Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Boszorkányos éjszaka Szegeden

Szeged - Immár harmadik alkalommal szervezi meg az Egyetemi Könyvtár a "Könyvtári Éjszakák" elnevezésű rendezvényt Szegeden a Tanulmányi és Információs Központban. Március 12-én este fél 8-kor nem bezáródnak, hanem kinyílnak a könyvtár kapui.
A hagyományoknak megfelelően idén is egyetlen téma köré szerveződik a szegedi "Könyvtári Éjszakák": ez a téma pedig a boszorkányság. A programok között szerepel boszorkánybarlang építés, ahol sok mindent megtudhatnak az érdeklődők a "sötét oldal" lakóiról. Emellett lesz boszorkánykonyha, és Boszi Mozi is, itt csak boszorkányos filmeket vetítenek majd. A játékos kedvű látogatók pedig vetélkedőkön, feladványokon mérhetik le tudásukat, mégpedig értékes ajándékokért.

Az éjszakai túrák alatt a Könyvtár soha nem látott részeibe kalauzolják el az érdeklődőket és a különgyűjtemények segítségével még többet meg lehet majd tudni a boszorkányokról. Róluk tartanak majd előadásokat az egyetemi oktatók is, akik a szegedi és a nem szegedi boszorkányok egykor volt ügyeiről beszélnek majd.

Idén sem maradhat el a kegyelem órája, amikor is büntetlenül lehet visszavinni a lejárt határidejű könyveket. A program hajnali 2 óráig tart.

Olvasóink írták

  • 1. mandy;) 2008. március 13. 11:24
    „mesés volt! szupik voltatok Évi! grat a többieknek is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A román kamionosok diszkriminációra panaszkodnak

Szeged - A Magyarországra belépő román kamionosok a szegedi főkonzulnak panaszkodnak a magyar vámosok által kiszabott 300-500 ezer forintos, vagy még ennél is nagyobb bírság miatt. Tovább olvasom