Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Csak nevet a bűnügyi filmeken Czár Zsanett, a főnyomozó

Szeged - A vakvéletlennek köszönhetően választotta a rendőri pályát a 31 éves Czár Zsanett. A fiatal nő a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főnyomozója - csapatával csak kiemelt bűncselekményekkel foglalkoznak.
 Napsütés, tánc és főzőcske

Czár Zsanett 1984. március 16-án született Kalocsán. Általános iskolába Miskére járt, Baján érettségizett német két tannyelvű gimnáziumban, a jogi diplomát Szegeden szerezte meg. Németből felső-, angolból középfokú nyelvvizsgája van. A napsütötte vidékek állnak szívéhez közelebb, a passzív pihenést kedveli. Szívesen főz. Kedvenc filmjei A remény rabjai, a Kiképzés, az Álmatlanság. Zenei ízlése sokszínű, aktuális hangulatától függően Ákost, Quimbyt és Punnany Massifot hallgat a leggyakrabban.
 

– Nem viszolyogva tekintek egy holttestre, elfogadom, hogy a munkám része – mondja. Szeret táncolni, főzni és kirándulni, de szívesen megnézi a bűnügyi nyomozókról és ügynökökről szóló sorozatokat is.

– Hogyan adja arra a fejét egy fiatal nő, hogy bűnügyi főnyomozó legyen?

– A véletlennek köszönhető, hogy a rendőrségre kerültem. A jogi egyetem végzős hallgatója voltam Szegeden, de az utolsó évben a tanulásnál már többre vágytam, valami kihívást kerestem magamnak. Akkor láttam meg a karrieriroda hirdetését, amiben a tanulmányok folytatása mellett több munkáltató kínált gyakorlati lehetőséget végzős joghallgatóknak. Rengeteg volt a munkáltató, csukott szemmel ráböktem a lapra, a rendőrség nevére. A családomnak semmilyen kötődése nem volt addig ehhez a pályához, én meg nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek az egyetem után az életemmel, a szerencsére bíztam a döntést, ezért beadtam a pályázatomat, amit el is fogadtak. 2008-ban a szakmai gyakornoki program részeként fél éven keresztül jártam be mindennap a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol ennyi idő alatt az összes osztály munkájával megismerkedtem. Az első 3 nap után már tudtam, hogy ez az én pályám, ez fogja meghatározni az életemet. A bűnügyi technikai osztályon kezdtem, helyszínelést, nyomkutatást tanultam, de a klasszikus nyomozói munka volt az, ami elvarázsolt. A nyomozásról az idősebbektől lehet sokat tanulni, szerencsére mindenbe bevontak, mindenki jó fej volt velem. Diplomaszerzés után természetesen szerettem volna maradni, de éppen nem volt szabad státusz. Szomorú voltam, de dolgozni mégiscsak kellett, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál helyezkedtem el. Eltelt egy év, amikor megcsörrent a telefonom: a rendőrkapitány hívott. Első mondata az volt, hogy emlékszem-e még rá. Én emlékeztem, de hogy ő is, az nagy meglepetés volt. Gondolkodás nélkül mindent feladtam, és egy hét múlva már a rendőrségen dolgoztam. 2009 végén a városi kapitányság vizsgálati osztályán kezdtem még nem hivatásos állományban. Vizsgálóként a feladatom az ismert elkövetős bűncselekmények kapcsán a vádelőkészítés volt: az utolsó láncszem voltam az ügyészség előtt. Öt évet dolgoztam ezen az osztályon. Tavaly októberben neveztek ki a megyei főkapitányság bűnügyi osztályára főnyomozónak. Persze át kellett képezni magam: fegyverhasználatot, önvédelmet és mindenféle hivatásos szolgálathoz elengedhetetlen dolgot kellett megtanulnom.

Kiemelt bűncselekmények és sorozatok

– Mi egy bűnügyi főnyomozó feladata? Ön volt kint a helyszínen a dorozsmai focipálya mellett, ahol egy holttestet találtak. Először emberölésnek tűnt az ügy, végül kiderült, hogy egy furcsa öngyilkosságról volt szó.
 

Czár Zsanett lőgyakorlaton. A főnyomozónő munkája nem egészen olyan, mint a filmekben. Fotó: Kuklis István
Czár Zsanett lőgyakorlaton. A főnyomozónő munkája nem egészen olyan, mint a filmekben. Fotó: Kuklis István


– Csak kiemelt bűncselekményekkel dolgozunk csapatban. Van egy ügygazda, de minden ügy felderítésében az egész csapat részt vesz. Ez a dorozsmai esetnél is így történt. Ez volt az első olyan kiemelt ügyem, amit a helyszíneléstől kezdve végigkövettem. Persze számos más bűnügyben is nyomoztam: főként nagy kárértékű betöréses lopásokban és kábítószerrel kapcsolatos ügyekben. Ma már kevesebb ügyben dolgozom egyszerre, ugyanakkor ezek jóval terjedelmesebbek és időigényesebb felderítői munkát igényelnek.

– Számos amerikai sorozat főhősei bűnügyi nyomozók és ügynökök, akik szintén csapatban dolgozzák fel a legszövevényesebb ügyeket. Szereti nézni ezeket?

– Megnézem az ilyen sorozatokat is, most, hogy már mélyebben benne vagyok a szakmában, kicsit mosolyogva. Szép lenne, ha így működne az élet, ahogy ezekben a filmekben. Sajnos sok ember elhiszi, hogy amit a filmben lát, az a valóságban is úgy megy. Persze mi is mindent megteszünk azért, hogy a rendelkezésre álló eszközeinkkel minden ügyet a lehető leggyorsabban megoldjunk. Attól azért még messze vagyunk, hogy például egy hajszáldarabból a számítógépes rendszer segítségével két kattintás után megállapítható legyen az illető személyazonossága. Ez sehol a világon nincs így. Az viszont igaz, hogy a technika rohamléptekkel fejlődik, és egyre több mindenre képesek vagyunk. Ettől függetlenül engem is lekötnek és kikapcsolnak ezek a sorozatok.

– Mi volt az eddigi legérdekesebb ügye?

– Mivel nem régóta dolgozom főnyomozóként, így a dorozsmai ügyet említeném. Korábban kizárólag vagyon elleni bűncselekményekkel foglalkoztam, a nyomozói munka teljesen más. A helyszíni szemle nagyon érdekes volt, a nyomkutatáson sok múlik, ez az első lépés, hogy egy elkövető azonosítható legyen. A halál az élet része, persze nem mindegy, hogy milyen módon következik be. Nem viszolyogva tekintek egy holttestre, elfogadom, hogy a munkám része. Fizikálisan sem okoz problémát a látvány, a szagok és egyéb körülmények. Ez szerencse, mert tényleg vannak olyanok, akik ezt nem tudják elviselni. Az osztályunkon csak ketten vagyunk nők, bűnügyi nyomozók inkább férfiak lesznek. Pedig, ha nem is nagy számban, de szükség van a nőkre ezen a területen is: mások a meglátásaink, a gondolkodásunk, és nem biztos, hogy szerencsés helyzet, ha például egy szexuális erőszak áldozata egy férfinak meséli el az átélt borzalmakat.

 

 

Fotó: Kuklis István
Fotó: Kuklis István


Munka és kapcsolat

– Hogyan lazít egy nyomozó?

– Teljesen átlagos életet élek. Mint minden nő, én is háztartást vezetek és szórakozni járok. Amikor bejövök reggel dolgozni, onnantól a rendőri munkámnak élek. Amint hazaérek, megpróbálok nem az aktuális ügyeimen gondolkodni. A barátaimmal szoktam kikapcsolódni, járunk zenés szórakozóhelyekre, mert nagyon szeretek táncolni. Hobbira sajnos nincs időm, a munkarendem olyan, hogy bármikor megszólalhat a telefon, és akkor menni kell. Kirándulni azért szeretek, hiszen vidéki lány vagyok, Kalocsa mellől származom, sokszor látogatok haza.

– Hogyan képzeli el a jövőjét a munkában és a magánéletben? A férfiak mennyire fogadják el ezt a nem éppen szokványos szakmát?

– A rendőrségi pályára is véletlenül találtam rá, így nem izgulok a jövőm miatt. Úgy vagyok vele, hogy amit az adott pillanatban csinálok, azt jól csináljam, a lehetőségek úgyis megtalálnak. Természetesen én is vágyom családra. Úgy gondolom, hogy aki engem szeret, az elfogadja a hivatásomat is velem együtt, hiszen a rendőrség az életem része, és az is marad. 

 

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopják a biciklikereket is

A tolvajok szívesen kihasználják a gyorszáras biciklik könnyű szétszerelhetőségét, és gyorsan eliszkolnak a kerekekkel vagy a nyereggel. Tovább olvasom