Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Csődbűntett miatt vádat emeltek egy szegedi építőipari cég vezetői ellen

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség három férfi ellen, akik fő tevékenységként útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó gazdasági társaság igazgatósági tagjaként követtek el bűncselekményt.
A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc közölte, az ügyészség a vádlottakat a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett és különösen jelentős mértékű, tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett elkövetésével vádolja.

A vádirat szerint a vádlottak a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság igazgatóságnak tagjai voltak, majd egyikük vezérigazgató, a másik pedig önálló cégjegyzésre jogosult cégvezető lett. A részvénytársaság gazdasági mutatói 2008-tól romlani kezdtek, 2009 elejére a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, tartozásait már nem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. Az zrt. április 18-án fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene.

A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a felszámolást. A társaság vesztesége a fizetésképtelenség bejelentése után is tovább nőtt, 2010. augusztus 13-ára elérte a 2 milliárd forintot.

A vádirat szerint a jelentős vagyonvesztést az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek, sportszervezeteknek.

A több esetben likviditási problémákkal küzdő társaságok annak ellenére kaptak hitelt, hogy már a kölcsönadáskor jelentős összegű tartozást halmoztak fel a céggel szemben, így a visszafizetésre nem volt reális esélyük. A kölcsönök egy részét már a fizetésképtelenné válás után nyújtották, folyamatosan csökkentve így a társaság vagyonát, összességében mintegy másfél milliárd forinttal. A felszámolási eljárás során több mint 6 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzoltók lettek az óvodások

A szegedi Bérkert Utcai Óvoda negyvenöt ovisa volt a vendége a Napos úti tűzoltó-parancsnokságnak. Tovább olvasom