Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Dzsessz a vitrinben

Szeged - Acélserpenyők–Sírásók: 0–1, Fúzió–Bailey: 0–1. Nagyon röviden valami ilyesmi lehet a 4. szegedi blues- és dzsesszfesztivál mérlege. A kétnapos rendezvény ezúttal nemzetközi összeállítású együttesekről és virtuóz basszusgitárosokról szólt.
Másfél órás késés és szellős harmadház fogadta a szegedi dzsesszrajongókat csütörtök este az IH Rendezvényközpontban. A város dzsesszéletével kapcsolatosan sokáig inkább arról lehetett beszélni, hogy mi nincs, a helyzet azonban változni látszik: egyre több – kisebb-nagyobb – koncertet szerveznek Szegeden. A műfaj „hivatalos" szegedi fesztiváljai viszont még mindig azt az érzést keltik sokakban: a dzsessz valamiféle vitrin mögé helyezett érték, amit csak kellő tisztelettel, tisztes távolságból lehet és illik csodálni.

Az első nap első fellépőjeként a basszusgitáros Vasvári Pál és a – brazil, lengyel, amerikai hangszereseket, valamint a zenekarvezető Márton fiát is tagjai között tudó – Steel Pans formáció adott koncertet. A muzsikusok kivételes tehetsége és hihetetlen hangszerismerete az első másodperctől nyilvánvaló volt, erősen multikulturális zenéjük mégis valahol a képújságdzsessz és a presszós világzene közti légüres térben lebegett.

Karen Carroll chicagói bluesénekesnőt ezen az estén a Mississippi Grave Diggers kísérte, melynek tagjai talpig feketében (a herflis Oláh Andor frakkban és cilinderben) voltak, mintha valóban temetni jöttek volna. Persze nem a bluest, hiszen Karen Carroll hangját és a számok közti gondolatait hallgatva kétségtelen: ez a műfaj örök.

Nemzetközi kapcsolatok a basszusgitárok fesztiválján. Fotó: Segesvéri Csaba (galéria)

A második napon elsőként a Szendőfi Péter dobos vezette Fusio Group lépett színpadra. A fúziós dzsessz hazai nagyságai tökéletes hangszeres tudással vezették elő utolsó két nagylemezük tökéletesre csiszolt darabjait, a kvintett koncertjének legőszintébb pillanata mégis Elek István szaxofonos és Szendőfi szabadon rögtönzött duettje volt.

A fesztivál előtt közvélemémykutatást tartottunk: szegedi muzsikusokat kérdeztünk, ki lesz a két nap legfigyelemreméltóbb fellépője. – Victor Bailey! – kiáltotta szinte egyszerre Frankie Látó hegedűs és Rácz Gábor zongorista. Így is lett: a koncert napján 49. születésnapját ünneplő basszista produkciójára gyűlt össze a legnagyobb tömeg – a funkyban és fúziós zenében utazó Bailey pedig nem okozott csalódást rajongóinak. A San Franciscóban élő Horváth Péterrel kvartetté bővült Victor Bailey Group kockázatmentes, habkönnyű zenéje igazi fesztiválkedvenc volt.

A két nap egyik legfontosabb megfigyelése: a magyar ember még mindig kettő-négyre tapsol, nem egy-háromra.

Olvasóink írták

  • 2. karolyfa 2009. március 30. 00:20
    „Tisztelt László!
    Tömegről szó sem volt, szégyen, hogy a pénteki koncerten is milyen kevesen voltak!
    A szervezés is sok kívánni valót hagyott maga után: pontatlan kezdések, sehol egy házigazda, senki nem köszöntötte a színpadon sem a fellépőket, sem a vendégeket egyik este sem, és még sorolhatnám..
    És nem hinném, hogy habkönnyű, kockázatmentes zene lett volna Victor Bailey műsora! Azt maximum Lagzi Lajcsira lehetne mondani, de nem a világ egyik legkiválóbb muzsikusának koncertjére!
    Ilyen meglátások után nem csodálom, hogy a két nap egyik legfontosabb megfigyelése az Ön számára az "egy-kettő-három-négyes tapsolás" volt.
    És a jazz olyan csoda, amit csak kellő tisztelettel illik csodálni! A hozzáértésről nem is beszélve...”
  • 1. hehe 2009. március 28. 20:33
    „ALIG VOLTAK !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kincskereső guberálók

Szeged - Valaki szabadulni akar rossz háztartási gépeitől, lepukkant bútoraitól, míg mások „kincsek" után kutatnak az alkalmi szegedi lomkupacokban. Tovább olvasom