Délmagyar logó

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 24°C Még több cikk.

Elkészült a visszaszerzett Virág Cukrászda teljes leltára

Szeged - Számtalan berendezési tárgy tűnt el a Virág cukrászdából, sok eszközt pedig megrongáltak, mire a város négy év után birtokba vehette a patinás intézményt. A felszámolóbiztos lopás és rongálás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Négy év pereskedés után május elején Botka László birtokba vette a város nevében a Virág cukrászdát. A szegedi polgármester a sajtó munkatársaival járta be a patinás intézményt, ahol szeméthalmokat, lógó vezetékeket találtak. Már akkor megírtuk, hogy több minden eltűnt, így például lefejtették az értékes márvány falburkolatot is.

Mára elkészült a teljes leltár, ami után a Virág Cukrászda Kft. felszámolóbiztosa, Horváth Attila lopás és rongálás miatt feljelentést tett a Szegedi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.

 Év végén nyílhat a Virág

Solymos László alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a Virág cukrászda közművezetékeinek átvizsgálása és beüzemelése után vagyonbecslést végeznek, mert csak így lehet a bérleti jogra kiírni a pályázatot. Az alpolgármester szerint ha minden a terv szerint halad, év végén már vendégeket fogadhat a Virág cukrászda.

– A szegedi önkormányzat 2010-ben az ingatlant, az Aranytopáz Kft. pedig – amit Gyuris László ügyvezető, az A Cappella tulajdonosa képviselt – még 2011-ben a felszámolás alatt álló Virág Cukrászda Kft. tulajdonát képező eszközöket vásárolta meg. Gyuris azonban nem tudta átvenni a berendezési tárgyakat, mivel a korábbi bérlő nem adta át az ingatlant az önkormányzatnak, az eszközök pedig mindvégig a Kis és Nagy Virágban voltak – mondta lapunk érdeklődésére a felszámoló. Horváth Attila elmondta, a felszámolás megindulásakor a Virág Cukrászda Kft. ügyvezetője, György Attila átadta a záróleltárt, ami után vagyonbecslést végeztek és a berendezési tárgyakról, eszközökről fényképeket készítettek.

– Miután a város május elején birtokba vette a Virágot, megnéztük a záróleltár és a fényképek alapján az ingóságokat. Megállapítható, hogy számtalan nagy értékű eszközt elloptak, sokat pedig úgy megrongáltak, hogy használhatatlan – hangsúlyozta Horváth Attila.

Jelenleg csak nyomokban hasonlít régi önmagára a Virág Cukrászda. Fotó: Schmidt Andrea
Jelenleg csak nyomokban hasonlít régi önmagára a Virág Cukrászda. Fotó: Schmidt Andrea

Gyuris László lapunk érdeklődésére elmondta, a fényképfelvételek alapján vásárolt 50 millió forint értékben berendezési tárgyakat és eszközöket. – Ezek fele szőrén-szálán eltűnt, másik felét pedig vagy öregebbre cserélték, vagy megrongálták – hangsúlyozta Gyuris László. Elmondta például, hogy a több mint száz Virág-székből harminc maradt. Az eltűnt Virág-székeket pedig iskolai vasszékekkel helyettesítették.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Többen mennek szakmát tanulni

Ha lassan is, de egyre több fiatal választ szakmát, a legtöbben villanyszerelőnek, szakácsnak, pincérnek mennének. Tovább olvasom