Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Elvennék a díszpolgári címet Rákosi Mátyástól

Szeged - Öt személyt fosztana meg díszpolgári címétől a kulturális, egyházügyi, közművelődési és idegenforgalmi bizottság - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Haág Zalán, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, a bizottság elnöke.
Az 1857-ben kitüntetett Johann Kempen, Karl Ludwig von Grünne, Hauer István és Alexander von Bach, valamint az 1945-ben elismert Rákosi Mátyás díszpolgári címének visszavonására tesz javaslatot a testület a pénteki közgyűlésen, sürgősségi előterjesztéssel.

– Történész szakértők tekintették át a szegedi díszpolgárok listáját, 1833-tól. Mind az öt személy a magyarság önrendelkezése, a nemzeti szuverenitás ellenében cselekedett, politizált. Mindannyian felléptek azok ellen, akik e szuverenitás helyreállításáért tevékenykedtek. Mind olyan korszakban nyerték el címüket, amikor – a Habsburg neoabszolutizmus, majd a szovjet megszállás miatt – Szeged nem dönthetett szabadon a cím odaítéléséről – indokolt Haág Zalán.

Kérdésre hozzátette: a szocialisták Gömbös Gyula címét is megvonnák, a bizottságban azonban nem kapott többséget a javaslat, mert a többségi álláspont szerint 1936-ban Szeged szuverén módon dönthetett díszpolgára személyéről.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. deszkás 2011. április 14. 13:32
    „Akkor most hogy is vagyunk Gömbös elvtárssal? Nem a komcsizókra vagyok kiváncsi.”
  • 48. bánki 2011. április 14. 12:31
    „<moderálva>, offtopic”
  • 47. gavallér 2011. április 14. 10:05
    „Helyette javaslom . Orbán Viktor minél előbbi díszpolgárrá és boldoggá avatását.”
  • 46. ferdzso 2011. április 14. 09:18
    „..."Hű, de meg fog sértődni, ha megtudja!" (Ismét egy "szöszt" távolítanak el a "koldus" kabátjáról, ami ugyan olyan kopott és szakadt marad ezután is, tehát , túl sok minden nem változott.)”
  • 45. Kapitalistván 2011. április 14. 08:34
    „36. OkosKata 2011.04.13. 20:12

    Hogy lehet ennyi baromságot összehordani? Ha már Okos a felhasználóneved, legalább a wikipédiában nézz utána az adatoknak, ha történelemóráról hiányoztál:) Horti pedig ki volt? Horthyt ismerek, de ha rá gondoltál, ott sem helytállóak az információk...Nem is értem hogy lehet ez kérdés, és minek jönnek a nyilasokkal, amikor a kommunizmusnak sokkal több halálos áldozata volt, mint a nyilas uralomnak. Ez nem csak Magyarországra igaz, hanem világviszonylatban, a kommunizmus-nácizmus összevetésben is. Nyilván Gömböstől is el kell venni, ez nem kérdés, hisz egyenlő mércével kell mérni. Csak induljunk már ki a tényekből. Akik meg nem érzik égető feladatnak, azok gondoljanak bele, hogy akiknek a szülei Rákosi miatt haltak meg, azok milyen büszkék arra a városra, ahol díszpolgár lehet...próbáljatok a saját szüleitekre gondolni. Vagy abban az esetben is mindegy lenne, ha őket gyilkolták volna meg? Ezen se lepődnék meg:)”
  • 44. Mogyoró 2011. április 14. 06:24
    „Szerintem is az Önkormányzati képviselőknek ez égetőbb feladatuk, mondjuk egy két dolgot tudnék javasolni ami fontosabb lenne. Ettől még a gazdaság nem fog dübörögni, munka hely sem lesz több. Egyébként a város lakóinak nagy többsége azt sem tudja kik voltak Szeged díszpolgárai, de szerintem a számukra nem is fontos, vagy netán a díszpolgár örökösök pénz járadékot kapnak, bár szerintem Rákosinak nincs élőutódja, a többiről megy nem tudok nyilatkozni. Amúgy meg szerintem ez egy nesze semmi cím, adtam valamit, de pár év múlva a fene sem emlékszik kik is szeged díszpolgárai.”
  • 43. Apátfalvi** 2011. április 13. 23:05
    „Rákosi díszpolgársága nonszensz kategória, mint ahogyan az idegen ideológiával szimpatizáló, volt fajvédő Gömbösé is.

    Rákosi zsidó származását pedig csak akkor firtassátok, ha mellé teszitek a Nobel-díjasainkat, az olimpikonjainkat, a költőinket, íróinkat, tudósainkat, stb. Tudjátok, egyenlő mérce, vagy mi...”
  • 42. tol 2011. április 13. 22:40
    „na, csakhogy egy égető kérdést vitára lehetett tenni! Hajrá, magyarok!”
  • 41. tatár 2011. április 13. 21:59
    „Adolf Hitler hatalomra kerülésekor a miniszterelnök sietett gratulálni az újdonsült kancellárnak, majd 1933 júniusában elsőként a vezető európai politikusok közül Berlinbe utazott, ahol kereskedelmi egyezményt kötött Németországgal. életkörülményeinek javulása, a külpolitikai sikerek pedig részben enyhítették a trianoni kudarcélményt.....
    Márciusban Horthy feloszlatta az Országgyűlést, mire Bethlen és csoportja kilépett a NEP-ből. Gömbös elérte Horthynál, hogy politikai céljai (Bethlen híveinek és az FKGP-nek a visszaszorítása) érdekében még a titkos szavazás bevezetése előtt írja ki a választásokat, amin igen durva, erőszakos eszközökkel (endrődi sortűz) pártja és támogatói elsöprő győzelmet arattak mind a konzervatív, mind a baloldali erők felett.

    A kormánypárt 171 mandátumával megerősödve került ki a küzdelemből. Az eredmény kialakításában a szokásos választási csalások és kormányprivilégiumok felhasználása - az ellenzék ajánlási íveinek visszautasítása, a választók közvetlen befolyásolása, a hatalmas kampánypénzek, a rádiónak, mint propagandaeszköznek a monopolizálása - jelentős szerepet játszott. Az ellenzék szinte minden árnyalata egyetértett abban, hogy ezen a választáson történt a legtöbb törvénysértés és csalás. A legdurvább eset Tarpán történt, ahol Gömbös a hozzá csatlakozni nem akaró Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenében olyan személyt választatott meg képviselőnek, akiről utóbb kiderült, hogy nemcsak a neve hamis, hanem még választójoggal sem lett volna szabad rendelkeznie." wikipédia
    Derék embör vót. Soha jobb díszpolgár nem kell szerette városunknak.:-)
    34. GondaIstván 2011.04.13. 19:28
    Mondd ó az egyházi vagyon 1000 év alatt vajh milyen forrásból származott? Tized? Egy kis robot? Satöb?:-)”
  • 40. jozko 2011. április 13. 21:38
    „Egy igazi rendszerváltozással ennél "húzósabb" döntéseket is fel kell vállalni!

    Szóval a díszpolgárok listájára is ráfér a felülviozsgálat-és a kor szelleméhez igazodó ritkítás!

    Ami Gyimesi Kálmán művész úr díszpolgárrá jelölését illeti:
    nem a jelölők személye a döntő, hanaem a jelölt kvalitásai!

    Százszor inkább művész vagy tudós legyen díszpolgár, mint politikus!
    Ha mégis politikus:
    akkor csakis objektív értékelést biztosító történelmi távlatból!”
  • 39. KamuNeni 2011. április 13. 20:55
    „Unnepseg lessz?? es dij kiosztas? Penz jutalom kiosztasa is lessz?”
  • 38. bánki 2011. április 13. 20:50
    „36. OkosKata 2011.04.13. 20:12

    Az a Miklós akire te gondoltál nem az !
    A 450 ezer sem stimmel ! Állitólag a mai Magyarország területéről 230 000, a történelmi Magyarország területéről 435 000, de kárpótlást igénylők számát tekíntve kb. 600 000.

    Realitás = vonjunk gyököt a számokból!”
  • 37. JungHeinrich 2011. április 13. 20:34
    „34. GondaIstván 2011.04.13. 19:28 ...plusz még ha hozzádobjuk az adókedvezmények listáját rögtön világosabbá válik akép.... http://www.nefmi.gov.hu/egyhaz/allam-egyhaz/allam-egyhaz-kapcsolata

    szal plusznormatíva megfejelve igen komoly adókedvezményekkel és még a könyvelését sem kell nyilvánossá tenni,de minek is kellene ez Magyarország.”
  • 36. horvathi 2011. április 13. 20:33
    „Rákosi (Rosenfeld) Mátyás szegedi díszpolgársága eddig hogy hogy nem tűnt fel senkinek se?
    Aki ezt bűnös módon hagyta eddig érvényben tartani azt meg állásvesztésre és súlyos pénzbüntetésre ítélném!”
  • 35. OkosKata 2011. április 13. 20:12
    „És Gömbös Gyulával mi lesz, a fajgyűlölő zsidó ellenes törvények elfogadtatásával- Horti Miklós jóváhagyásával- 4500000 magyar zsidó kiirtását készítette elő. Igaz nem élte meg a végkifejletet, de Szeged díszpolgárságára ő is méltatlan.”
  • 34. bánki 2011. április 13. 19:30
    „Elvtik !
    Fogjátok vissza magatokat!

    Cseh Tamás Illegitás:
    Ott én elszúrtam pont ´88-ban
    Elvettem feleségül Marit
    Pont ´88-ban, március hóban
    Midőn a politika szakít

    S a komcsik pártja megy új irányba
    S velük a Mari apja, aki
    A régi gárda kemény titánja
    És pont az ő lánya volt Mari

    Március hóba´ ütött az óra
    Elvettem épphogy ezt a Marit
    S még aznap este majd hanyattesve
    Hallom az após pártja szakít

    Mondok apósnak:
    te aztán jó vagy
    Marha nagy politikus, öreg
    Az ember nősül,
    hozzádmegy vőül
    S bánja rögtön meg

    Ha előbb mondod,
    hogy ti lekoptok
    Hiába Marin a nagy didi
    Popó hiába, ha komcsi lánya
    Frász, aki elveszi

    Sírt ott az árva,
    hogy így-úgy a lánya
    De én csak rosseb aki megesz
    Majd medvebőrre ketten ledőlve
    Megittunk whiskyt három rekeszt

    S ottan ledőlve, kissé enyhülve
    Rászólok: tudod, hogy mit, öreg
    Mit előbb mondtam,
    azt csak kínomban
    Mondtam a Marit illetőleg

    A whiskyd is jó, a lányod is jó
    S azért, mert a pártod most szakít
    S hogy én elszúrtam pont ´88-ban
    Nem balhézok itt

    Mennek az évek, jönnek az évek
    Azért a komcsik pártja kemény
    Vonuljunk máma illegalitásba
    Hátha van remény

    Ugrott apósom, nagy régi sólyom
    Mindene az illegalitás
    Revolvert rántott és így kiáltott
    De jó kis elvtársam vagy, Balázs

    Bár én elszúrtam ott ´88-ban
    Egy komcsi házba mentem vejül
    Azért az hőstett, hogy az időknek
    Néha az ember szembeszegül

    Az após pisztolyával megyünk
    illegalitásba
    Megtanít, mi a vörös segély
    Éj-nap összebújva,
    röplapokat nyomva
    ||: Az ember a jég hátán is megél :|”
  • 33. GondaIstván 2011. április 13. 19:28
    „29.: "de miből van az egyháznak pénze iskolára és miért nincs az államnak..hülyének nézetünk kérem"
    Az önkormányzat és az egyház is megkapja ugyanazt az alapnormatívát az iskolákra. De ez nem elég az adott iskola fenntartására. Az önkormányzat az adóbevételéből egészíti ki a hiányzó összeget. Az egyháznak nincs adóbevétele. A rendszerváltáskor az állam nem adta vissza az egyház elvett vagyonát, aminek kamatából fenntarthatná pl. az iskoláit. Ezért a Magyarország és a Vatikán kötött egy nemzetközi szerződést, hogy az egyházi oktatásban ezt a hiányzó forrást az állam adja minden évben. Ez a kiegészítő normatíva. A rendszerváltás utáni kormányok össze vissza változtatták az oktatást finanszírozó szabályokat, de ezzel a megállapodással nem tudnak mit kezdeni, mert ez egy nemzetközi szerződés, melyet csak a két fel közös akaratával lehet megváltoztatni.
    Leegyszerűsítve: ha az állam visszaadná az elvett vagyont, akkor nem kellene kiegészítő normatívát fizetnie, de nyilván nincs miből visszaadni, tehát minden marad a régiben.”
  • 32. achilleus 2011. április 13. 19:17
    „30. macs 2011.04.13. 18:47
    Értjük, ezt a Bach-ot Tarlós már elintéztette, a 48-49-es eseményekben szerepet játszó haverjaival együtt. Kósa is kilapátolhatná, na és persze a kecskemétiek is.”
  • 31. Buvana 2011. április 13. 19:09
    „nincs is helye komcsi zsidóknak a díszpolgárok között.”
  • 30. johnconnor 2011. április 13. 18:54
    „2011-elvennék-délmagyar no comment”
49 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújították a szegedi Alsóvárosi Kultúrházat

Április végén átadják a felújított a szegedi Alsóvárosi Közösségi Központot. Az épület egy 33 milliós európai uniós projektnek köszönhetően szépülhetett meg. Tovább olvasom