Délmagyar logó

2018. 11. 19. hétfő - Erzsébet 1°C | 5°C Még több cikk.

Évadzáró a Kövér Béla Bábszínházban

Szeged - Hatvanötödik évadát zárta szerdán a szegedi Kövér Béla Bábszínház, amely közel húszezres nézőszámot ért el a szezonban; 21 produkciót játszottak külföldön – hangzott el a társulati ülésen.
Az összejövetelen Balasi Jolán bábszínész kapta az év embere kitüntetést. Kövér László igazgató kiemelte, hogy a Magyarország–Szerbia IPA Program segítségével számos félbemaradt tervet tudtak folytatni, például felnőtteknek is szerveztek előadásokat. Második alkalommal rendezték meg a Szeged–Szabadka Gyermekszínházi Fesztivált, amelynek már szervezik a folytatását. A direktor elmondta, 2003 óta folyamatosan építkeznek, idén a bábszínház Tisza Lajos körút felőli homlokzatát újítják fel.

A társulat június 12-én mutatta be az évad utolsó produkcióját, A milliomos macskát, de nyáron is folytatják a munkát. Hamarosan Kassán vendégszerepelnek, és megkezdik az előkészületeket az őszi bemutatókra. Június 27-én nyílt napot rendeznek, amikor a Mesemondók című előadás próbájába nézhetnek bele az érdeklődők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanféle rétes Mórahalmon

Mórahalom - A mórahalmi Homokháti Sokadalom kísérő programja a II. Dél-alföldi Rétes és… Tovább olvasom