Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Felderítőutas szemle – a bankrabló szemével

Szeged - Nem jutna könnyű zsákmányhoz a biztonsági őrrel és kamerákkal felszerelt szegedi belvárosi bankfiókokban egy rabló, a külvárosokban viszont már más a helyzet. Előzetes „terepmunkára" indultunk, hogy megtudjuk, milyen a szegedi bankbiztonság.
Az elmúlt hetek bankrablásai után mi is akcióba léptünk: maszk és fegyver nélkül, de egy bankrabló szemével néztünk körül néhány szegedi pénzintézetben, hogy feltérképezzük a bankok biztonságát.
A Klauzál téri Budapest Bank bejáratánál például nem láttunk kamerát. Ez azért lehet fontos, mert úgy tudjuk, felvétel a legutóbb kirabolt szegedi takarékszövetben is készült, viszont csak odabent: így maszk nélkül nem látható rajta a támadó. A fiókba lépve ráérősen nézelődtünk, ami feltűnt a biztonsági őrnek, és udvariasan segítséget nyújtott – magyarázatunk szerint egy bankbetét elhelyezéséhez. Fegyvert nem láttunk nála.

Várakozás közben megfigyeltük: minden ügyintéző fölött kamera van, a két pénztár fölött három is. Azt persze nem tudjuk, működnek-e a kamerák – az akciózástól viszont biztosan sok rablónak elveszi a kedvét.
A Széchenyi téri Erste-fiók egyik bejárata fölött már láttuk a kamerát, a másik bejárat fölül viszont hiányzott. A bankba belépve a biztonsági őr itt is útba igazított – azaz burkoltan már a bejáratnál ellenőrizték, mit akarunk, milyen szándékkal jöttünk.

A Széchenyi téri Erste-fiók kandi kamerája. Fotó: Karnok Csaba
A Széchenyi téri Erste-fiók kandi kamerája. Fotó: Karnok Csaba

A Széchenyi téri Erste-fiókban dolgozó biztonsági őrnek már látszott a fegyvere: legalábbis zakója derekánál nagyon dudorodott valami. Miközben pénzfelvételre vártunk, láttuk: amellett, hogy az egész terület be van kamerázva, a négy pénztár fölött 7 kamera figyeli az ügyintézőket és az ügyfélteret. Itt sem könnyű próbálkozni.

A belváros után a csendes Petőfitelepre mentünk. A Csap utcában, egy garázsból kialakított takarékszövetkezeti fiókban két nő dolgozott. Kamerát sem odabent, sem odakint nem láttunk, és biztonsági őr sem volt. A nők kedvesen beszéltek a betéti kamatokról – amiről érdeklődtünk –, amikor viszont közöltük, hogy újságíróként a bankbiztonságról írunk cikket, elnémultak. Nem beszéltek róla, mennyire érzik magukat biztonságban itt. Igaz – gondolkodtunk egy bankrabló fejével –, a szomszédban forgalmas kocsma működik, így ha valami történne, szemtanúk vagy akár segítőkész emberek is akadnának.

Biztonsági őr az ajtó mögött. Fotó: Karnok Csaba
Biztonsági őr az ajtó mögött. Fotó: Karnok Csaba

Meglátogattuk az egy éve kirabolt Csongrádi sugárúti kispostát, ami a falon lévő felirat szerint egyben OTP-kifizetőhely is. A nyitva tartó két ablak előtt sokan álltak sorba, kezükben befizetendő csekkekkel. Csatlakoztunk a tömeghez, közben pedig felfedeztük: úgy tűnik, az egy évvel korábbi állapothoz képest semmi sem változott. Kamera sem odabent, sem odakint nincs – ahogy biztonsági őr sem. Úgy fest, még azok sem tanulnak korábbi tapasztalataikból, akik egyszer már megjárták.

Biztonság Vásárhelyen

Mind az OTP, mind az Erste Bank vásárhelyi fiókja előterében elhelyezett bankautomatához be lehet jutni a bankkártyával nyíló ajtón át záróra után. Az OTP ügyfélterében munkaidőben tapasztalatunk szerint állandóan jelen van biztonsági őr, s valamennyi pultot jól látható ipari kamera figyeli. Hasonló a helyzet az Ersténél is. Ráadásul mindkét helyen időzáras széfek védik a készpénzt.

A múlt heti Retek utcaival együtt 1999 óta összesen 19 pénzintézetet
– bankot, postát, takarékszövetkezetet – raboltak ki Csongrád megyében – mondta el Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Arról azonban nincs a rendőrségnek külön kimutatása, hogy az elkövetők közül hányat sikerült elfogni.

Jogos fegyverhasználat

Nem igaz a kisebb pénzintézetek vezetőinek állítása, hogy a biztonsági őr semmit sem tehet egy fegyveres rablóval szemben – tudtuk meg Német Ferenctől, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökétől. Ha életellenes támadás éri őt vagy az ügyfeleket, fegyverét is használhatja, más esetben pedig – mint ahogy az nemrég Pesten is megtörtént – egyszerűen kidobhatja az amatőr rablót a bankból, vagy bezárhatja a két ajtó közé.

Olvasóink írták

  • 18. SP 2009. február 14. 09:30
    „Oknyomozó riporter urak! A flex feldobta a labdát. Adva a feladat.
    Olvasnám a jó kis riportokat, beszámolókat.”
  • 17. gyufika 2009. február 14. 08:33
    „Na mindenesetre megint sikrült jó tippet adni a rablóknak!!Olyan tisztán és érthetően leírta a délmagyar hogy hova mehetnek mert semmiféle biztonsági intézkedés nincs hogy ez szinte fekérés a keringőre!Tessék uraim lehet próbálkozni hiszen itt és itt szabad a pálya!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 16. flexsnake 2009. február 13. 23:30
    „JA és a kis könyves őrökről is tessék majd írni. Alkalmi munkavállalói könyvvel dolgoztatnak őröket 12órában és akkor bélyegeznek ha jön ellenőrzés... Zsebből zsebbe fizetnek. Nagyárúház élelmiszerosztályán tessék érdeklődni, meg arról is hogy a jogszabály szerint hány órát és hány napot dolgozhatnának kis könyvel, miközben évek óta ez megy. Aztán tessék kimenni a buszpályaudvarra és megkérdezni 1 őr hogyan tud egyszerre a kameramonitor előtt ülni, miközben a váróteremben intézkedik és ezzel párhuzamosan kergeti a zsebeseket a buszok előtt. És ez csak szeged. Folyamatosan panaszkodnak az őrök hogy hol és miképpen szívatják őket, mégsem tesz senki semmit . A kamara jól ismeri ezeket a cégeket de nem tettek eddig semmit. Évek óta ez megy. Miközben egyfolytában mennek a 2hónapos őrképzések amihez elég 8általános, és maga a képzés harmatgyenge. Ahhoz hogy egy őr megtudjon élni egy hónapba legalább 300-400 órát kell dolgoznia, több munkahelyen. És majd ha egy rabláskor fogja és elmenekül vagy a fáradságtól összeesik, ne tessék megkérdezni hogy miért.”
  • 15. achilleus 2009. február 13. 18:42
    „14. hozzászólás flexsnake 2009.02.13. 18:22
    Ahogy olvasgatom flaxsnake hozzászólásait, egyre inkább az az érzésem, hogy a fenti témában neki kellett volna cikket írnia. A színvonal sokat nyert volna vele.”
  • 14. flexsnake 2009. február 13. 18:22
    „És a sajtómunkatársnak a figyelmébe ajánlanék ezzel kapcsolatban egy leendő cikket:
    Kik vigyáznak a pénzünkre?!
    A banki őrök sokszor olyan cég alkalmazásában állnak akik a 20. alvállalkozók. Ismerek olyan őrt aki 10éve dolgozik egy helyen még egy métert sem ment arrébb de évente másik cég a munkáltatója...
    A fizetés ami a szerződésben a hónap 10. napjáig kerülne kifizetésre, sokszor csak 20. körül érkezik meg, azért is könyörögni kell. Van olyan cég ahol 2 éve nem kaptak munkaruhát, saját pénzből vesznek fegyvertáskát és nadrágot, inget maguknak az őrök. Rendszerint alulfizetettek, sokszor 400-450ft/óráért kockáztatják hogy lelövik őket. Ha egy ügyben szóba kerül a nevük az igazolványukat letiltatják és többé esélyük sincs elhelyezkedni, akkor sem ha kiderül, ártatlanok. Hajnalban fegyvertárba veszik fel a fegyvert és sem az odautat, sem a visszautat nem fizetik a cégek. Így a napi 12óra esetenként 16órára is kitolódhat. Nyugodtan tessék bemenni egy bankba és a munkáltatójukról kérdezni az őröket. Össze lesznek zavarodva, félnek hogy kibasszák őket. Na ebből olyan zaftos kis cikket lehetne írni hogy az embereknek megállna a cigi a szájukban.
    Van ahol az őr nem is ülhet le, ami azért egy 16órás munka alatt tönkre vágja az ember ízületeit, másrészt a munka törvénykönyve mintha kötelező pihenést írna elő. A 8 órával bejelentett, minimálbérrel majd zsebből fizetőkről meg nem is beszélek. Ilyen mikor rengeteg alvállalkozó van egy munkaügyben, egymásnak adják ki a munkát és már senki sem ellenőrzi.”
  • 13. SP 2009. február 13. 18:16
    „12. hozzászólás flexsnake 2009.02.13. 18:08
    """rendszerint külső cég szervizeli"""
    Tök mindegy, hogy ki vizeli és ki nem. Helyből szr az egész. Az anyja sem ismerné fel az ATM fosztogató csajt a kép alapján. Ha nem is 3HD, vagy HD legyen, de legalább jó VGA.”
  • 12. flexsnake 2009. február 13. 18:08
    „10. hozzászólás SP 2009.02.13. 17:59
    ,,Ha az a cél, hogy ne ismerjék fel a bűnelkövető személyt, az bejött az ATM fosztogató csaj esetén."

    Az ATM nem a bank felügyelete alá tartozik, azt rendszerint külső cég szervizeli, gyakran a banktól függetlenül töltik is. Szóval nem az őrök bütykölik csavarhúzóval az ügyféltérben hogy milyen legyen a kamerakép.
    Siralmas az biztos de ha azt nézed több ezer atm van az országban, némelyik ilyen, másik meg olyan.
    Engem az idegesít hogy 400.000nél többet nem tudok kivenni belőlük egyszerre, így minden egyes tranzakciónál leemel kezelési költséget ami ilyen összegnél már nem kicsi. Rengeteg bank ajánlatát megnéztem de egyik az egyik szolgáltatásban olcsóbb, míg a másik meg a másikban. De hogy egyik sem az ügyfélnek kedvez az biztos.”
  • 11. flexsnake 2009. február 13. 18:02
    „Nem hirdetés, mivel én csak nagyobb bankokban dolgoztam, így azokról tudom milyenek.
    Csak nem írhatok róluk mert köt a titoktartás. Azt viszont elhiheted hogy kicsit más az élet a pultok mögött. Nem olyan egyszerű bankot rabolni, és nem is kifizetődő mert a bankok nem pénztárolásra szolgálnak. Folyamatossan el kell hogy szállítsák a pénzszállítók a pénzt, minél kevesebb legyen a bankban. Időzáras széfek gondoskodnak arról hogy még az ott lévő pénzt se legyen egyszerű elvinni. Kamerák figyelnek és rögzítenek mindent a nap 24 órájában. Már belépéskor egy tapasztalt bankbiztonsági megmondja hogy egy ügyfél kb. milyen ügyben jött. Rejtett riasztók amik hangtalanok, festékpatronos kazetták... Szóval mindenkit lebeszélnék arról hogy megpróbálkozzon vele, inkább menjen el dolgozni, ne más pénzét lopja :)”
  • 10. SP 2009. február 13. 17:59
    „7. hozzászólás flexsnake 2009.02.13. 17:48
    ""biztonsági felszereltsége az elvárásoknak megfelel"""
    Ha az a cél, hogy ne ismerjék fel a bűnelkövető személyt, az bejött az ATM fosztogató csaj esetén.”
  • 9. achilleus 2009. február 13. 17:53
    „Ja és kedves Flexsnék! Én elolvasta azt amit írtál, de a potenciális bankrabló csak a délmagyaros cikket olvassa. Mellesleg a bankrablók jó része nem profi, hanem amatőr. Vajon ő milyen következtetést von le a cikkből. Főleg, ha még most azon töpreng, hogy megkockáztassa-e?”
  • 8. achilleus 2009. február 13. 17:49
    „7. hozzászólás flexsnake 2009.02.13. 17:48
    Írod: "a nagyobbaké", nem fizetett hirdetés ez véletlenül?”
  • 7. flexsnake 2009. február 13. 17:48
    „Semmi olyan információt nem tartalmaz a cikk amit egy átlagember nem láthatna vagy arról ne lehetne írásban beszámolni. Egy bankrablásnál ezek az információk semmilyen jelentőséggel nem bírnak. Azt azonban megjegyezném hogy attól hogy az őrnél nem láttak fegyvert, még nem jelenti hogy nincs nála illetve hogy egyedüli őrként tartózkodik a pénzintézményben. A belső kamerákat jól láthatóan helyezik ki mivel ez növeli az ügyfél biztonságérzetét is, de a külső kamerák sokszor rejtettek ezért egy laikus nem biztos hogy észre veszi.
    Kérni kell időpontot személyes találkozóra az újságírónak, és akkor a bankbiztonsági főnök ha erre engedélyt kap, tud tájékoztatást adni hogy az adott pénzintézet biztonsági felkészültsége milyen. Természetesen van ami szigorúan bizalmas, de van amit egy ügyfél is megtudhat, így egy sajtómunkatárs is. Szegedi viszonylatban a nagyobb bankok biztonsági felszereltsége az elvárásoknak megfelel.”
  • 6. celeronm 2009. február 13. 17:45
    „Úristen remélem ezek után a délmagyar jóvoltából napi szinten lesz bank rablás. Gratula a nagyérdemű szerkesztőbitottságnak. Vagy ezt a körképet azért csinálták, mert nincs miről irni az újságba?

    Ezt már megszoktuk az újságtól, csak azt nem tudom, hogy ezt a .... minek olvasom.”
  • 5. achilleus 2009. február 13. 17:26
    „Kedves Madzsar!
    Ha nem vetted volna észre, az utóbbi hetek bankrablóinak zöme nem a bankrablást követően került horogra, hanem már előtte, pontosan akkor, amikor felderítették a terepet. Ráadásul egy bankrabló nem a napi rendszerességgel látogatott pénzintézetét szokta kirabolni, viszont teljesen látatlanban nem ront be egy ismeretlen fiókba. A DM az ilyen cikkekkel (még jó, hogy a házszámokat nem közölték) megspórolja a bankrablónak az előzetes felderítés cseppet sem kockázatmentes munkáját. De ne legyen igazam! Mellesleg a az egyes pénzintézetek fiókjainak az állapota jellemző lehet a többi hasonlóra is... De ne legyen igazam. Véleményem: ez egy hatásvadász cikk, amely végtelenül káros. Vajon csak véletlenül írt Szávay eredetileg olyan (később megváltoztatott) címmel szerkesztőségit, hogy "raboljunk bankot!"?”
  • 4. gardista33 2009. február 13. 16:41
    „ráhuznak egy sapkát,oszt annyi”
  • 3. Madzsar 2009. február 13. 16:38
    „achilleus!

    Szerinted a bűnözők számára milyen új információ volt ebben a cikkben? :-))”
  • 2. Gaben07 2009. február 13. 16:36
    „Levehetik, már elmentettem Word-ben.”
  • 1. achilleus 2009. február 13. 16:13
    „Könyörgöm, mi ez??? Tippeket adnak? Azonnal vegyék le ezt a cikket!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Péntek 13.: paraskevidekatriafóbiás-e vagy?

Péntek 13-a van. Félsz? Paraskevidekatriafóbia. Hihetetlennek tűnik, de van ilyen. Akik rettegnek… Tovább olvasom