Délmagyar logó

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő 0°C | 7°C Még több cikk.

Futkosó autósok utánfutóügyben

Szeged - Ha új autót vásárolunk, az autószalonból rendszámmal együtt gördülhet ki a boldog tulajdonos, és régi autónál is természetes tartozék a három betű, valamint a három szám.
Aki azonban utánfutót vásárol, meglepődik, mennyi időre, energiára van szükség ahhoz, hogy rendszámtáblával közlekedhessen a „talicskája".

Szerkesztőségünk figyelmét egy olvasónk hívta fel arra, mennyi nem várt bosszúságot okozhat, ha valaki új utánfutót szeretne forgalomba helyezni. Az igazsághoz hozzátartozik: telefonálónk céges utánfutóhoz szeretett volna rendszámot, ami még tovább bonyolította az eljárást.

33 ezer 650 forint

Kaprinainé Rádi Gizella, a szegedi okmányiroda vezetője elmondta, utánfutó első forgalomba helyezésekor 9 ezer forint az illeték, 12 ezer forintba kerül a törzskönyv és a forgalmi engedély, felszámolnak 450 forintot címkedíjként, 4200-ért adják a rendszámtáblát, a közlekedési felügyeletnél pedig 8 ezer forint a vizsgadíj. Összesen 33 ezer 650 forintért köthetünk magunk mögé egy utánfutót.

Először is időpontot kértek telefonon a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyeletnél, ám ott azt a választ kapták, fáradjanak be hozzájuk személyesen a Kereskedő közbe, telefonon nem beszélhetik meg a vizsga idejét. Személyes egyeztetést követően a kilencedik napra kaptak időpontot. Mi is megpróbálkoztunk, és mi panaszosunkkal ellentétben sikerrel jártunk: igaz, a telefont csak többszöri tárcsázást és várakozást követően vették fel, de a megkereséstől számított tizedik napon vihettük volna az utánfutónkat. Nem kellett volna személyesen odamennünk. Azt is közölték: cégbírósági bejegyzésre, a cégkivonat számára, és természetesen alvázszámra szükségük lesz.

Panaszosunk szerint neki is cégkivonatot és aláírási címpéldányt kellett vinnie, amit azért túlzóan bürokratikus megoldásnak tartott. A szükséges okmányokkal együtt azonban, hiába ment a Kereskedő közbe az egyeztetett időpontban, reggel 8-kor, egy hosszú sort kellett kivárnia: fél tizenkettőkor végzett.

Beüzemelésre váró utánfutók egy parkolóban. Fotó: Karnok Csaba

Az ezt követő lépések sorában ne keressük a logikát, az ugyanis hiányzik: vizsgáztatni elvben csak olyan járművet lehetne, amelyik biztosítással rendelkezik, a biztosítást mégis a vizsgáztatást követően, az alvázszám alapján lehetett megkötni. Az ügyfélnek a vizsga papírjaival előbb a biztosítóhoz, majd az okmányirodába kellett mennie, ahol körülbelül egyórás ügyintézést követően adták oda a rendszámot. Majd a rendszámot bediktálta a biztosítónak, a felügyelethez már nem kellett visszamennie. Panaszosunk szerint az lenne a logikus, ha a közlekedési hatóságnál mindent el lehetne intézni: a vizsgáztatást, a biztosítást, valamint a forgalomba helyezést, vagyis a rendszámtábla kiadását is.

Olvasóink írták

  • 2. Kalman Gabor 2007. november 06. 22:37
    „A Közlekedési Felügyelethez már gyomorideggel megyek. Túlzás nélkül állítom: NEM NORMÁLIS TÁRSASÁG! Borzalmas!”
  • 1. Pap takcs László 2007. november 06. 18:44
    „Jobb országokban az autó rendszámát kapja az utánfutó is. Eleve három rendszámtábla jár a kocsihoz. Nálunk semmi sem logikus, mintha aki a szabályokat kitalálja nem is a valóságban élne.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megpecsételődhet a Bartók Béla Művelődési Központ sorsa

Szeged - Nem téma a szegedi közgyűlés pénteki ülésén a Bartók Béla Művelődési Központ sorsa, de a… Tovább olvasom