Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Gyurcsány Ferenc jön, az ellenzék tiltakozik

Szeged - Válságkezelő konferenciát tart ma délután Szegeden a miniszterelnök. A beszélgetésre a város közéleti szereplőit, cégvezetőket, kamarák képviselőit, meghatározó gazdasági körök képviselőit, civileket és a sajtót hívták meg.
Szegedre érkezik ma Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a február 26-án indított, Magyarország nagyvárosait érintő kormányzati válságkezelő konferencia szegedi állomásán beszél az IH Rendezvényközpontban, 15 órától. A kétórásra és interaktívra tervezett – a közönség hozzászólhat az elhangzottakhoz és kérdéseket tehet fel – konferencián meghívóval lehet részt venni. A beszélgetésre a város közéleti szereplőit, cégvezetőket, kamarák képviselőit, meghatározó gazdasági körök képviselőit, civileket és a sajtót hívták meg. A miniszterelnöknek egyéb programja nem lesz Szegeden.

Látogatásával kapcsolatban az ellenzék tegnap sajtótájékoztatót tartott a városháza előtt, amelyen részt vett Hüvös László, Bodó Imre, Kalmár Ferenc, Oláh János, Haág Zalán és Balogi Dániel.

Bodó Imre országgyűlési képviselő hangsúlyozta: Botka László polgármester és Ujhelyi István országgyűlési képviselő felsorakozott Gyurcsány Ferenc mellett, kiszolgálják a miniszterelnököt, és nem Szeged érdekeit képviselik. Kalmár Ferenc, a KDNP városi frakciójának vezetője felszólította Botkát, hogy határolódjon el Gyurcsány politikájától. Ha ezt megteszi, akkor az ellenzék ezt a nyilvánosság előtt köszöni meg a polgármesternek. Hüvös László, a szegedi Fidesz-frakció vezetője leszögezte: egy város polgárai azért választanak meg egy országgyűlési képviselőt, hogy az képviselje érdekeiket. Botka László azonban 2008-ban egyszer sem szólalt fel a parlamentben.

Olvasóink írták

60 hozzászólás
  • 60. kisrigo1988 2009. március 04. 20:18
    „Sólyomszem! Teljes mértékben igazat adok neked, de nem csak azok a csőcselékek akik rájuk szavaztak, hanem az is elég nagy csőcselék aki nem volt képes elmenni szavazni! Mert az is nagyon sok volt! Sajnos! Sajnos ez lett Magyarországból! Az a legnagyobb szemétség, hogy mi tőlünk mindent megvonnak, és közben a politikus meg kapja a 4MFt-os jutalmat!Kérdés?Mire fől kap jutalmat? Azért jutalmazzák meg mert ez lett velünk, hogy lopott csalt, hazudott? Ez itt a kérdés! Remélem ez nem fog sokáig tartani!”
  • 59. kisrigo1988 2009. március 04. 20:13
    „Én sokszor felteszem magamnak azt a kérdést, hogy mi van olyankor ha egy ország csődbe megy??? Mert nekünk nem sok van hátra!”
  • 58. sólyomszem 2009. március 04. 19:16
    „Kedves Sanyi, ill. mindenki más is!
    Én úgy gondolom, hogy nem minden magyar állampolgár felelős jelenlegi kormányunkért, inkább csak az a csőcselék, aki képes volt még 2006-ban is hinni nekik, és rájuk szavazott. Gondolom, az ellenzék már réges-rég utánanézett, hogy nincs olyan jogi eszköz, amivel a következő választások előtt el lehetne távolítani őket a hatalomból. Úgyhogy legközelebb mindenki jól gondolja meg hogy hova x-el, mert ez az egyetlen lehetőségünk, magyar állampolgároknak, amivel a politikába beleszólhatunk.”
  • 57. Sanyi-Szeged 2009. március 04. 18:24
    „Kedves b304cfrt87!
    Lehet, hogy 2002-ben választási csalást nyertek, de 2006-ban tuti nem. Mert ha 2006-ban is csaltak volna, akkor az önkormányzati választásokon nem a Fidesz-KDNP nyer, fölényesen. A mostani helyzet hasonlít a Terminátor című filmhez, ahol a gépek öntudatukra ébrednek. Mi is ebben a cipőben járunk, csak mivel körülményesek vagyunk, minden nehézkesen megy. Hiába tudjuk, hogy nem jó mégis mindenbe beletörődünk. És sajnos ez jellemezte Magyarországot amikor elvették tőlünk Erdélyt, 13. nyugdíjat, és a fél életünket....”
  • 56. viccmail 2009. március 04. 18:19
    „(moderálva - a szerk.)”
  • 55. micsibucsi 2009. március 04. 18:13
    „Rossz hír! Önnek is kétmillió forint tartozása van!

    Ennyire rúg ugyanis egy Magyar lakosra vetítve az állam adóssága, amely a forint romlása miatt is megállíthatatlanul nő.
    "Ezt hozta elő a dübörgő gazdaság, hisz lendületben az ország!"
    http://www.hetivalasz.hu/cikk/0903/ketmillio_forintos_tartozas”
  • 54. micsibucsi 2009. március 04. 18:10
    „A kis nyű kidugja a fejét a trágyából, és ezt kérdezi a mamájától:
    - Anyuci! Mi az a csodálatos kék felettünk?
    - Az, az ég, kisfiam.
    - S mi az a ragyogó sárga az égen?
    - Az a nap, kisfiam.
    - És az a pompás zöld körülöttünk?
    - Az a fű, kisfiam.
    - Anyuci, ha minden olyan csodálatos kint, akkor mi miért élünk itt a szarban?
    - Ez a hazánk, kisfiam!”
  • 53. b304cfrt87 2009. március 04. 18:06
    „Sanyi nem a nép választotta!Elcsalták a választásokat,immár 28 helyröl hallom. CSak egy példa:a választás estéjén már egyetlen Miép-es szavazat sem jött be,érdekes a szdsz-re rengeteg!Azért ez furcsa igy ebben a formában.Aztán hirtelen gyorsan megsemmisitették a szavazó cédulákat.”
  • 52. Sanyi-Szeged 2009. március 04. 17:52
    „Sokáig gondolkodtam, hogy hozzászóljak-e ehhez az eszmecseréhez. Voltak igen érdekes megnyilvánulások, jókat mosolyogtam. Miért mindenki a kormányt szidja, mikor mi is hibásak vagyunk a kialakult helyzetért. Többek közt én is. Miért is?? Csak azzal csinálják ezt, aki engedi, és mi mint a jó birkák arra megyünk, amerre a pásztor és a kutyái hajtanak. Igaz, hogy a pásztor és a kutyái épp a mi nagyra becsült kormányunk akiken nem csak Európa, hanem a fél világ röhög. Honfoglalás idején azt mondták rólunk "ments meg Uram magyarok nyilaitól "és most?? Ments meg Uram magyarok Feri bácsiától! Gondolkozzunk el főleg azok, akik 2006-ban megválasztották. Ezt ígérték nektek?? Mit is mondtak nekünk? Akinek nem tetszik a magyar hon az húzzon el külföldre,vagy aki annyira el van keseredve szedjen cián tablettát! Ők nevezik magukat felelős politikusoknak? Minden megvonnak tőlünk, de egymás között millárdokat osztanak szét. Ha én egyedül gondolnám ezt csak, lehet elhúznék külföldre, de most ez lenne a legnagyobb bűn, amit hazámmal tennék. Eljön még a mi időnk, leszünk mi még erősek, kitartás! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”
  • 51. achilleus 2009. március 04. 17:12
    „Ja, és a Budai Bernadett "felszabaduló pénzekről" beszél.
    Kinek szabadulnak fel a pénzek?? Az EU-nak??? Merthogy nekünk nem, az biztos.
    Max az önrész, de az is az EU-tól van.
    Elképesztő!”
  • 50. achilleus 2009. március 04. 16:46
    „47. hozzászólás szegedifiú 2009.03.04. 16:36
    http://nol.hu/belfold/lottek_13_kiemelt_projektnek_
    "A kormány 13 kiemelt projekt korábban megítélt uniós támogatását vonta vissza, mintegy 30 milliárd forint értékben - közölte a kormányszóvivői iroda szerdán; végleg törölték a projektek közül a budai Vár felújítását."

    1) nem kell az uniós pénz.
    2) nincs meg az önrész? (pedig az EU-hitel erre szolgált volna)
    3) "más forrásból"? (Vajon miért, zavarja a pénznyelőket az EU ellenőrzés? Újabb lenyúlás a láthatáron.)
    4) óriási égés, mert ezeket a projekteket már végigtárgyalta, ellenőrizte, jóváhagyta az EU, az egész pályáztatási herce-hurca nullára írva
    5) némelyik munkahelyet teremtett volna, na mostmár ennek is lőttek
    6) sok a kormányzati mellébeszélés, az indokok egy része messziről ordító hazugság.”
  • 49. Schrek 2009. március 04. 16:42
    „Ijesztő ez az egész, rajtunk röhög fél Európa, már az amerikai elnök is kénytelen velünk foglalkozni.
    A politika nem Gyurcsány, Orbán szintjén dől el, ők pojácák. A világon mindenhol van árnyékkormány, az igazi hatalmat ők gyakorolják. A háttérben lévő milliárdosok... Szerintem nálunk is van ilyen.
    Arról nem beszélve, Szegeden abszolút francia hatalom van : áram, gáz, víz... Egy kicsit jobban is segíthetnének a franciák nekünk, ha már a nyakunkon élnek.”
  • 48. achilleus 2009. március 04. 16:38
    „45. hozzászólás hehe 2009.03.04. 16:22
    A KÉRDÉSEKET MÁR KIOSZTOTTÁK A KÖZÖNSÉGNEK !

    Ha így áll a helyzet, akkor a válaszokat is kioszthatták volna, és mindenki mehet haza.
    Kíváncsi vagyok, illetve dehogy vagyok kíváncsi, hogy hány ilyen kérdés került kiosztásra, mint:
    1) Miniszterelnök Úr, Orbán Viktor meddig folytathatja az ország lejáratását?
    2) Miniszterelnök Úr, igaz-e, hogy Orbán Viktor és a Fidesz rasszista?
    3) Miniszterelnök Úr, miért nem támogatja Orbán Viktor a kisebb parlamentet?
    4) Miniszterelnök Úr, mennyi Orbán Viktornak és családjának a vagyona, igaz-e, hogy miattuk áll az ország a csőd szélén?
    Nyali, nyali, nyali ....”
  • 47. szegedifiú 2009. március 04. 16:36
    „http://nol.hu/belfold/lottek_13_kiemelt_projektnek_”
  • 46. LukSzusz 2009. március 04. 16:27
    „MIRŐL HAZUDOZIK EZ?? BOTKA nem sül le a bőr a pofátokról????????????????????????????????????
    BUDAPEST - Noha Gyurcsány Ferenc kormányfő az elmúlt években a miniszterek és államtitkárok jutalmazásának visszafogását kérte - 2007-ben nem osztott minisztereinek jutalmat, 2009-re pedig sem jutalom, sem béremelés nem lesz -, tavaly mégis több mint 58 millió forint jutalom ütötte a vezetők markát. 21-en kaptak 2008-ban, a gazdasági válság kitörésének évében különböző jogcímen pluszpénzt, miközben például a 13. havi nyugdíjat maximálta a kormány.
    tárcavezetők közül a rekorder Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, aki 3,88 millió forintot kapott jubileumi juttatás címén. Ez a köztisztviselői törvény alapján a ledolgozott 25, 30, 35 és 40 évet követően jár a közszférában dolgozóknak. Megkeresésünkre a minisztérium sajtóosztálya arra hivatkozott, hogy a törvény szerint 30 közszolgálatban töltött év után a miniszter háromhavi fizetését kapta meg.
    Kiss Péter: 2 592 000 Ft jutalom Szekeres Imre: 1 152 000 Ft jutalo Ez mai hír elvtársak.”
  • 45. hehe 2009. március 04. 16:22
    „A KÉRDÉSEKET MÁR KIOSZTOTTÁK A KÖZÖNSÉGNEK !”
  • 44. comet 2009. március 04. 16:00
    „nézve ezt a világ szélhámosát (pár másodpercnél nem megy tovább) újabban elgondolkodom hogy tényleg akkora barom lenne, hogy nem látjami mi van körülötte, vagy csak az arcbőr vastagsága vetegszik a rinocérosz ülepén levővel.
    De jó lenne, ha valaki a megszűrtek közül fölvilágolná hogy hova parkolja a biciglijét.
    Persze nálunk ilyen csodák nincsenek. Talán nem is voltak.”
  • 43. achilleus 2009. március 04. 15:59
    „Ezt tudják. A Központi Nyomozó Ügyészség szerint:
    "2009-03-04 15:33
    Megalapozott gyanú: Hunvaldék a haveroknak is osztogattak
    Újabb gyanú merült fel az erzsébetvárosi ingatlanpanamában gyanúsítottként szereplő Gál György, Kardos Péter és Hunvald György ellen. A VII. kerület gazdasági és pénzügyi bizottságának volt vezetőjét és az előzetes letartóztatásban lévő polgármestert most azzal gyanúsítják, hogy az eddigi ingatlanügyek mellett hivatali visszaélést is elkövettek. A gyanú szerint rokonaiknak, ismerőseiknek bérlakásokat utaltak ki, azonnali, kedvezményes vételi lehetőséggel."”
  • 42. KaszaOne 2009. március 04. 15:53
    „Nagygábor A Vizitdíjakból annyi bevétele lett volna az országnak éves szinten, amennyit Luxus autókra költött a kormány abban az évben. Szerinted az elég lett volna EÜ reformra? Elárulom, hogy tudták előre hogy le lessz szavazva az egész, viszont addig egy kormány közeli cég milliárdokat keresett a vizitdíj automaták eladásából, ÉS EZ VOLT AZ IGAZI ÜZLET. Ez a Kormány mindent úgy intéz, hogy saját zsebükbe jusson a pénzből busásan, AZ ország és az emberek nem érdeklik őket.”
  • 41. b304cfrt87 2009. március 04. 15:50
    „Tavaly összesen 11500 céggel szemben indult felszámolási eljárás, idén eddig 4000-nél több esetében, az év során 23 ezer vállalkozás szűnhet meg, vagyis átlagosan 15 percenként megy tönkre egy cég.
    Köszönjük ferike.Este gözfürdö?”
60 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra szállít szalámit Amerikába a Pick Zrt.

Szeged - Egyelőre csak jelképes mennyiséggel, de újra jelen lehet Amerikában az idén 140 éves Pick Szeged Zrt. A tengerentúlra téliszalámit szállít a szegedi székhelyű húsipari óriás. Miért? Tovább olvasom