Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2014. 11. 27. csütörtök - Virgil

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Három szegedi tudós kapott Akadémiai díjat

Három szegedi tudós kapott Akadémiai díjat

Bernáth Árpád, Gyimóthy Tibor és Tamás Gábor az MTA elnökétől vették át az elismerést hétfőn.

Delmagyar.hu - mti - 2012.05.07. 16:31
Megosztás: Facebook Twitter E-mail
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn, az MTA 183. rendes közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat.

A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta "a bauxit terepi, majd laboratóriumi vizsgálatához, kutatásához, később vagyonértékeléséhez kötődő eredményes, tudományos munkásságáért, négy hazai lelőhely monografikus feldolgozásáért, továbbá matematikai módszerek széleskörű geológiai alkalmazásáért."

Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként az MTA Elnöksége 11 tudóst részesített Akadémiai Díjban.

Bagdy György, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatásainak és mellékhatásainak vizsgálatában elért nemzetközileg is kiemelkedő eredményeiért, továbbá egyes kábítószerek eddig ismeretlen hatásainak felfedezéséért részesült az elismerésben.

Bernáth Árpádot, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanárát egyebek közt "a magyar germanisztika egyik kiemelkedő egyéniségeként végzett kutatásaiért", Heinrich Böll művei kritikai összkiadásának gondozásáért tüntették ki.

Diósi Lajos, az MTA doktora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, Részecske- és Magfizikai Intézete tudományos tanácsadóját a nano- és makrotestek kvantummechanikája és a kvantum-információelmélet területén elért kiemelkedő eredményeiért.

Gyimóthy Tibor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának tanszékvezető egyetemi tanára pedig a programok statikus és dinamikus analízisében elért jelentős eredményeiért részesült a díjban.

Jámbor Áront, az MTA doktorát, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet nyugalmazott főosztályvezetőjét, tudományos tanácsadóját az utolsó 13 millió év földtanának kiemelkedő hazai kutatójaként elért tudományos eredményeiért tüntették ki.

Józsa Jánost, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának tanszékvezető egyetemi tanárát a vízgazdálkodás-tudományban elért megalapozó kutatási eredményeiért, a tavak és folyók hidrodinamikájának vizsgálatában nyújtott, nemzetközi szinten kimagasló tudományos eredményeiért díjazták.

Kövér György, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára a 19. és a 20. század, azon belül a gazdaságtörténet és az egyéni életutak feltárásában végzett jelentős kutatásaiért, az antropológiai és mikrotörténeti monográfiák sorában az új történetírás mintadarabjaként számon tartott, új módszertannal készített A tiszaeszlári dráma című elemzéséért részesült elismerésben.

Sóvágó Imrét, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának egyetemi tanárát a klasszikus koordinációs kémia területén, továbbá a biokoordinációs kémiában elért, nemzetközileg is elismert kimagasló tudományos eredményeiért tevékenységéért tüntették ki.

Tamás Gábor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára a díjat a világszerte elismert úttörő felfedezéseivel érdemelte ki, amelyekkel alapvetően megváltoztatta a magasabb kognitív funkciók kialakításért felelős agykéreg működéséről kialakult nézeteket, és amelyekkel hozzájárult számos neurológiai kórkép kialakulásának, valamint az agykérgi aktivitás szabályozásának jobb megértéséhez.

Veisz Ottó Bálint, az MTA doktora, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének igazgatóhelyettese a globális klímaváltozás hatásának vizsgálatában elért kutatási eredményeiért, 3 millió hektáron termesztett, külföldön is elismert számos búzafajta nemesítéséért, Vörös József, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára pedig a pénzügyi befektetések kockázatelemzésében elért kiemelkedő kutatási eredményeiért, a termelési képességek rugalmasságát elemző, külföldön is jelentős visszhangot kiváltó tanulmányaiért részesült elismerésben.

Akadémiai Újságírói Díjjal tüntették ki Veiszer Alindát, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjét a kutatói pályaív, a tudomány mint hivatás hiteles bemutatásáért, a tudomány közgondolkodásbeli szerepének erősítésére irányuló szerkesztői-műsorvezetői tevékenységéért.

A Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták a felfedező kutatások és a kutatásfejlesztés ösztönzésére irányuló tevékenységéért, a magyar felsőoktatás és innováció elkötelezett támogatásáért, a tehetséggondozásban kifejtett példaértékű mecenatúrájáért.

A külhoni magyar tudósok elismerésére alapított Arany János Életműdíjjal az MTA Csedő Károlyt, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusát tüntette ki a Románia területén fellelhető gyógynövény-állomány felméréséért; a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért.
Megosztás: Facebook Twitter E-mail

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!


Moderálásra küldöm 2. sevenof9 2012.05.08. 04:08

"A Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták a felfedező kutatások és a kutatásfejlesztés ösztönzésére irányuló tevékenységéért, a magyar felsőoktatás és innováció elkötelezett támogatásáért, a tehetséggondozásban kifejtett példaértékű mecenatúrájáért."
Az Audinak hany mernoke van Magyarorszagon R&D allasban?

Moderálásra küldöm 1. smalltown 2012.05.07. 18:13

Gratulalok!



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS

Cikkajánló

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...