Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Hat és fél év a feleségét megkéselő férfinak

Szeged - Hat és fél év börtönbüntetést kapott az a férfi, aki tavaly májusban mellbe szúrta feleségét. Az asszony kevesli a kiszabott büntetést, úgy véli: férje nem bánta meg igazán tettét.
– Furcsa érzés volt újra látni őt. Hogy közben mit éreztem? Nehéz pontosan megfogalmazni. Talán az üresség a legjobb szó rá – mondta könnyes szemmel Judit tegnap délelőtt a Szegedi Ítélőtábla egyik földszinti tárgyalója előtt. Az Anna fürdő pénztárában dolgozó asszonyt munkahelyén szúrta mellbe a férje tavaly május 21-én.

Helybenhagyták

Tóth Imre 1985-ben kötött házasságot N. Judittal. Házasságukból, ami 2000-ben a vádlott italozó életmódja miatt kezdett megromlani, két gyermek született. A férfi egyre agresszívabbá vált, feleségét, gyerekeit is bántalmazta. Ezt 2006. május 13-án a feleség nem tudta elviselni: a szüleihez költözött. A nő ezt követően folyamatosan zaklató SMS-eket kapott férjétől. Május 21-én estére a vádlott súlyosan leittasodott, a lakásában egy kést vett magához, majd a felesége munkahelyére ment. Ott ellökte az őt feltartóztató biztonsági őrt, berohant a pénztárba és mellbe szúrta az itt dolgozó asszonyt, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ítélőtábla nem érezte megalapozottnak a fellebbezést: Tóth Imrét kiskorú veszélyeztetése és emberölés kísérlete miatt jogerősen hat és fél év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és hét év közügyektől való eltiltásra ítélte.

Tóth Imrét idén áprilisban első fokon hat és fél év börtönre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság.

– Legalább az ítélet helybenhagyását szeretném – közölte a fellebbezés miatt a táblabíróságra került ügy kapcsán az asszony. Azt is megtudtuk tőle, hogy időközben elvált Tóth Imrétől. A tárgyalásra szülei kíséretében érkező nő ennél többet nem kívánt mondani. Arra a kérdésre, hogy látott-e volt férje arcán valamiféle megbánást, csak annyit közölt: „Meg tudja ő azt játszani".

– Megbánta a tettét, az utolsó szó jogán annyit mondott, hogy szeretne bocsánatot kérni a feleségétől – közölte Krajkó Zoltán, a vádlott ügyvédje.

– Csalódott vagyok. Szerettük volna, hogy legalább egy évvel mérsékeljék a büntetését, hiszen nem szándékosan tette, amit tett – magyarázta az ítélet helybenhagyása után a vádlott unokatestvére.

Mivel a vádlottal nem beszélhettünk, kérdéseinkre ügyvédje válaszolt. – Megállapították ügyfelem korlátozott beszámíthatóságát tette elkövetésekor. Ráadásul emberölésnek csak kísérletéről volt szó. Enyhébb büntetésre számítottunk – mondta. – Mivel szakács képesítése is van, már az eddig letöltött büntetése alatt is engedélyezték neki, hogy a Csillag börtön konyháján dolgozzon. Az ítéletet tudomásul vette és azt mondta, talán a konyhán gyorsabban telik a hátralevő idő – mondta az ügyvéd.

Megtudtuk: Tóth Imre büntetésének letöltése után a civil életben is ezt a szakmáját szeretné folytatni, és gyerekeivel, volt feleségével is újra fel akarja venni a kapcsolatot.

– Úgy érzem, mindig az áldozat járja meg – mondta keserűen Judit a jogerős ítélet kihirdetése után. Látszott rajta: titkon mégis a súlyosbításban reménykedett. Mivel Tóth Imre büntetésének letöltésébe beszámítják az előzetesben eltöltött időt, a férfi öt év múlva szabadul.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táncoló talpak Szegeden

Szeged - Rövid időre karneváli felvonuláson érezhették magukat a Kárász utcán sétálók csütörtök… Tovább olvasom