Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Hiányszakma a logopédus

Szeged - Szeptember óta az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézetében logopédusnak is tanulhatnak a hallgatók. A szakirány két tanára szerint nagy szükség van ilyen szakemberekre, viszont kevesen alkalmasak a pályára.
– A logopédusoknak elsősorban a közoktatásban van szerepük, ugyanakkor az élet számos területén, így például az egészségügyben is szükség van rájuk – mondta Tóthné Aszalai Anett, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézetének intézetvezető helyettese, logopédus.

– Hosszú ideig csak Budapesten, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karán tanulhattak logopédusnak a diákok, de tavaly intézetünk megszerezte az akkreditációt. Így a két eddigi szakirány, az értelmileg akadályozottak pedagógiája és a tanulásban akadályozottak pedagógiája mellett logopédiát is választhatnak a hallgatók – hallottuk Pukánszky Béla intézetvezető egyetemi tanártól.

15-tel többen

A kivételek közé tartozik a szegedi gyógypedagógus-képző intézet, hiszen nem csökkent, hanem nőtt az első helyes jelentkezők száma idén. 15-tel többen jelentkeztek ide, mint tavaly. Ugyanakkor erős szűrővel felvételiztetnek, hiszen nem mindenki alkalmas erre a pályára. 
A hallgatók kis létszámú csoportokban, összesen öt állandó és néhány külsős oktatótól tanulhatnak. – Gyakorlatorientált képzésről van szó, ahol 70–30 százalék a gyakorlati és az elméleti órák aránya. Összesen 800 gyakorlati órát kell teljesítenie a hallgatónak – tudtuk meg Magyar Adél  intézetvezető-helyettestől, aki szintén logopédus, diplomáját az ELTE-n szerezte. Az SZTE-n az első, alapozó év után kell szakirányt választani, a logopédia szakirányra komplex alkalmassági vizsga után kerülhetnek be a hallgatók. A gyógypedagógus alapképzés összesen 4 esztendeig tart.

A szakember elmondta: a diplomások zöme sajnos nem marad a közoktatásban, pedig céljaik között az is szerepel, hogy az utánpótlásról gondoskodjanak. Az a törekvésük, hogy a családok számára elérhető legyen a logopédiai szolgáltatás, mivel a gyerekek közül sokan küzdenek beszédzavarokkal. 

Pöszeség és orrhangzós beszéd. 
A logopédusnak készülőknek teljesíteniük kell többek között a pöszeséggel, a dadogással és az orrhangzós beszéddel kapcsolatos kurzusokat is, a sok másik karon is ismert beszédtechnikával együtt. Speciálkollégiumként – korlátozott számban – egyéb tanszékek és más karok hallgatói is felvehetnek gyógypedagógiai, illetve logopédiai tantárgyakat.

Olvasóink írták

  • 1. papika56 2012. május 16. 09:52
    „Ha majd rendezik a pedagógusok bérét --min. 25% al --akkor majd a pályán maradnak !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tulipánfa Petőfitelepen

Még a szomszédok is a csodájára járnak Petőfitelep egyik ékességének, a Kónya Istvánné kertjében tündöklő tulipánfának. Tovább olvasom