Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Időutazás a Délmagyarral: Harci parádé Dócon, békefenntartás Koszovóban

Szeged - Tíz hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e jubileuma alkalmából, mintegy visszaszámlálásként, időutazásra hívjuk olvasóinkat: hétről hétre egy-egy esztendő újságtermését átlapozva fölvillantjuk, milyennek láttatta a világot, az országot, a régiót, Szegedet - a Délmagyarország.
A magyar vidék legpatinásabb lapja sorozatának kilencvenedik állomása: 1999.

„A szegedi hadfiak tavaly a tavaszi hadjárat helyszínein vettek részt a harci játékokban, idén pedig már Szegeden is terveznek egy nagy ütközetet" - enged január 21-i riportjába bepillantást a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület életébe Bátyi Zoltán.

Markotányos csapat

„A díszes egyenruhákban parádézó tisztek és közkatonák messze földön is öregbítették a szegedi vitézek jó hírét. Az idén nemcsak a tavaszi hadjárat 150. évfordulójának megünneplésére készülnek a hős honvédek utódai, hanem olyan látványos program is szerepel terveik között, mint egy szegedi Széchenyi téri csata" - meséli Vass László ügyvéd, aki „nemcsak a jog tudora, hanem lelkes hadtörténész" és a hagyományőrzők elnöke.

Harci parádé a dóci gyakorlótéren. Fotó: Gyenes Kálmán
Harci parádé a dóci gyakorlótéren.
Fotó: Gyenes Kálmán

„A lányok is kedvet kaptak a hagyományőrző katonáskodáshoz, az idén felállítjuk kis seregünk markotányos csapatát" - meséli az elnök, s elárulja: 250 fős a seregük. Turistacsalogató az általuk produkált látványosság.

„Ágyútüzes március" címmel tudósít Újszászi Ilona március 16-án arról, hogy „a 151 évvel ezelőtti március idusát (...) négy napon át ünnepelte Szeged". „A Széchenyi téren, a városháza előtt több ezer ember csodálta meg a '48-as honvédek fölszerelését, tapasztalhatta az ágyú (hang)erejét."

Kevés a sorköteles

A maga módján „toboroz" az „igazi" honvédség is. Ugyanis a hadsereg átalakulása a „hadkieg", vagyis a „Csongrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság" hétköznapjainak változásával kezdődik. „Gergely János ezredes arra kéri a sorköteleseket, mielőbb jelezzék, ha problémájuk van a bevonulás időpontjával" - él február 11-én a lapunk biztosította nyilvánossággal. V. Fekete Sándor kérdéseire válaszol: „kevesebb a sorköteles, szigorúbb a válogatás". „Csongrád megyében 1994-ben 3800 fiatal fordult meg a parancsnokságon. Számuk évről évre csökkent. Tavaly már csupán 2800 hadkötelest vettünk nyilvántartásba. (...) Az utóbbi esztendőkben 18-20 százalék volt a véglegesen alkalmatlanok hányada, az elmúlt évben ez a mutató felugrott 29-re". „A kilenc hónapos sorkatonai szolgálatra való áttérés kisebb létszám mellett felgyorsította a behívottak mozgatását. Míg '94-ben 2100-2200 fiatalt vonultatunk be, addig tavaly 1200-at."

Harci parádé a dóci gyakorlótéren. Koszovóba menetelnek: a békefenntartásra készülő katonák kétharmada vásárhelyi. Fotó: Gyenes Kálmán
Koszovóba menetelnek: a békefenntartásra készülő katonák kétharmadát a vásárhelyi Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár katonái teszik ki. Fotó: Gyenes Kálmán

„A megyében három alakulat is van: Szentesen a műszaki, Vásárhelyen a lövész dandár, Újszentivánon pedig a rádiótechnikai század." A Csongrád megyéből „behívottak 80 százaléka az említett alakulatokba kerül majd".

„Mozgósítás már nagyon régen történt" - tudja meg az olvasó. „Egyelőre nem is tervezi a honvédség a tartalékosok behívását".

Légicsapások

„Címlapsztori" a szomszédban dúló háború. „A NATO szerint nincs lehetőség a békés rendezésre. Légicsapás Jugoszlávia ellen" - írjuk az MTI-t idézve, március 24-én. „Solana szerint a NATO azután lép akcióba, hogy Belgrád elutasította a nemzetközi közösség követeléseit, benne a Rambouillet-ban tárgyalt átmeneti politikai rendezést, az erő túlzott és aránytalan alkalmazását Koszovóban, illetve a különleges rendőri egységek létszámkorlátjának betartását. A NATO azért teszi lépéseit, hogy megakadályozza a humanitárius katasztrófát, a katonai művelet célja a nemzetközi közösség politikai céljainak támogatása".

„Helikopterek segítették a vásárhelyi lövészeket. Harcászati gyakorlat Dócon. (...) Azt imitálták, mi történne, ha az ellenség átlépné a magyar határt" - tudósít május 14-én az akcióról V. Fekete Sándor. „Az akció sikeréhez erősítést is kapott, MI 8-as és MI 24-es helikopterek támogatták a lövészeket a magasból."

Változik a világ: a dóci „bemutatót megszemlélte Jon L. Martinson ezredes, az USA magyarországi véderő és légügyi attaséja is".

NATO-tag-kiképzés

„A honvédelmi miniszter optimista" - derül ki Újszászi Ilona május 17-én publikált interjújából. „Szabó János szerint, ha minden jól alakul, akkor akár karnyújtásnyira lehet a koszovói helyzet megoldása". Elárulja: a NATO friss tagjaként „az országgyűlés jóváhagyását követően, előreláthatóan vagy Macedóniában, vagy Albániában egy műszaki egységgel járulunk hozzá a békefenntartói feladatokhoz".

„Zászlóalj a béke jegyében" címmel tudósít Kandó Tamás: „dr. Constantin Degeratu hadtesttábornok, Románia hadseregének általános vezérkari főnöke, illetve Havril András vezérőrnagy, a 3. Gépesített hadosztály parancsnoka által vezetett magas rangú román-magyar katonai küldöttség járt Vásárhelyen. (...) Megtekintettek egy rövid békefenntartó gyakorlatot is".

„Üresek a szegedi laktanyák. Ez a tény okkal fokozhatja a határváros lakóinak háborús fenyegetettségérzetét..." - érzékelteti a laikus álláspontját Újszászi Ilona május 18-án Végh Ferenc vezérezredest, a Magyar Honvédség parancsnokát, vezérkari főnököt kérdezve. „Nem a laktanya helye határozza meg, hogy vészhelyzetben miképpen mozgósítunk készültségben résztvevő katonai erőket" - így a katona. „Szegeden is hallatszott a robbanás, mikor az országhatártól három kilométerre a NATO-gépek lebombáztak egy közúti felüljárót(...) Veszély esetén mennyi idő alatt érnek Kecskemétről az országhatár közelébe, mondjuk Szeged fölé a MIG-29-esek?" - kérdez tovább az újságíró. „Az egész déli szakaszt szemmel tartjuk. (...) Percenként 20 kilométert tesz meg a mi MIG-29-esünk, ami azt jelenti, az ellenséges szándékú géppel egy időben a határhoz ér".

„Koszovóba menetelnek a katonák" - kezdődik június 26-án V. Fekete Sándor riportja. „A 350 fős kontingens ezekben a hetekben készül Táborfalván. Az elméleti felkészítés mellett a gyakorlati képzésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Az alegység kétharmadát a hódmezővásárhelyi Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár katonái teszik ki. A magyar misszió brit alárendeltségben teljesít szolgálatot Pristinában. Feladatuk - egyebek mellett - járőrözés, ellenőrzési pontok működtetése lesz. A megbízatás hat hónapra szól majd. A fizetést itthon valamennyien megkapják, a koszovói illetmény pedig havi 1000 és 1500 dollár között változik, a beosztástól függően".

„A kiképzők határozottságra, az alaposságra tanítják a békefenntartói feladatra készülő katonákat".

Kronológia: 1999

Január 1.: Az ECU átnevezésével elszámolási pénzként megjelenik az euró, mint az Európai Unió hivatalos valutája. Február 6.: A sikertelen rambouillet-i Koszovó-konferencia kezdete. Március 12.: Magyarország, Csehország és Lengyelország belépése a NATO-ba. Március 24.-június 10.: A Koszovói konfliktus (háború) a NATO és Jugoszlávia között. Június 12.: A KFOR (Kosovo International Security Force) első egységei megérkeznek Koszovóba. Június 19.: 29 európai ország írja alá a Bolognai Nyilatkozatot, amelynek fő célkitűzése, hogy 2010-re létrejöjjön az egységes Európai Felsőoktatási Térség. Augusztus 11.: Magyarországon is jól látható teljes napfogyatkozás. Szeptember 30.: Érvényét veszti az 50 filléres érme. November 30.: Marrakeshben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén felveszik a Hortobágyi Nemzeti Park egész területét a világ kulturális és természeti örökségének listájára.

Arcél: Panek Sándor (1964-)

„1991 óta tíz évet töltöttem újságíróként a nyomtatott Délmagyarországnál, közel tízet pedig szerkesztőként, most fejlesztési vezetőként dolgozom a delmagyar.hu internetes portálnál. Eközben az újságírás eléggé megváltozott. A rendszerváltozás éveinek bőbeszédű újságja tényszerűbb, informatívabb lett, beszédmódja viszont leegyszerűsödött. Az 1990-es évek eleji viszonylag árnyalt (de olykor kissé sznob) történeteinek helyére a legszélesebben vett közönség érdeklődésének megfelelő intenzív, könnyen értelmezhető sztorik kerültek. A szórakoztatás nagyobb teret kapott, mert ezt diktálta a közönségízlés. Pontosan ugyanaz játszódott le, mint a kereskedelmi tévék ízlésformáló hatása nyomán minden magyar napilapban. Mondhatni, az újság tükröt nyújt olvasóközönségének, s ehhez nagyon közelről kell érzékelnie annak ízlését. Tartalmában, témaválasztásában a változásokat az elmúlt 20 évben nem a szerkesztőség, hanem az olvasó igénye határozta meg. E tekintetben az elmúlt tíz év újságja hasonlít leginkább ahhoz, ahogyan a Délmagyarország 100 évvel ezelőtt elindult."

Focifesztivál, gyermekszereplőkkel

„A Tisza Volán Focisuli fiataljai egész napon keresztül 'gyűrték' egymást az idényzáró focifesztiválon" - írja Mádi József június 18-án Gyenes Kálmán fotója alá. - „Nemcsak egymás között mérkőztek az egyesület labdarúgó tehetségei, hanem több évfolyamban vendégek is utaztak a városba. Érkeztek Pécsről, Békéscsabáról, valamint a régión belülről Makóról, Hódmezővásárhelyről is fiatalok. A hangsúly egyáltalán nem az eredményen volt, a srácok színvonalas, technikai megoldásokkal és párharcokkal bőven teletűzdelt leckét mondtak fel tanév végi záróvizsgaként a jelen lévő szülőknek, a szakma néhány képviselőjének, valamint a kilátogató szurkolóknak."

Egy kísérlet kezdete... Fotó: Gyenes Kálmán
Egy kísérlet kezdete...
Fotó: Gyenes Kálmán

Kezdőrúgás a professzionális bajnokságban

„A városházán tegnap megtartott sajtótájékoztatón a foci állt a középpontban. A város vezetői - Bartha László polgármester és Csonka Gábor stratégiai alpolgármester - elöljáróban elmondták: a professzionális nemzeti bajnokságba jutott Szeged LC a város, nem pedig az önkormányzat csapata. Ettől függetlenül az önkormányzat - amely idén már 38 millióm forinttal támogatta a szegedi labdarúgást - mentőövet dobott a Szeged LC-nek azt követően, hogy a város vezetői találtak egy komoly céget, amely hajlandó tízmillió forintot áldozni a csapatra" - tudósít július 17-én Szélpál László. „Nagylaki Kálmán, a Szeged LC elnöke (...) ígéri, nem okoznak csalódást". E „kezdőrúgás" után, augusztus 4-én „győztes focifőpróbáról írunk: „A Szeged LC labdarúgócsapata a tegnap esti villanyfényes bajnoki főpróbán magabiztosan - 3-0-ra - győzte le görög másodosztályú ellenfelét".

Kezdőrúgás a professzionális bajnokságban. Fotó: Gyenes Kálmán
Kezdőrúgás a professzionális bajnokságban. Fotó: Gyenes Kálmán


Falstaff - Király Leventével

„Ma este tartják az idei színházi évad utolsó bemutatóját a Szegedi Nemzeti Színházban. Shakespeare IV. Henrik című kétrészes drámájából Falstaff címmel Zsótér Sándor készített két felvonásos előadást" - rögzítjük május 14-én a címlapon.

„Gigantikus vállalkozásba fogott Zsótér Sándor" - írja május 17-i kritikájában Hollósi Zsolt. „Gondolt egy merészet: megcserélte a színpadot a nézőtérrel. Székek kerültek a színpadra épített hatalmas dobogóra, 4X4 méteres pódium a nézőtér első öt sorára, zöld műpázsit az előszínpadra. Kiűzettek a prominens vendégek az ugyancsak játéktérré lett díszpáholyból, ahonnan fém létra vezet a nézőtéri színpad-asztalhoz. (...)

IV. Henrik/Sir John Falstaff kettős főszerepét Király Levente alakítja. Vele szemben (jobbról) László Zsolt, aki Harry, majd V. Henrik megformálója. Fotó: Gyenes Kálmán
IV. Henrik/Sir John Falstaff kettős főszerepét Király Levente alakítja. Vele szemben (jobbról) László Zsolt, aki Harry, majd V. Henrik megformálója. Fotó: Gyenes Kálmán

„Remek lehetőség Király Leventének a címszerep, hiszen a hordóember Falstaff tökéletesen testre szabott karakter számára. (...) Mesteri színészi játékával úgy képes megmutatni a cinikus hedonista lovag minden gyengeségét, hogy közben a sugárzó vitalitású figura esendő és szinte szeretnivalón emberi marad".

Napi hírek

Sor. „Akárcsak tavaly, idén is sorban állnak a nyugdíjasok a hulladékszállítási díjkedvezményért. De mások is várakoznak a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. ügyfélszolgálati irodája előtt. Január 6-áig (azaz holnapig) adhatják be írásos igényüket azok, akik február 15-éig, egy összegben fizetnék ki az egész éves szemétszálítási díjat - így 15 százalék kedvezményt kapnak" (január 5., kedd).

Szent István tér. „Lakóházak épülnek a Szent István tér 3-4. számú, városi tulajdonú telkekre. A tér és a Sóhordó utca sarkán valaha álló házat már régen lebontották: ide és a szomszédos barakk helyére két lakóházat épít a szegedi önkormányzat" (január 8., péntek).

130 éves a Pick. „Idén lesz 130 esztendős a Pick. Sikeres évet zárt az elmúlt évben a Pick-csoport, még akkor is, ha az árbevételi tervet az orosz válság miatt nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. (...) A társaságnak meg kellett birkóznia az alacsony húsárakkal, a mind erősebb túlkínálattal, miközben éltet próbáltak lehelni a nemrégiben vásárolt Szegedi Paprika Rt.-be" (január 13., szerda).

Hitel Szegednek. „A csődtől még messze van, de tavaly már háromszor jutott közel a válságosnak mondható állapothoz a szegedi önkormányzat költségvetése. Mára pedig elkerülhetetlenné vált a hitelinjekció: a 400 millió forintos működési hitelkeret aktivizálásáról döntött a közgyűlés pénteki, zárt ülésén" (február 6., szombat).

Szomszédoló. „Az idén második alkalommal rendezte meg a Délmagyarország Kft. kulturális vetélkedősorozatát, a Szomszédolót. A sorozat első állomása Zsombó volt, ahol a zákányszékieket fogadták. A vendégek fellépésük előtt megnézhették a télűző maszkások felvonulását, máglyagyújtását, miközben fánkkal és borral kínálták őket. Este pedig részt vehettek a farsangi bálon" (február 15., hétfő).

Risztov. „Alig kapott pihenőt a bravúros Világkupa-győzelmét követően a vásárhelyi Risztov Éva. Bán Sándor tanítványa megmutatta a „macskakörmöket" a nemzetközi mezőnynek, s a nyerő páros célja a továbbiakban már az, hogy a vásárhelyi üdvöske Sydneyben is az élmezőnyben végezzen" (március 9., kedd).

Tizedszer a városért. „A városért sokat tett személyek díjazása céljából egy évtizede életre hívott Szegedért Alapítvány jubileumi gálaestjét tegnap tartották a Szegedi Nemzeti Színházban. (..) Az idei fődíjas dr. Füzesi Kristóf gyermeksebész" (március 13., szombat).

Szamóca. „A Fidesz szervezésében három csapatos teremlabdarúgó-tornát tartottak tegnap az újszegedi Sportcsarnokban. A nyitó meccsen a Délmagyarország újságírói remek játékot nyújtottak a Fidesz (dr. Bartha, dr. Csonka, Eperjes) gárdája ellen, s fölényes 6-2-es győzelmet arattak. (..) Az „ezüstderbin" hiába vette vállára „Szamóca" az együttesét (gólt is szerzett)" (április 7., szerda).

Aba-Novák-freskó. „Jövő augusztusra ismét teljes monumentalitásában látható majd a Hősök kapujának boltíveire festett Aba-Novák-freskó. A restaurációhoz május elős hetében kezdenek neki abból a pénzből, amit a művész lánya és unokája adományozott e célra Szegednek" (április 10., szombat).

Négycsillagos. „A francia érdekeltségű ACCOR szállodalánc tulajdonába tartozó Pannónia Hotels Rt. vásárolta meg nemrégiben privatizációs árverésen a szegedi Hungária Szállodát 440 millió forintért. A társaság 800-900 millió forintért szeretné felújítani, a négycsillagos besorolású szálloda 'vezetékneve' Mercure vagy Novotel lehet" (május 7., péntek).

Milliárdos buszok. „Hatodik, részvénytársasági formában működő évét zárta a Tisza Volán Rt. A több mint 750 millió jegyzett tőkéjű utaztatási vállalkozás ma is több mint 90 százalékban állami tualajdonban van. (...) 132 autóbusszal látja el a szegedi tömegközlekedést. (...) 24 földgázüzemű busz beszerzését tervezi. (...) A tavalyinál hatvan százalékkal több, 1 milliárd 302 millió forintot költ az idén beruházásokra" (május 19., szerda).

Dömötör-gála. „A szombat esti Dömötör-gálán a közönség felállva tapsolt, amikor az életműdíj kitüntetettjét, Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlettervezőt köszöntötték. A 89 éves alkotóművész ma is mindennap dolgozik: rajzol, fest kerámiát készít" (június 1., kedd).

Darvasi. „Darvasi László első regénye, A könnymutatványosok legendája (Jelenkor kiadó) az idei könyvhét egyik legkeresettebb hazai művének ígérkezik" (június 5., szombat). „Minden író életében eljön a nagy mű, amely után egy kicsit másképp lesz a világ" - vallotta Darvasi lászló. A regény öt év munkájával készült el" (június 8., kedd).

Nagy Feró. „nagy Feró 1984 nyarán lépett először a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, az István, a király című rockoperában Laborc szerepét alakítva. Nagy Feróból nem lett énekes színész, és a Beatrice többszöri újjáalakítása után a rockzenével is felhagyott, A politikába tett kitérője után hosszú hallgatás következett, ám a közelmúlttól saját zenekarával is fellép, és az Atillában is szerepet kapott" (július 10., szombat).

Búcsúzik a Hajó. „Egyelőre még nem dőlt el, Szeged főutcájának díszeként az ezredforduló után is megcsodálhatjuk-e a század eleji hangulatot idéző Szőke Tiszát, de az biztos, ha marad, legalább hatvanmillió forintba kerül a városnak. Kétszer annyit kellene előteremteni a folyó három úszóházának felújítására. Az egykori legendás vízi élet ma már a múlté" (augusztus 18., szerda).

Kisperegi ikrek. „Nem volt könnyű a közvélemény élénk figyelmétől kísérve, a sajtó óriási nyomása alatt, egy évvel ezelőtt végrehajtani egy nem mindennapi műtétet. A szegedi gyermekklinika csapata (...) sikeresen szétválasztotta a felsőtestüknél összenőtt ikerpárt. Az azóta kisperegi ikrek néven híressé vált lányokért. Melindáért és Izabelláért, egy ország szurkolt. (...) tegnap kontrollvizsgálatra jöttek, nagyot nőttek, és egy apró szövődménytől eltekintve, 'köszönik', jól vannak" (szeptember 23., csütörtök).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadják a Szegedért Alapítvány díjait

Szeged - A várost sújtó 1879-es nagyárvíz évfordulójához közeledve ma este 7 órától tartják a… Tovább olvasom