Délmagyar logó

2016. 06. 30. csütörtök - Pál 18°C | 29°C

Kétszer szórták szét Psycho hamvait

Szeged, Budapest, Bugac- Az Argo című film néma gyilkosa, Psycho, azaz Bicskey Lukács színész hamvait a budapesti Fiumei úti temető után négy hónappal a bugaci pusztában is szétszórták. Utóbbiról csak később értesült a családja. Öccse furcsállja az esetet.
Tavaly április 23-án ősmagyar szertartás kíséretében szórták szét az 53 éves korában elhunyt Bicskey Lukács hamvait Budapesten, a Fiumei úti temető szóróparcellájában. A szegedi születésű színész legismertebb szerepe Psycho volt az Argo című filmből. A budapesti szertartásonDörner György  és Oszter Sándor  színész is beszédet mondott.

A sajtóbeszámolók szerint a ravatal melletti búcsúk után a színész urnáját a sírkert szóróparcellájába vitték, „ahol Demjén Ferenc dalának ütemeire olvadtak össze Bicskey Lukács hamvai a ragyogó napfényben csillogó vízsugárral".

Az özvegy kérésére

Varga Zoltán, a Turán Szövetségtől úgy tájékoztatott, tavaly augusztus 9-én búcsúztak el Bicskey Lukácstól Bugacon az Ősök napján. – A temetés áprilisban volt Budapesten, de a hamvak egy részét az özvegy, Pethő Kincső kérésére Bicskey Lukács műsorvezető társa, Farkas Ignác színész lehozta Bugacra, hogy ott is elbúcsúzhassunk tőle. Ekkor egy fából faragott emléktáblát is felállítottunk a rendezvényen, de mivel ez a terület az év 362 napján kihalt, később bevittük Bugacra – mondta Varga Zoltán.
Pár napja a Petőfi Népe azt írta a Turán Szövetség sajtóközleménye alapján, hogy Bicskey Lukács végakarata az volt, hogy Bugacon nyugodjon, ott ahol a legjobban érezte magát, így tavaly augusztusban a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlésen és az Ősök napján több száz hagyományőrző, honfoglalás kori nomád viseletben, sámándobok hangjaival búcsúztatta. Hamvait a pusztában szórták szét. Az esemény emlékéreNemes Sándor fafaragó egy emléktáblát készített, amit a közelmúltban Bugac központjában helyeztek el.

– Csak később tudta meg a család, hogy a bátyám hamvainak egy részét Bugacon szórták szét. Erről csak később tájékoztattak bennünket – nyilatkozta lapunk megkeresésére az elhunyt színész Szegeden élő öccse, Bicskei Tibor. – Azt tudtam, hogy a testvérem évekig ünnepmestere volt a Kurultajnak, és szeretett ott lenni. Hogy most ott is szétszórták a hamvait? Mit csinálhatnék? Számomra is furcsa ez, de tiszteletben tartom a bátyám akaratát – mondta a színész öccse.
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi a véleménye a tömegközlekedés pontosságáról?

Cikket készülünk írni arról, mennyire sikerül betartania a buszoknak, villamosoknak és a troliknak a… Tovább olvasom