Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Kis csoport a siker titka Öttömösön

Öttömös - Az országos átlag felett teljesítettek, és ezzel lefőzték a környékbeli iskolákat az öttömösi diákok a használható tudást ellenőrző kompetenciafelmérésen.
Barnabás a Balka Banktól kölcsönt vett fel. Mindenféle költségekkel együtt 200 ezer forintot kell visszafizetnie egyenlő részletekben, 40 hónap alatt. Mekkora a havi törlesztőrészlet, azaz havonta hány forintot kell fizetnie? – ez az egyik a hatodikosok 55 matematikafeladata közül, aminek alapján tavaly az ország 3000 iskolájában egységesen lemérték a logikus gondolkodásukat. A kompetenciamérésen a negyedikesek, hatodikosok és nyolcadikosok teljesítményét hasonlítják össze 2001 óta minden évben. A tavalyi felmérés eredményeit most hozták nyilvánosságra.

A megye legkisebb általános iskolája, ahol mind a nyolc évfolyam megvan, az öttömösi kimagaslóan teljesített. Az Homokháti Iskolaszövetség – Ásotthalom, Mórahalom, Pusztamérges, Ruzsa, Zákányszék – iskoláit és Kelebia intézményét főzték le az öttömösi gyerekek három kategóriában. Elsők lettek a hatodikosok matematikából, a nyolcadikosok pedig matekból és szövegértésből. Egyedül szövegértésből szorultak hátrébb a hatodikosok: Ruzsa és Mórahalom után a harmadikok lettek. Országos összesítésben sincs miért szégyenkezniük: mindenben az országos átlag felett vannak. Legeslegjobban a nyolcadikos matekfeladatokat oldották meg: náluk csak 15 iskola szerepelt jobban az országban.

A megye legkisebb iskolája, ahol mind a 8 évfolyam működik. Fotó: DM/DV
A megye legkisebb iskolája, ahol mind a 8 évfolyam működik.
Fotó: DM/DV

– Az előző évhez képest sokat javítottak a gyerekek. Különösen azért szép ez a teljesítmény, mert az iskolánkba járó 75 gyerek közül 48 hátrányos helyzetű, ebből 19 halmozottan hátrányos sorban nevelkedik. 16-an pedig sajátos nevelési igényűek – fogalmazott az eredményekről Lázár János tagintézmény-vezető. – Semmi ördöngösség nincs a háttérben. A kis létszámú csoportok sok lehetőséget adnak az egyéni képességfejlesztésre. Szinte minden egyes diák egyéni tanrendben tanulhat, rendszeresen tartunk fejlesztőfoglalkozásokat. Az órákon nagy súlyt fektetünk a mindennapokban használható tudásra.

Mind továbbtanul

A kiválóan szereplő 14 öttömösi nyolcadikos már elballagott, hárman közülük végig kitűnő bizonyítvánnyal. Mind továbbtanulnak, legtöbben a szakközépiskolát választották. A 13, tavaly hatodikos gyerek tudását legközelebb jövőre, nyolcadikban tesztelik az országos felmérésen.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2011. március 30. 13:04
    „Csak gratulálni lehet hozzá. És ezt olvassák a gimnázium igazgatók is?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyeregszemle a hagyományőrzés jegyében

Júliusban monumentális lovasfesztivált szerveznek az ópusztaszeri emlékparkban. A szervezők a szakmabelieket és a laikusokat is megcélozták. Tovább olvasom