Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Koaxman, őschat és szegedi katica az öthalmi laktanyában

Szeged - Folyosónyi számítógépszörnyek, lézeres gépkapcsolat, televasazott „Égő Arany", Twin Peaks, porszem a szovjet hardvergépezetben. Több mint 30 év informatikatörténeti gyűjteménye, változás előtt. Charles Simonyi leborul.
Szintifüggöny, csípős hideg és a múzeum fő életben tartója fogadott a több mint 2000 négyzetméteres számtechtemplomban. A 78 éves Dr. Muszka Dániel nagyon büszke az épületet behálózó hangfalrendszerre, és meg kell hagyni, tényleg ad egy pluszélményt, amikor a 70-es évekbeli horrort idéző „Koaxman" című techszobor vizsgálata közben megszólal valami korhű űrzene vagy éppen a Twin Peaks, esetleg Glenn Miller muzsikája.

A három emeletnyi, és eddig soha nem látott rendezettségű gyűjtemény története hosszú és viszontagságos, ám a 2010-es belvárosba költözéssel és a jelenlegi támogatásokkal perspektivikus is. A szobányi, folyosónyi gépek nem pusztán ritkaságuk és történeti jelentősségük, hanem a hozzájuk fűződő sztorik révén is figyelmet érdemelnek. A Szegedért Emlékérmes Dani bácsi nem is fukarkodik velük.

A Razdan 3 az egész folyosón végigér. Fotók: Schmidt Andrea

„Égő Arany" és fejlett technika

A szegedi Kibernetikai Labor jó kapcsolatban állt a különböző vállalatokkal. Így eshetett meg, hogy a 60-as évek végén Dani bácsiék elé került az egykor az „Égő Arany" étteremről elhíresült Tisza-parti emeletes ház építésének feladata. Az egyetemi csapat egy amerikai programmal meg is oldotta a feladatot: számítógépükkel korszerű és takarékos tervet készítettek az épülethez felhasználandó vasmennyiségről. Féltve nézegették később, remélve, hogy jól számoltak. Évekkel később derült csak ki, hogy kár volt izgulni, hiszen a kivitelezők végül nem bíztak a csúcstechnikában, és biztos, ami biztos, az összes vasat felhasználták a terv ellenében. Azért nem mindenki volt ennyire bizalmatlan, egy másik ház alapjainak megtervezésekor a gépek segítségével valóban jelentős megtakarítást sikerült elérni. A lényeg mindenesetre, hogy mindkettő áll még.

Annak idején sok mindent ezen a Minszk-22-esen számoltak ki a szegedi Kibernetikai Laborban. Fotók: Schmidt Andrea

Dani bácsi és az elhúzó USA

A legendás szegedi Kalmár László tanár úr 1956-57-es logikai gépe „kisebb" kalamajkát okozott: amikor a „Nagy Testvér" küldöttsége előtt is bekapcsolták végre az addig tökéletesen működő szerkezetet, az csak állt és hallgatott, mint egy ruhásszekrény. Megfagyott a levegő: értetlen szovjet tekintetek kísérték a magyar homlokokon végigfutó verejtéket, míg végül a hibakeresést megszakítva az egyik mókás kedvű küldött elővette a zsebéből a korábban kicsent alkatrészt. Ők nevettek. Évekkel később egy szovjet premieren Muszka Dani bácsi vágott vissza hasonlóképpen, csak éppen ez esetben senki sem tudta többé kideríteni, honnan emelte ki a működést biztosító alkatrészt. A humorral kezelendő legenda szerint ez is hozzájárult a Szovjetunió USA-val szembeni lemaradásához, legalábbis e tekintetben.

Kalmár László tanár úr ötvenes évekbeli logikai gépe, ami szovjet poén áldozata lett. Fotók: Schmidt Andrea

Őschat, hi-fi telefon, szegedi katica

A gyűjteményben felsorolhatatlan mennyiségű érdekesség található. A telefon helyett használt, összekötött telexek egymásnak üzennek: türelemgyilkos őschat vár minket az egyik teremben. A házon belüli spéci telefonrendszerrel pedig úgy hallhatjuk egymást, mint egy rádiós meccsközvetítést. A lézerrel összekötött gépek egymás elleni játékot elősegítő rendszere előtt is kétségtelenül meg kell hajolnunk. A legújabb projekt az internet történetével foglalkozik, ez a legszebben rendbe rakott helyiség. A legérdekesebb viszont az összes jereváni, minszki vagy akár magyar monstrum és mütyűr mellett Dani bácsi szegedi katicája, ami első ránézésre egy kedves családi porszívó. Ám kiderül, ez a masina 1956-ban készült, és fényre mindig elindul, hangra pedig csak akkor, ha  fénnyel együtt adagoljuk, és rövid idő belül "megtanulja" hogy neki hangra is menni kell. Azután "el is felejti" és lehet ismét "tanítani". Ha pedig a pöttyeihez értek, megsértődött, csak simogatással lehetett engesztelésre bírni. Megvalósított sci-fi...

A szegedi katica. Sértődékeny. Fotók: Schmidt Andrea


Charles Simonyi riszpektje

A Word és az Excel fejlesztésének vezetője, a híres űrturista magyar is tud a múzeumról. A sors úgy hozta, hogy a Microsoft kiválóságának nemrég odaajándékozott Ural-2-es alegység, amin ő fiatalon tanult, éppen Muszka Dani bácsi gyűjtéséből került elő. A pesti átadás során Simonyi szegedi látogatást ígért, és az emlékkönyvbe is íratott: „Ahogy az űrhajóról is üzentem, életem meghatározó élménye volt 1966-ból az Ural-2-es számítógép. Nélküle biztos nem lettem volna programazó, operációs rendszer tervező, Microsoft tulajdonos... űrhajós. Köszönöm Neked és munkatársaidnak, hogy a többi informatikai régiséggel együtt ezt is megőriztétek a jelen és a jövő generáció számára."

Charles Simonyi Ural-2-őn tanult fiatalkorában. Ez egy alegysége a szobányi monstrumnak. Fotók: Schmidt Andrea


Jelen és jövő


A múzeum most több szervezettől is anyagi és egyéb támogatáshoz jut, takarítását például ingyen végzi egy cég. Volt rosszabb. Ám nemcsak egyirányú ez a segítő folyamat: a felesleges, lerobbant számítógépeket feljavíttatják, és egy segélyprogram révén rászoruló családoknak juttatják el.

A szegedi „csodák palotájába" költözésről Dani bácsi elmondta, hogy bár a belvárosban sokkal kevesebb hely lesz a bemutatásra, a beígért raktár mellett bővítésről is szó esett. Örül a fejleményeknek, hiszen sokkal jobb körülmények között, sokkal többen tekinthetik majd meg a ritkaságokat. Ugyanakkor kicsit tart is a költözéstől, hiszen eddig is rengeteg darab sérült meg a szállítások során. Addig is ő, Dr. Bohus Mihály, Csorba Béla és még számos önkéntes, egyetemista vigyáz arra a gyűjteményre, ami nemcsak az országban, de Európában is egyedülálló.

Olvasóink írták

  • 9. VoxHumana 2008. december 15. 08:58
    „Nagyon örülök ennek a szép bemutatónak - ennél sokkal többre lett volna hivatott az egykori JATE Kib-Labor, fantasztikus vezetőjével, dolgozóival, és világhírű patrónusával, Kalmár professzorral együtt... Világraszóló dolgok születtek ebben a jóhumorú, családias hangulatú, elvarázsolt munkahelyen - egy más világra szólók... A maiak el sem tudják képzelni, hogy emberséges légkörben, állandó profitorientált hajszáktól messze távol mennyire "el tod szabadulni" földhözragadtságától az "Alkotó Fantázia" - és képes életreszólóan meghatározni résztvevőik további sorsát...
    Én - (a mai napig!) - nem "színes tintákról", hanem ezekről a legelső munkahelyi éveimről szoktam novellaszerű álmokat látni rendszeresen - a régi környezetben, épületben, az akkori munkatársakkal - "szereplőkkel" - és nemigen tudok ennél szebb, megnyugtatóbb újra álmodnivalót javasolni a saját, biológiai "mikroprofesszor"-omnak!
    Kérem mindazokat, akik hajdan szintén közvetlen érintettek voltak, ha másként nem, hát így és itt (is) jelentkezzenek... Dani bátyánk biztos örül majd mindenkinek! Legyen ez az idei karácsonyi ajándékunk Neki, és a gyűjtemény többi létrehozójának... ennél sokkal többet érdemelnének!”
  • 8. SP 2008. december 12. 21:10
    „A TPA gép is különleges, sok mai középkorú műszaki életében az első számítógép volt, amit látott, tanult.”
  • 7. Zs 2008. december 12. 14:16
    „3!
    Kösz!”
  • 6. lelketlen 2008. december 11. 17:38
    „csak egy plagizált ötlet,hátha az ehhez értők felkarolják.nem lehetne e ebből a gyüjteményből egy fényképes,kor és műszaki tartalommal ellátott szines albumot összeállítani és kiadni.az ötletet az 1000 mozdony c.kiadvány indukálta,ezért plagizált,de gondolom ez eseben megbocsátható.”
  • 5. lelketlen 2008. december 11. 17:17
    „E-Medve és mindenki aki e csodálatos gyűjtemény létrehozásában,megőrzésében bemutatásában résztvett,résztvesz.SZÉP VOLT LÁNYOK-FIÚK.KÖSZÖNJÜK.”
  • 4. antikos 2008. december 11. 16:45
    „Gratulálok! Na ilyen cikkek kellenek, erre pl. lehetne projektet csinálni a turizmus bevonásával.”
  • 3. E-Medve 2008. december 11. 15:54
    „lelketlen: való igaz, jópárszor én is voltam segíteni pakolgatni, amíg a szomszédos kollégiumban laktam.

    Zs: igen, előzetes bejelentkezés, de múzeum honlapját itt találod: http://www.infmuz.hu/”
  • 2. Zs 2008. december 11. 15:08
    „Lenyűgöző! Sajnos elég mérsékelt reklámja van ennek a fantasztikus gyűjteménynek. Esetleges nyitvatartás??? Vagy csak bejelentkezés útján lehet bejutni? Ha esetleg valaki többet tud, segíthetne!”
  • 1. lelketlen 2008. december 11. 14:42
    „tudom,hogy ilyen nincs,de szerintem Muszka tanár úr és mindenkori munkatársai,segítői,támogatói megérdemelnének egy technika történeti Nobel-díjjat.fantasztikus amit összegyűjtöttek,megőriztek és bemutatnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány a megasztáros Lakatos Krisztiánról blogol

Szeged - A Megasztár körüli viták a miniszterelnököt sem hagyták hidegen. Gyurcsány Ferenc blogjában… Tovább olvasom