Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Kommandós akció a Szent Ferenc utcában

Szeged - Csuklyás kommandósok törtek be csütörtök reggel a szegedi Szent Ferenc utca 14. szám alatti társasház egyik földszinti lakásába. A 10 perces akcióban a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei egy férfit vittek el, bilincsben. Az egyik lakó szerint kábítószer állhat az ügy hátterében.
Mindössze 10 percig tartott csütörtök kora reggel az a kommandós akció, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) rendőrei hajtottak végre a szegedi Szent Ferenc utca 14. szám alatt. A fekete csuklyát viselő 7-8 kommandós beviharzott az önkormányzati fenntartású házba, és benyomult az egyik belső kertre néző földszinti lakásba.

– Éppen ekkor értem haza a bevásárlásból, de nem engedett be a kapu előtt várakozó egyik kommandós. Azt mondta, várni kell. 10 percet álldogáltam, amire kihoztak egy pulóverrel letakart fejű férfit a földszintről.

A feleségét is bilincsbe verték a pajzsot is viselő kommandósok, de őt utána visszavitték a lakásba. Szerintem kábítószer lehet az ügy hátterében – mesélte fél szelet vajas zsömlével a kezében az egyik első emeleti lakó.

A mályvaszínűre festett földszint lakásba bekopogtunk; az ajtót nem az otthoniak, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársa nyitotta ki nekünk. Papírt és tollat tartott a kezében, feltehetően épp a jegyzőkönyvet írta. – Itt biztos nem fognak megtudni semmiféle információt – közölte udvariasan, miután megtudakolta, hogy kik vagyunk, és mit keresünk ott. A kommandós akció részleteivel kapcsolatban az NNI szóvivőjéhez irányított minket.

Bartha László őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtószóvivője lapunk kérdésre csak a kommandós akció tényét erősítette meg. – Folyamatban levő ügyről van szó, amelyről a nyomozás sikeressége érdekében most nem mondhatunk el többet – közölte az őrnagy, aki az üggyel kapcsolatban bővebb tájékoztatást a jövő hétre ígért. Arról, hogy egy ilyen jellegű akció mekkora szervezőmunkát igényel részükről, azt mondta: van amikor nagyon gyorsan kell dönteniük, máskor kicsit több idejük van a tervezésre. A legtöbb esetben megpróbálják minél rövidebb időn belül előkészíteni a rajtaütést.

Olvasóink írták

  • 15. biztonságminek 2010. december 02. 19:36
    „Ja, és még egy valamit elfelejtettem, kedves "mag"!
    Biztos, hogy igazad van, és mindenkinek tele ott a hócipője ezzel a társasággal. De azért mégsem a "megállóban laknak", gondolom. Az elég hideg mostanság. Vagy hajléktalanok? Ezt sem hinném, tehát? Tehát abban a megállóban szállnak le, annak a közelében laknak valahol. Ti biztos tudjátok, hogy hol.
    És ezt a véleményemet is nyugodtan küldheted moderálásra!”
  • 14. biztonságminek 2010. december 02. 19:31
    „Igen, ez mind sajnos igaz, meg egyben szomorú is!
    De a legszomorúbb az egészben, hogy a hozzászólók egy része is elég kevés ismeretről tesz tanubizonyságot, pl. helyesírásból! Igaz, "mag" (12)?
    "megállóban", vagy legalább "megállónál"! Esetleg "megálló közelében". (Amellett, hogy a megálló neve sem biztos, hogy Kossuth Lajos, leginkább Kossuth Lajos utcai megálló!)
    A lényeg, hogy a "megálló"-t két, azaz kettő "l"-lel írjuk, helyesen, magyarul.
    Mindezek mellet nem kéne ordítani a nagybetűkkel. Működik a kisbetű is, de az is csak akkor hiteles, ha helyesen írták.
    Ezek után pedig kérj nyugodtan moderálást hozzászólásom ellen!
    Ha emiatt kimoderálnak, akkor én búcsúztam, mert nem érdemes értelmesen hozzászólni!”
  • 13. falatka 2010. december 02. 13:14
    „alliasz,,,, lakatos jozsef joti az illetö ugyebár jól sejtem .”
  • 12. mag 2010. november 27. 09:04
    „AKI MÉG NEM TUDNÁ EZEK A KOSSUTH LAJOS MEGÁLOBA LAKNAK ÉS MÁR ELÉG SOK GONDOT OKOZNAK MINDENKINEK . EGY SZEMÉT BANDA MÉG A FAJÁVAL IS, ENNYI”
  • 11. antikos 2010. november 26. 15:28
    „rassziszta nyenyi:D”
  • 10. dblaci 2010. november 26. 12:36
    „nem vagyok szakértő, de az nnisek sem azok. Voltak már nálam 2x politikai okból, és máshonnan is ismerem őket. Az indexen is van egy <moderálva> kis interjú, ami róluk szól.

    Nagy 0.

    Sajnos.

    Az, hogy nem csinálnak a bűnözőkkel, meg cigányokkal semmit, és ennek nem örülök, nem értem miért jelenti azt, hogy örülnöm kéne, ha valakit meg bántanak.

    Dolgozzanak, törjenek be, de olyanokhoz akikhez kell. Lehet, hogy itt épp erről van szó, akkor örülök. Ez mindenesetre egyelőre nem derült ki, és az eddigi tapasztalatok alapján vannak fenntartásaim.”
  • 9. dodó 2010. november 26. 11:39
    „Ha kirekesztett szegínyke, akkor csakis ártatlan lehet akit csúnya rászista támadás ért.”
  • 8. superlamps 2010. november 26. 11:28
    „mivel egy rokonom pont abban a házban lakik így tudom hogy nem "véletlen" voltak ott a kommandósok.Ráadásul akit elkaptak r.o.m.a származású volt :)”
  • 7. papsajt 2010. november 26. 10:38
    „Draskovics elvtárson múlna,akkor még robbantásos videó készülne az ügyhöz :)

    Egyébként nem elég hogy tudósítanak róla? Ti milyen részleteket szeretnétek még?
    Világos,hogy a Polisz 0 bit mennyiségű információt közöl.”
  • 6. busch 2010. november 26. 09:26
    „Jó szórakozást!!
    nagyon színvonal alatt van ez a cikk...amikor Julisnéni és Rozinéni beszélget az idöjárásról
    minden betü kár a hozzászóláshoz.”
  • 5. varadipal 2010. november 26. 09:04
    „Érdekes, hogy hozzám még sem akarattal, sem véletlenül nem akartak betörni a bűnüldözők. Lehet, hogy nem követtem el semmilyen bűncselekményt?”
  • 4. Lixus_kzs 2010. november 26. 08:25
    „dblaci

    Már megint egy újabb szakértő... kb annyit értesz hozzá mint egy darab vattacukor.”
  • 3. azigazitrebitsch 2010. november 26. 08:23
    „Na bakker,ha nem csinálnak semmit akkor szemét ingyenélő társaság,ha csinálnak, akkor + politikai megrendelés !?
    Nem nagyon hiszek a jó isten létezésében,de ha van ilyen,akkor remélem jókat röhög a Ő , magyarisztáni "báránykáin " :-))”
  • 2. dblaci 2010. november 26. 08:15
    „Hát ha nemzeti nyomozóiroda csinálta, akkor simán lehet, hogy ártatlan. Tévedés is lehetett, mehettek rossz címre stb... Ez az nni sajnos a rendőrök között is a leggagyibb. Politikai utasításokat hajtanak végre, de azt is rosszul.”
  • 1. KolompárRómeó 2010. november 26. 07:18
    „És ha a lakó azt mondja, hogy szerinte ufók voltak a lakásban, akkor ezt is megírja a DM? Már csak hogy a hiteles forrásra utaljak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden negyedik szegedi kap szociális támogatást

Költségvetési koncepciójukról döntenek a települési önkormányzatok. Megnéztük, mekkora terhet jelent a szociálisan rászorulók növekvő táborának segítése. Tovább olvasom