Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Lázár beszélt a legtöbbet, Botka nem szólalt fel

Csongrád megye - A parlament tavaly májusi alakuló ülése óta Lázár János beszélt a legtöbbet a megyei képviselők közül a T. Házban. Botka László lemondásáig, október közepéig egy szót sem szólt az Országgyűlésben.
A parlament tavaly május 6-i alakuló ülése óta a 199 országgyűlési képviselőből 188 már legalább egyszer felszólalt. A parlament honlapja alapján megnéztük, hogy a májusi alakuló ülés óta eltelt időszakban ki volt a legaktívabb és a legpasszívabb képviselő.

A beszédek hosszát tekintve Schiffer András vezeti a listát. Az LMP frakcióvezetője 10 óra 52 perc 47 másodpercet szónokolt a T. Házban az elmúlt nyolc hónapban. Schiffert párttársa, Sallai Róbert Benedek követi 10 óra 4 perces teljesítményével. Harmadik a listán a szocialista Kiss László 9 óra 16 perc 55 másodperccel. Ugyanakkor a fideszes Tiffán Zsolt mindössze 50 másodpercet, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő, Oláh Lajos pedig 58 másodpercet beszélt május óta a T. Házban.

Májusban öt Csongrád megyei képviselő tett esküt az Országgyűlésben, Botka László azonban az összeférhetetlenségi szabályok miatt októberben lemondott a parlamenti mandátumáról, miután polgármesterré választották Szegeden.


A megyei képviselők közül a hódmezővásárhelyi fideszes Lázár János szónokolt a legtöbbször (72-szer) és a legtöbbet (3 óra 19 perc 56 másodperc) az Országgyűlésben. Hozzá kell azonban tenni, hogy a Miniszterelnökséget vezető politikus hivatalból beszélt sokat, azaz interpellációra vagy azonnali kérdésre adott miniszteri viszonválaszt. Lázár három önálló indítványt terjesztett be május óta, hét javaslatot pedig másokkal együtt nyújtott be. Legutóbb például párttársával, Szatmáry Kristóffal azt indítványozta, hogy a trafikokat is zárják be vasárnap. Javaslatukat megszavazta az Országgyűlés.

A megyei újonc, a szocialista Szabó Sándor, a mentelmi bizottság alelnöke 18-szor kapott szót, és összesen 1 óra 28 perc 55 másodpercet beszélt a T. Házban. Interpellált például a nagy port kavart 260 millió forintos vadasparki játszótér ügyében, de volt már pártja vezérszónoka is, amikor építésügyi és területrendezési törvények módosításáról tárgyalt az Országgyűlés. A szegedi politikus 21 önálló indítványt terjesztett be, 22 javaslatot másokkal együtt nyújtott be. A 2015-ös költségvetéshez például 11 indítványt terjesztett be szocialista politikusokkal. A szentesi fideszes Farkas Sándor, a mezőgazdasági bizottság alelnöke kétszer szólalt fel 14 perc 12 másodpercben. A szegedi fideszes B. Nagy László volt kormánymegbízott hatszor beszélt május óta a parlamentben – összesen 10 perc 54 másodpercben. Farkas és B. Nagy nem nyújtott be sem önálló, sem politikustársaival jegyzett indítványt.

Gyurcsány még egy szót sem szólt

Orbán Viktor miniszterelnök május 6-a óta 32-szer szólalt fel 2 óra 25 percben a T. Házban. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő viszont még egy szót sem szólt az Országgyűlésben az alakuló ülés óta. A kormány részéről két államtitkár, Rétvári Bence és Tállai András tartja a frontot a parlamentben. Rétvári már közel 8 órát, Tállai pedig 8 és fél órát beszélt az Országgyűlésben – leginkább ellenzéki kérdésekre, interpellációkra válaszoltak. A fideszes Kósa Lajos és Lezsák Sándor ugyanakkor nem volt túlságosan aktív, mindkét politikus csupán egyszer szólalt fel május óta 5-5 percben.

Botka László május 6-ától október 16-áig volt parlamenti képviselő. Szeged polgármestere egyszer sem szólalt fel a több mint öt hónap alatt a T. Házban. A szocialista politikus hat önálló indítványt nyújtott be, többek között az üzemanyagok árának csökkentésével és az általános forgalmi adóval kapcsolatban. Botka helyére az MSZP elnökhelyettese, Gőgös Zoltán ült be, aki már 16-szor szólalt fel mintegy másfél órában, és összesen 41 indítvány kötődik a nevéhez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvasóink kérték: boldog 2014-et mindenkinek!

Aki bárki, meg valaki, egyébként meg mindenki, velünk tart! Zenék, kabarétréfák, szavalatok! Igyekszünk mindent teljesíteni, amit a YouTube enged! Tovább olvasom