Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Megkezdődtek a Turandot próbái

Szeged - A napokban megkezdődtek a Turandot próbái, ami azt jelenti, hogy néhány hét múlva megnyitja kapuit a közönség előtt Európa egyik legnagyobb színházi fesztiválja, a Szegedi Szabadtéri Játékok.
Giacomo Puccini nagyoperáját három hét alatt állítja színpadra az előadás rendezője, Kesselyák Gergely, aki eddig sem tétlenkedett, hiszen tartott már operaismertetőt középiskolásoknak, illetve megszervezte a gyermekkórus tagjainak válogatását is.

A Turandot egyébként is intenzív próbáin azonban nemcsak a szereplőket kell instruálnia a rendezőnek, hanem a különleges látványelemek működtetését is koordinálnia kell. A produkcióban ugyanis egy teljesen új technikai megoldást láthat a publikum, egy speciális vetítési módszert, amelynek az a lényege, hogy nem falra, hanem a díszletre vetítenek, ami még a szakembereknek is komoly kihívást jelent.

Herczenik Anna, Kesselyák Gergely és Cselóczki Tamás a Turandot próbáján a színházban
Herczenik Anna, Kesselyák Gergely és Cselóczki Tamás a Turandot próbáján a színházban

A próbafolyamat első hetében a szólistákkal gyakorol a rendező, a két éve a Csárdáskirálynő sztárjaként óriási sikert aratott, idén Turandot hercegnőt alakító Rálik Szilviával, a Kalafot éneklő Cselóczki Tamással és a többi népszerű szereplővel. A második hét a száznál is több tagot számláló kórusé, a statisztáké és a tánckaré, az utolsó napokban pedig színpadra kerül a teljes opera, varázslatos látványvilágával, szám talan résztvevőjével, népszerű szólistáival.

A Turandot az egyik legismertebb opera, nagyon sokszor játszották már a világ operaszínpadain, nem is csoda, hiszen a Nessun dorma a világ egyik legnépszerűbb operaslágere. Idén nyáron a Dóm téren Kesselyák Gergely álmát láthatja a közönség egy különös pekingi mesevilágról.

A Turandot július 6-i előadására kedvezményes bérletkonstrukció keretében is lehet jegyet váltani. Az opera mellett a népszerű jubileumi István, a király szerepel a bérletben. Nem árt azonban igyekezni a vásárlással, ugyanis a rockopera ötödik, pluszelőadására szóló jegyek 40 százaléka már elkelt, néhány nappal a meghirdetése után, mely rekordnak számít a fesztivál történetében.

(X)

Olvasóink írták

  • 1. hellócsaj 2008. június 13. 09:04
    „Elképesztő lesz a Turandot biztos!!! :)
    Már 40%? Hihetelen lelkesedés van... :):):):)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénteken véget ér az idei könyvhét

Szeged - A Délmagyarország és a Délvilág Dugonics téri könyvheti sátrában legjobban a… Tovább olvasom