Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Megvédték országos első helyüket a mórás épületgépészek

Szeged – Újra a szegedi mórás épületgépészek nyerték meg az Óbudai Egyetem szakmai versenyét. A duplázás titka a srácok szerint a csapatmunka volt.
Győztes csapaton ne változtass! – tartja a régi sportos mondás, amit a Szegedi Ipari, Szolgáltató, Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézményben is betartanak: az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának országos gépészeti versenyét tavaly megnyerő hat srác – Albert Arnold, Albert Dániel, Erdős Csaba, Miklós Péter, Rózsa Tibor és Tompa Dániel – idén is indult, és most is diadalmaskodott. Tanárukkal, Pappné Pap Szilviával együtt úgy gondolták, ha tavaly sikerült elhozniuk a trófeát, talán ebben a tanévben is sikerrel járhatnak.

Megvédték országos első helyüket a mórás épületgépészek. Fotó: a SZISZSZI archívuma (galéria)

Először online fordulókat kellett teljesíteni az induló csapatoknak, akik közül a legjobbak kerültek csak be a budapesti országos döntőbe. A három fordulós selejtezőben harminc csapat indult, ezt magabiztosan vette a SZISZSZI csapata, amely végül a fővárosi fináléban sem adott esélyt ellenfeleinek. Ide végül a legjobb négyet hívták meg a szervezők.

– Az online fordulókban és a döntőben is ugyanazt a taktikát alkalmaztuk: szétosztottuk a feladatokat egymás között aszerint, hogy kinek mi az erőssége. Az online feladatokra fordulónként két hetünk volt – mondta Erdős Csaba. A fiúknak matematika, fizika, mechanika, elektrotechnika, gépelemek, gyártás-, és anyagismeret valamint műszaki ábrázolás tárgyakból kellett a legjobbat nyújtaniuk.

– Ezek a feladatok nincsenek benne a középiskolai tananyagban. Nagyon sok egyetemi szintű ismeret kellett ahhoz, hogy sikerrel járjanak a tanulók – mondta felkészítő tanáruk, Pappné Pap Szilvia. Az e-mailben megkapott feladatokat a fiúk először egymás közt elosztották, majd jött a közös ötletelés. A lehetséges megoldások keresgélése folyamatos online kapcsolattartás mellett zajlott. – Egyáltalán nem voltak egyszerűek a kérdések. Volt olyan rajzolási feladat például, amivel több napig is foglalkoztunk – tette hozzá Miklós Péter, aki azt is elmondta, nagyon érdekesek, izgalmasak voltak már az online fordulók is, mert mindegyikben volt egy kis csavar is, amit ha nem vesznek észre, akkor könnyen elronthatták volna a feladatokat.

A pesti versenyen a csapatok online fordulókban elért eredményeit nullázták, mindenki egyenlő eséllyel indult. Elsőként kísérleti méréseket kellett végezniük. Ezt követte az a bemutató, amellyel a szervezők előzetesen bízták meg az indulókat: a SZISZSZI-sek Rejtő Sándor munkásságát mutatták be, amely során részletesen kitértek agyagismereti kutatásaira. Ezek után következtek az írásbeli feladatok. Az online fordulókban bevált technikát alkalmazták, szétosztották egymás közt a feladatokat. – Arnold feladata a rajzolás volt, de idő híján be kellett segíteniünk egymás munkáiba is. Volt olyan feladat, amelyet nem sikerült időben befejeznünk, bár ez nem befolyásolta a győzelmünket – jegyezte meg Miklós Péter. – Sokat készültünk, de megérte! Nagyon sok olyan dolgot tanított meg a tanárnő nekünk, amik nem szerepelnek a tankönyveinkben. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan tudunk profitálni ebből a sikerből. Személy szerint tervezem, hogy egyetemen tanulok tovább gépészmérnök szakon – fűzte hozzá Erdős Csaba.

A többiek is hevesen bólogattak. Pappné Pap Szilvia még azzal egészítette ki Péterék mondandóját, hogy minden versenyt nagyon nehéz megnyerni. De a tavalyi címet megvédeni még annál is nehezebb. Triplázni már nem tudnak a fiúk, hiszen végzősök, de nem tartunk attól, hogy ne lenne utánpótlásuk. – Aki akar tanulni nálunk, az tud tanulni, tud sikeres lenni. Számos kiváló kollégám van, akinek a segítségével a gyerekek könnyedén érhetnek el hasonló eredményeket – mondta a felkészítő tanár.

Olvasóink írták

  • 4. Atlasz 2013. február 21. 03:44
    „Örülök, hogy a szörny nevűvé vált iskola hagyományosan kiváló szakembereket bocsájt ki!
    (Az agyagismereti jártasság meglepett! Anyagismeretet mindig tanultak az épületgépészek a Mórában!)”
  • 3. Church 2013. február 20. 15:46
    „Gratulálok! Nagyon szép teljesítmény! Csak így tovább!”
  • 2. geza 2013. február 20. 13:28
    „Gratulálok!
    Jó látni a T-t újra (ott végeztem) :DD”
  • 1. NP1 2013. február 20. 12:06
    „Az első helyet sokkal nehezebb megtartani mint megszerezni.
    Gratulálok a csapatnak és az őket felkészítő pedagógusoknak is!
    Ez kell hogy legyen a város jövője: a jó oktatás és a tehetséges fiatalok.
    Büszkék vagyunk rátok!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csapvizet isznak a polgármesterek

Több megyei polgármester is arra hívja fel a lakosság figyelmét, nincs semmi gond a település csapvizével. Tovább olvasom