Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Mérésteszt sajttal és parizerrel Szegeden

Szeged - Hol mérnek a legpontosabban? Erre a kérdésre kerestük a választ szegedi élelmiszerboltokban. Mindenhol tíz deka párizsit és tizenöt deka sajtot kértünk, majd a mérleg mutatóját vizslattuk.
– Egy almát kérek!
– Kettő maradhat?
Ezzel a viccel is felvezethetnénk alábbi írásunkat, bár tőlünk még csak meg sem kérdezték egyik csemegepultnál sem, hogy maradhat-e a többlet. Eldöntötték maguk, hogy marad. Szegedi élelmiszerboltokban jártunk, és mindenhol tíz deka párizsit és tizenöt deka sajtot kértünk. Kíváncsiak voltunk, hogy hol mérnek a legpontosabban.

A nagyáruház élelmiszerosztályán a kért sajtmennyiségnek egyből fölémértek: pontosan 1,6 dekagrammal. Időnk sem volt ellenkezni, az eladó már nyújtotta is felénk a becsomagolt Csíziót. A párizsit egy másik pultostól kaptuk és majdnem elégedettek voltunk munkájával: a mérleg 9,8 dekát jelzett. Közvetlenül előttünk azonban ennek a pultosnak is meggyűlt a baja a mértékkel: egy nyugdíjas asszony húsz deka sajtos párizsit kért, több mint három dekával kapott többet.

Sehol nem tudtak pont annyiat mérni, amennyit vásárolni szerettünk volna Fotó: Karnok Csaba

– Soha nem szokott szólni, ha többet kap, mint amennyit kér? – érdeklődünk Magdolnától. Azt is elmondtuk neki, hogy a többlet majd negyven forintjába kerül. A nyugdíjas asszony tapasztalata szerint az eladók száját csak a drágább termékeknél hagyja el az ominózus kérdés: „Maradhat?" – Ha azt mondjuk, igen, akkor megköszönik – hallottuk a törzsvásárlótól. Meg azt is, hogy mivel előre szeletelt volt a párizsi, valóban kaphatott volna pontos mennyiséget. Ennek ellenére nem szokott reklamálni.

A Széchenyi téri Matchben mindkét meccset a pultos nyerte. Parizerből 10,8, sajtból 16 dekát mért nekünk. Bár a legolcsóbb termékekből kértünk, csak rajtunk húsz forintot nyert az áruház. Itt találkoztunk Pál Gáborral. Az egyetemista fiú virslit vásárolt. – Olyan még nem fordult elő velem, hogy két pár helyett hármat adtak volna – mondta nevetve, majd egy „varázslatot" is elmesélt.


– Negyven deka darált húst kértem az egyik áruházi eladótól. Ő feltett a mérlegre egy húsdarabot, ami két dekával volt több. Kérdezte, maradhat-e. Az igenlő válasz és a darálás után azonban már negyvenhét dekát mutatott a mérleg, új kérdést pedig nem tett fel a lány. Szerintem a darálóban előzőleg maradt hús növelte a súlyt. Azóta nagyobb adag vásárlásánál öt dekával mindig kevesebbet mondok: ha fölé mérnek is, nem járok rosszul – magyarázta.

A Sport ABC-ben kiszolgáló pultosnak ötöst adtunk: a párizsi rúdból pontosan tíz dekát szelt le. Ennek tudatában sajtvágási technikáját is nyugodt szívvel figyeltük – vesztünkre. Két és fél dekával mutatott többet a digitális számláló, ami plusz negyvenkét forintunkba került. Méréstesztünket a Budapesti körúti Reálban fejeztük be. A sajtnál szintén két és fél, a parizernél egy deka volt az eltérés.
Igaz, mínuszban.

Olvasóink írták

  • 3. Mese 2007. november 22. 16:08
    „Érdekes cikk :)
    Én általában elfogadom,ha többet is mérnek,aminek hálás köszönet és mosolygás a vége. Most minek csapjak patáliát 20-40ft miatt? Másrészt,nővérem eladó,csemegepultban,na őhozzá ozzávágták amit mért,pedig egy-két dekával volt csak több. Minek ilyen bunkónak lenni? az eladók is emberek,tévedhetnek...”
  • 2. Kalmár Anna 2007. november 21. 11:31
    „Eladóként dolgoztam élelmiszerboltban és több éves tapasztalat szerint is néha előfordul,hogy nem sikerül pontosan mérni.Ezek után a figyelmességen múlik a vevővel szemben,hogy maradhat-e a mennyiség.A kiszolgálási stílus is sokat nyom a latba.Amennyiben az eladó "mosolytalan",figyelmetlen biztosan levetetik a többletet de én is szívesen elfogadom az árut ha az eladó kedves.Így örömmel járok oda.A nyugdíjas vevők is szinte pár jó szóért mennek a megszokott boltba és nem viszi vissza az árut ha egy "kicsivel" több.Én viccesen próbálom az ilyen helyzeteket megoldani /megfelelő emberismeret kell hozzá/.Amennyiben 1-2 dekával több a termék,megkérdezem:-Leharapjam?”
  • 1. mz/x 2007. november 21. 10:03
    „Kis kiigazítás:
    A boltok nem nyernek azon ha többet adnak, hiszen adnak, "csak" a forgalmuk lesz nagyobb!
    Nem csodálom ha nem pontosan adagolnak az eladók, hiszen nagyon különbözőek a termékek állagai,térfogat/súly aránya! Zsír, víz, adalékanyagok...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tökkel ütni

Tökös nemzet lettünk végre. Vagy tökkelütöttek? Ez is begyűrűzött hozzánk a kereskedelem vitorláin,… Tovább olvasom