Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Nem, még mindig nem épül semmi a Gyevi temető helyén

Szeged - Már megint azt hitték a környéken lakók, hogy történik valami a volt Gyevi temető területén. De még mindig nem.
- Az elmúlt hetekben megjelentek munkások, s immár markoló is ólálkodik a volt Gyevi temetőben. Kezdődik a beruházás? Izgatottan várjuk a környező paneleket felértékelő remek híreket – írta reménykedő olvasónk szerkesztőségünknek.

Tóth Tamás, a terület-tulajdonos J. V. H 2000 Kft. ügyvezető igazgatója azonban elismételte, amit ugyanerre a kérdésre válaszolt 2009-ben: csupán karbantartanak, a területet gondozzák. A gazdasági helyzet ugyanis még mindig nem teszi lehetővé a beruházást, ezért kivárnak. Megírtuk: a területet 2007-ben megvásároló cég irodaházat tervez a Deák gimnáziummal szemben lévő telekre.

Még mindig nem épül semmi a Gyevi temető helyén. Fotó: Garai Szakács László (galéria)

Korábban Tóth Tamás úgy nyilatkozott, hogy abban bíznak, hogy a lézerközpont hozhat új érdeklődőket Szegedre, de most azt mondta: semmi ilyesmit nem tapasztaltak.

A telket a 2-es villamos beruházás depójaként is használják, ezért is láthatnak rajta munkagépeket a környéken lakók.

A Gyevi temetőt 1972-ben zárták be. 2004-ben a területet az egyház az OTP Ingatlan Rt.-nek adta el, az akkori tervek szerint 400 lakásos lakópark épült volna itt Deákváros néven. 2007-ben tulajdonost cserélt a telek, a J. V. H 2000 Kft. vette meg. A cég vegyes funkciójú épületet tervezett ide, az irodákon kívül üzleteket, lakásokat is szeretne kialakítani.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. Mignon 2011. április 06. 01:37
    „Tudnek meselni Nektek a szegedi temetökröl.

    a Dugonics, a Belvarosi a Gyevi vagy az Alsovarosi temetöröl.
    Arra gondoltam, hogy dijtalanul ( unentgelt) irok a Delmagyarban erröl egy cikket.
    Kik nyugszanak ott, mikor lettek eltemetve, a varos es orszagunk nagyjairol.

    A4-es gepelt papiron lenne vagy 8 oldal.

    De, szerintem a Szabadkai ut 20-ban, mar a Portas bacsi kirugna,
    az összes A4-gyel együtt...

    :)”
  • 55. Mignon 2011. április 06. 01:21
    „54. hozzaszolasomban hazudtam.
    Ertem en.”
  • 54. Mignon 2011. április 06. 01:09
    „Könnyes volt az idös bacsinak a szeme, de mosolygott...

    Ma sem ertem.
    Hogy sirhat valaki nevetve.”
  • 53. Mignon 2011. április 06. 00:03
    „Arra gondoltam, hogy a temetök egymasutan eltünnek.

    Eltünt a Gyevi temetö, a szöregi szerb temetö napjai megvannak szamlalva.
    Az ujszentivani temetö jövöbeni sorsa is ismeretlen.
    Az is be lesz epitve valamikor szerintem.

    Emlekszem, jo 40-eve meselte nekem egy ujszentivani ember:

    -"Tudja Mignon szerkesztö ur!
    (akkor mar külföldröl jöttem vissza.)

    Tovabb:
    -"Felemeltem jobb karom, ökölbe, mert cserkesz voltam!
    Mondtam az allomasfönöknek:
    Szebb Jövöt!
    Egy jegyet szeretnek Oroszlamosra!
    A mai Banatsko Arandjelovora.

    Nem volt problema.
    Igy nekem az idös ember, anno.”
  • 52. ferdzso 2011. április 05. 22:54
    „Haha! "Mignon"! Nem vagy Te egyedül...Jártak oda Lengyel cserediákok is nyaranta. Volt köztük egy "Lidia Kizikata" is. Jó pár évig leveleztünk "utána" még oroszul. (Ni-csak, mire volt jó a kötelező "orosz"?!) Remélem, csinos "asszonyság" és jó lengyel családanya ma, "Jelenia Gorában" a kedves nyár esti emlék!”
  • 51. Mignon 2011. április 05. 22:48
    „Gyerekkoromban, az 1960-as evekben volt egy biciklim.
    "Tihany" SR 26-os volt.

    Sokat bicikliztem olyan messze, mint a Gyevi temetö.
    (A belvarosban nöttem fel.)
    Na, neha ott a temetöben megalltam,
    es neztem nagyapam, edesapam apjanak sirjat...

    Nem tudom leirni, de egy hülye erzes ez...”
  • 50. Mignon 2011. április 05. 22:24
    „Hogy egy kis derültseget hozzak a hozzaszolasok között.

    Az 1970-es evek elejen, a Gyevi temetötöl nem messze volt a
    "Textilipari technikum" (?) , vagy igy hivtak valahogy a sulit.
    Na, oda szerelmes voltam egy textiles lanyba.
    Annak rendje-modja szerint ott vartam ra.

    Szerelmünkröl a Gyevi temetö oldalanal ejszaka egy padon,
    tettünk testi tanubizonysagot...

    :)”
  • 49. ferdzso 2011. április 05. 22:13
    „Ha nincs értelme beépíteni, "világválság", és egyéb hazai gondok miatt, akkor, akár kiadhatnák, vándorcirkuszok, magán "Lunaparkok" számára is, mert akkor nem a Tesco előtti parkolót foglalná el az egyik, és nem a Média Markttal szembeni füves foglalnák el, és taposnák emiatt.(...Hogy kinek, mi az érdekeltsége, az más kérdés, de az iskolák közelsége miatt, talán, mindenki jobban járna és értelme lenne a nagy szabad területnek.) A fórumozókat olvasva, és a várost ismerve, valóban sok "szabad" terület van ezen kívül is, és beépítettek is; "haszontalanul", amik hasznosítását a közgyűléssel megtárgyalva, jogszabályt hozva erre, minden tulajdonost köteleznék, hogy valamilyen módon hasznosítsa! A város térképéről el kell tüntetni, a "fehér foltokat"!(Amik tul.-képen, a város "fekete" szégyenfoltjai.)”
  • 48. L. 2011. április 05. 21:51
    „az uszodának ennél jobb helye nem is lehetne...”
  • 47. Mignon 2011. április 05. 21:17
    „44. macs

    A kerdesedben, illetve utolsoelötti mondatodban
    benne van a valasz.”
  • 46. szatyi 2011. április 05. 21:15
    „A Hági esetében miért tudta érvényesíteni a jogát a város?”
  • 45. Mignon 2011. április 05. 21:04
    „Ha egy varosban egy terület hosszu ideig parlagon hever,

    mindeg felmerül a kerdes es gyanu, hogy a varos vezetösegeben valaki szemely szerint
    nem-e erdekelt ebben a "biznisz"-ben...?”
  • 44. macs 2011. április 05. 20:59
    „A centrum gödörnél, úgy tudom az a gond, hogy a szerződés szerint a vevő nem köteles azonnal beépíteni a telket. Elég hosszú időt hagytak számára. Amennyiben a határidő lejár, akkor léphet csak a Város.
    Tud erről valaki bővebben?”
  • 43. deszkás 2011. április 05. 20:19
    „MIGNON! Ez még mindig Magyarország nem D.A BELVÁROS közepén az un Centrum gödör évtizedek óta éktelenkedikés senki a világon nem tudja miért is? Beépitési kötelezettség van ugyan de azzal ki törődik. Szerintem a módszeresség (félévente évente) kiszabott birságból már rég a városé lehetne de tudod a demokrácia nálunk egy r ....”
  • 42. Mignon 2011. április 05. 20:07
    „Akarkinek is legyen a tulajdonjoga a Gyevi temetö területen,
    ha a tulajdonos evekig vagy akar evtizedekig parlagon hagyja
    (a telekarak allando emelkedesenek remenyeben...),

    a vilagon minden varosnak, a varos önkormanyzatanak
    jogi lehetösegei vannak a telek

    KISAJATITASA-hoz....!!!
    ("das Enteignungsgesetz" a nemeteknel.)

    Igy van ez az USA-tol Nemetorszagon keresztül Ausztraliaig.”
  • 41. macs 2011. április 05. 20:06
    „Az egyház miért adta el?
    A depo nem a 3-4-es villamos építkezéshez kell? A 2-es nagyon messze van.”
  • 40. szatyi 2011. április 05. 20:00
    „Meg kellene hagyni a tulajdonosnak a döntési jogát, hogy mit kezd a tulajdonával! Ez -minimum- megilleti, nem?”
  • 39. TrombiFrédi 2011. április 05. 19:58
    „Sok hűhó...”
  • 38. Mignon 2011. április 05. 19:02
    „36. papipa

    Farizeus egyhaz nincs.
    ("Die Pharisäer" magyarul a "Sirankozok".)
    Kriptatelepet sem epitenek.

    Igy, nem alatamaszthato javaslatod.”
  • 37. Mignon 2011. április 05. 18:43
    „Legyen ott

    "Halloween Plaza".

    :)”
56 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszáz egyetemi dolgozó költözik az új rektori épületbe

Újjászületett műemlék a Szegedi Tudományegyetem főépülete, de regionális tudástranszfer és szolgáltató központ is. Tovább olvasom