Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Nem vált be a patikai ügyelet Szegeden

Szeged - Hosszú huzavona után alakult ki a jelenlegi patikai ügyeleti rend Szegeden, évek óta működik, de nem jól. A kis patikák nem tudnak minden igényt kielégíteni, ráadásul rengeteg veszteséget hoz nekik a kötelező éjszakai nyitva tartás.
– Ami az ügyeletes gyógyszertárban van, az szégyen – írta szerkesztőségünknek vasárnap este frissen szerzett tapasztalatát Fábiánné Pataki Beáta. Mint mesélte, bár az ügyeleten hamar ellátták, a kijelölt patikával meggyűlt a baja a hétvégi, késő esti időpontban.

– Körülbelül 30 percet álltam az utcán, mert ugyebár nem lehet bemenni. Voltak előttem négyen. Ők már panaszkodtak, hogy senkit nem tudtak kiszolgálni, mert ez sem volt, meg az sem volt. Hát én is így jártam, és a négy ember is előttem. Nem tudtak adni a gyógyszerből, amit felírtak nekem, de még helyettesítő szert sem.

Az asszony egész éjjel szenvedett, míg hétfő reggel kinyitott megszokott patikája. – Régebben mindig olyan gyógyszertár volt ügyeletes, ami felkészült volt – jegyezte meg.

Az üggyel kapcsolatosan megkerestük az illetékes gyógyszertárat is, ahol elmondták, mindenkinek ajánlottak helyettesítő készítményt – volt, aki nem fogadta el. Azt azonban megjegyezték: tudomásul kell venni, hogy a kis patikák nem tudnak egy Szeged méretű városban minden felmerülő igényt kielégíteni.

Ráadásul az esetek többségében nem arról van szó, hogy fontos készítmények hiányoznak a készletből. – A legtöbb megkeresés kifejezetten felesleges: tápszert, naptejet kérnek éjszaka, amit munkaidőben is meg lehetne vásárolni – mesélt az ügyeleti forgalomról egy patikus.

– Este 10 órától már nem shoppingolni kell a patikában – fogalmazta meg sarkosan véleményét egy másik gyógyszertár vezetője. Mint mesélte, pelenkát, cumit keresnek náluk éjszaka, majd minősíthetetlen stílusban tombolnak, ha nem kapnak. – A recepteken fel van tüntetve, ha sürgősségi gyógyszerre van szükség. Az ügyeletes patikák arra valók, hogy ezekkel kiszolgálják a betegeket.

De nemcsak az igényekkel van gond, a rendszer is életképtelen. A patikai ügyelet évek óta ugyanúgy működik: minden héten más gyógyszertárba kell menniük a betegeknek. Az évtizedeken át állandó ügyeletesként működött Kígyó Patika üzemeltetője 2007 végén jelezte, hogy nem kívánja tovább ellátni ezt a feladatot, mivel csak terhet és költséget jelent. Az éjszakai forgalom ugyanis elenyésző, miközben patikusbért és rezsit erre az időszakra is kell fizetni.

Jó esetben megkapja az ügyeletes patikában a beteg a felírt gyógyszert – vagy valamelyik helyettesítőjét. Illusztráció: Frank Yvette
Jó esetben megkapja az ügyeletes patikában a beteg a felírt gyógyszert – vagy valamelyik helyettesítőjét. Illusztráció: Frank Yvette

Több hónapos huzavona után a Szeged Plazában lévő patika vállalta ezt az ügyeletet, alig egy évvel később azonban vezetője szintén bejelentette: nem viszi tovább egyedül ezt a veszteséges feladatot. Ezt követően alakult ki a ma is életben lévő „forgóügyelet", melynek lényege, hogy minden héten más patika tart nyitva éjszaka, hétvégén és ünnepnapon. Az ügyeleti rendszerbe viszont a kis patikák is bekerültek, melyeknek nincs lehetőségük nagy készletet tartani. Így fordulhat elő, hogy a keresett készítménnyel nem tudják kiszolgálni a vevőt.

– Nem igazságos ez a rendszer, de hiába tiltakozunk évek óta, süket fülekre talál – fogalmazott az egyik belvárosi kis patika vezetője. Mint mondta, ugyanolyan terhet rónak a nagy forgalmú mamutintézményekre, mint a kis gyógyszertárakra. Utóbbiakban a tulajdonosok éjszakáznak, hogy spóroljanak, így is megterhelő azonban számukra az ügyelet ellátása. Hódmezővásárhelyen éppen ezért például az ügyelet helyett már csak készenlétet vállalnak a gyógyszerészek: a telefonhívást követően fél órán belül kell kiszolgálniuk a beteget, így nem szükséges a patikában lenniük egész éjszaka.

A kis patikák képviselői már többször javasolták: forgalom arányában osszák el, ki mekkora részt vállal az ügyeletből. A nagy patikák ugyanis könnyebben elviselik az itt termelődő veszteséget, mint a kicsik.

– Míg az orvosi ügyeletet az állam finanszírozza, a gyógyszertárit nem, fenntartására mégis kötelezik a patikákat – mondta Kőhegyi Ferenc, a Csongrád megyei Gyógyszerészkamara elnöke. Mint mondta, országosan 1,8-2 milliárd forintba kerül a rendszer működtetése, melyet a gyógyszerészek finanszíroznak.

– A kamarának már van elképzelése a probléma megoldására, jelenleg a javaslat kidolgozás alatt van. Hamarosan terítékre kerül tehát ez a kérdés, és remélhetőleg a kormány is támogatja majd.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fülbevalókat lopott a nagymama

Az áruellenörző kapu riasztása után megijedt, és eldobta az ékszereket. A rendőrök kiérkezéséig visszatartották a 70 éves nőt az alkalmazottak. Tovább olvasom