Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Német vevőé lett a Szabadság, szerelem autóbusza

Szeged - Csak úgy tudta visszafizetni devizahitelét, hogy eladta híres veterán autóbuszát Erdélyi György. A Szabadság, szerelem című filmben is szerepelt Ikarus-55-öst országszerte ismerték, volt tulajdonosát máig hívják esküvők, kirándulások szervezői. A jármű Németországba került, azóta nincs hír róla.
A DZA-700-as rendszámú, „különbjárat" táblával közlekedő Ikarus 55-öst a márka legszebben restaurált képviselőjeként tartják számon a veterán autók szerelmesei. Így amikor tavaly áprilisban megjelent az interneten a hirdetés, hogy eladó, Erdélyi György telefonja egész nap csöngött. – „Úristen, Gyuri, a farost ne add el!", ezzel kezdte az egyik ismerős, de a többiek se vevők voltak, hanem le akartak beszélni – mondja az 53 esztendős Erdélyi György. – Nekem azonban nem volt más választásom. 2004-ben elváltam, és a közös házunkat el kellett adni. Megvettem ezt, amelyikben most lakom, ehhez vettem föl svájcifrank-alapú hitelt, amelynek a törlesztőrészlete végül már havi 120 ezer forintra nőtt. Három hónapig az édesanyám segített, de ez nem mehetett tovább. Ez volt az egyetlen mozdítható értékem.

Eladta híres veterán autóbuszát Erdélyi György. Fotó: Karnok Csaba (archív galéria)

Utoljára Angelina Jolie-val

Az Ikarus 55-öst a második világháború után végzett magyar mérnökök csúcsteljesítményének tartják Európában. A szakmabeliek pontosan tudták, milyen munkába fogott a közlekedési felügyeletnél dolgozó Erdélyi György 1998-ban, amikor megvette a gaztenger közepén álló roncsot. A Tisza Volántól sok támogatást kapott, és tizennyolcan dolgoztak a jármű felújításán szabadidejükben, két és fél évig. A végeredményért lapunk mellett rajongott az összes szakújság, az Autóközlekedéstől a Camion Truckon át a Vasutas magazinig. Ez a busz látható a Szabadság, szerelem című filmben, a United együttes Végső vallomás című videoklipjében. Utoljára Angelina Jolie-val forgatott a faros, Budapesten, A vér és méz földje című drámát.

Fájdalmas döntés volt, mert nagyon összenőttünk ez alatt a csonka 13 év alatt. Kevesebb munkát vállaltam vele, mint amennyire igény lett volna, hogy kíméljem, csak arra figyeltem, hogy a fönntartására jöjjön össze a pénz, szabadidőmben dolgoztam vele. Amikor kiderült, hogy itthon nem kel el, fölraktuk egy német honlapra. Pár nap múlva jött a vevő, lefoglalózta, majd kifizette, amit kértem érte, 50 ezer eurót. Elvitte. Ezzel lenulláztam a tartozásomat. Nem tudom, hova került, nem szaglásztam utána, próbálom feldolgozni, ami történt.

Ez azért nehéz, mert még mostanában is hívják az egykori megrendelők. Azzal vigasztalódik, hogy ha a busz nincs is meg, azok a kapcsolatok, barátságok, amelyeket az Ikarus révén kötött, megmaradtak.

– Tíz éve, amikor bekanyarodtam az algyői iskolához, a többi busz mögé, Marika, a tanárnő azt kérdezte, komolyan ezzel megyünk-e – idézi fel egyik fontos emlékét Gyuri. – Az igazgatónő nyugtatta meg, hogy üljenek föl nyugodtan. Pécsre mentünk, szülőkkel, gyerekekkel. Kicsit pengeélen táncolt a hangulat, de megváltozott, mert látták, menet közben mennyien villognak ránk, Baján pedig körbevették, fényképezték a buszt. Nőtt az ázsiója az utasaim szemében is. Nem volt semmi gond, és amikor hazaértünk, az iskola előtt egy lerobbant nyugati buszt gyógyítgatott egy kolléga... A következő évben, és azután mindig ragaszkodtak hozzám és a buszhoz, ezért nekem ez már több volt, mint munka. Egyszer jöttünk hazafelé, és a gyerekek kórusban kérték, hogy forduljunk vissza, én meg visszafordultam, persze csak a legközelebbi körforgalomig, ott még mentünk egy kört. Olyan ez, tudod, mint amikor a zenekar érzi a lakodalomban, hogy szeretik.


Egy zacskó Negro a műszerfalon

– Gyerekkoromban Kiskunhalason laktunk, Szegedre, a rokonokhoz a székesfehérvári járattal jöttünk. Ugyanilyen busz volt, mindig ugyanaz a sofőr vezette, Negrót szopogatott – mondja Erdélyi György. – Ahogy felszálltunk, a kalauz megengedte, hogy én csukjam az ajtót, hajtsam le a kallantyút: mehetünk! Nyolcadik után azonnal buszos akartam lenni. Apám akkor már nem élt, és szegény anyám megkereste a sofőrt, hogy beszéljen a fejemmel. Ő elmagyarázta, hogy 21 éves koromig nem lehet buszos jogosítványom: előbb tanuljak középiskolában, aztán szolgáljam le a katonaságot, vezessek teherautót. Így történt. Már fölújítottuk ezt az Ikarust, amikor sikerült kinyomoznom a telefonszámát. Meg akartam neki köszönni, hogy elindított. A Velencei-tónál beszéltük meg a találkozót. Elérzékenyült, mert föltettem a buszra azt a rendszámot, amivel ő járt, és volt egy zacskó Negro is a műszerfalon, kibontva. Beült a vezetőülésbe. Mondtam neki, hogy induljon el nyugodtan, de azt mondta, nem vezet többé farost.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Miért agresszívek a fiatalok?

Egyre agresszívebbek a mai gyerekek – jól mutatják ezt az utóbbi hónapok történései. Tovább olvasom