Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Nyári Zoltán estjével indul a Muzsikáló Udvar

Szeged - A Mezzo-operaverseny tavalyi győztesének, Nyári Zoltánnak az estjével hétfőn indul a szegedi városházán a Muzsikáló Udvar idei programsorozata. Hét koncertet kínálnak a szervezők.
– Zenés klikkelgetést tervezek azokra a műfajokra, amelyeken pályám 17 éve alatt végigmentem. Azért lett Rendhagyó honlapmegnyitó az est alcíme, mert sokan megkérdezték, miért nincs honlapom. Megígértem, hogy lesz; igyekszem nem hivalkodó, ízléses honlapot készíteni. A szívről szóló hétfői estemen arról is beszélek: mit gondolok a színházról, a szerepeimről, a szerelemről, az elmúlásról – ajánlja a Muzsikáló Udvar idei programsorozatát indító koncertjét Nyári Zoltán, a tavalyi Mezzo-operafesztivál győztese.

– Sanzonokat, Sárdy János-dalokat is éneklek. A kedvenceim közül A két szemét még most is látom és a Rózsalevél című dalt választottam. Boldog vagyok, hogy elfogadta a meghívásomat, és vendégként köszönthetem Keszei Borit, akivel a Traviatából, a Rigolettóból és a Mágnás Miskából is előadunk egy-egy duettet. Az operától az operettig minden műfajból választottam népszerű, de tőlem ritkán hallható részleteket. Szeretnék megzenésített Ady- és József Attila-verseket is énekelni. Utalva arra, hogy színészként indultam, egy verset is elmondok. Talán táncolok is, mert tartozom Szegednek egy kis táncbetéttel, de ennek a történetét majd az est közönségének mesélem el – mondja a tenorista, aki készül a nemzetközi megmérettetésre: a drezdai Semperoperben a Ruszalkában énekli majd a Herceg szerepét. Előtte Don Joséként lép fel az Operaházban Mester Viktóriával – aki ma a Dóm téren Carmenként látható.

A Mezzo-operaverseny tavalyi győztesének, Nyári Zoltánnak az estjével hétfőn indul a szegedi városházán a Muzsikáló Udvar idei programsorozata. Fotó:DM/DV
A Mezzo-operaverseny tavalyi győztesének, Nyári Zoltánnak az estjével hétfőn indul a szegedi városházán a Muzsikáló Udvar idei programsorozata. Fotó:DM/DV

Nyári Zoltán után kedden a Szakcsi Gipsy Jazz koncertjét hallgathatják meg a dzsessz szerelmesei; szerdán Belcanpop címmel Szeged új tenorsztárja, László Boldizsár Falusi Mariannal ad koncertet, amelyen klasszikus és dzsesszvilágslágerek csendülnek fel. Másnap Szirtes Edina Mókussal a szegedi Fool Moon vokálegyüttes lép fel.

70 évvel ezelőtt született Gregor József, aki évtizedeken át a Muzsikáló Udvar legnépszerűbb fellépője volt. A világhírű basszista 70. születésnapján, augusztus 8-án, vasárnap 18 órakor a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban avatják fel mellszobrát, Bánvölgyi László szobrászművész alkotását; este pedig a Muzsikáló Udvarban rendeznek ünnepi emlékkoncertet, amelyen fellép: Fekete Gizi, Gál Erika, Gregor Bernadett, Harazdy Miklós, Kertesi Ingrid, Szegedi Csaba, Szulák Andrea, Szvétek László és Vajda Júlia.

Augusztus 9-én Sebestyén Márta és Andrejszki Judit barokkénekes és csembalóművész ad közös koncertet Égi és földi szerelem címmel. A programsorozatot 10-én Lencsés Lajos oboaművész és a fiatal hegedűművész, Baráti Kristóf, valamint a Capriccio Kamarazenekar koncertje zárja.

Esőben a kisszínházban

A Muzsikáló Udvar koncertjei mindig 20.30-kor kezdődnek; a helyre szóló, 1900 forintos belépők elővételben a Csermák Hangszerüzletben (Szeged, Jókai utca 4., telefon: 420-792) kaphatók. Rossz idő esetén sem marad el egyetlen koncert sem: a kisszínház fogadja be a rendezvényt.


Olvasóink írták

  • 5. Morcos 2010. augusztus 09. 15:50
    „A cikk végén van egy kérdés, ti nem látjátok????”
  • 4. vogyo 2010. augusztus 08. 06:34
    „..és hol van az a valami, ahol jegyet lehet nyerni?????”
  • 3. ibibi 2010. augusztus 05. 08:35
    „Hogy lehet jegyet nyerni , ebből a cikkből nem derül ki.”
  • 2. SandWitch 2010. augusztus 04. 09:49
    „De tájékozott vagy!!! Az a Lang Györgyi volt. Falusi sosem volt rajta azon a listán.”
  • 1. napfenyfurdo_mutyi 2010. augusztus 02. 12:27
    „AZ APECH FELE RENDEZTE MÁR AZ ADOSSÁGÁT?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamuztak a gyerekszereplők a Carmen próbáin

Festőinasokat, intézetis fiúkat, csavargókat alakítanak a szabadtéri színpadán szombat este is látható Carmenben a gyerekszereplők, akiknek nagy része színész szeretne lenni. Tovább olvasom