Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Nyílt nap a szegedi papneveldében: kell a reklám

Szeged - Ritka pillanatnak lehettünk tanúi hétfőn a Dóm téri papneveldében: pünkösdkor, vagyis az egyházalapítás ünnepén nyílt napra várta a szeminárium azokat a fiatal fiúkat, akiket a papi hivatás érdekel. Kell a reklám, mert gyér a felhozatal, és nagy a lemorzsolódás.
Sajátos kollégium a szegedi Dóm tér sarkán álló Szent Gellért Egyházmegyeközi Papnevelő Intézet. A bentlakó fiatalemberek szülei és testvérei is csak engedéllyel léphetnek be, a szobájuk pedig tabu, oda senkit nem engedhetnek be.

Tucatnyi középiskolás fiú érkezett, ők sem a szüleikkel, hanem egyedül vagy a plébánosuk kíséretében. Szótlanul várakoztak, a hazai csapat szendvicsekkel és üdítőkkel igyekezett oldani a zavarukat. Nehezen különböztettük meg pár perc múlva, ki a látogató, és ki a szeminarista. Antal Imre negyedéves csíkszeredai diák magyarázta a nyilvánvaló eltérést: az elsőévesek járnak civilben, és ők először kettesével laknak a puritán kollégiumi szobákban. Másodévben „öltöznek be", vagyis ünnepekkor reverendát húznak, máskor meg eldönthetik, hogy papi civilt vesznek fehér nyakpánttal, vagy marad a fekete hosszú ruha. – Itthon mindenki azt vesz fel, ami jólesik. Focizáshoz nem kell kiöltözni – teszi hozzá nevetve.

Valóban, viccelődnek és hahotáznak. Van, aki a teraszon rá is gyújt hozzá egy pipára. Mondják, a „jól borotváltság" sem szigorú előírás, szabad a szakáll vagy a bajusz. Van persze szigorú házirend hajnali ébresztővel, elmélkedéssel, szentmisével. Magától értetődően komolyan veszik a tanulást a szomszédos hittudományi főiskolán és a papnevelőben a stúdium idején, de van kimenőjük, és elég csak este 10-kor villanyt oltani.

A házi krónikás Andrási Elemér szobája. Fotó: Segesvári Csaba

Lelki épülésükre a negyvenes éveiben járó Veréb László spirituális atya ügyel. A szervezett programokon kívül is kész egy beszélgetésre. A lemorzsolódás amúgy is nagy; a beiratkozott hallgatóknak csak a fele végez. A fegyelemért Kovács József rektor felel, aki ugyancsak egy éve vezeti az intézményt, és aki szintén bentlakó. Ezt már a helyi krónikás, Andrási Elemér mutatja, aki az épületben kalauzol. A saját szobáját is megmutatja, ahová még az „újoncokat" sem vitték. Puritán berendezés, mosdó és vécé a kongó folyosó végén. A nyári felújítás után talán már összkomfortos szobákba térnek vissza.

Lent folyt a hivatalos program; Benyik György atya, a főiskola tanszékvezetője élvezetes előadást tartott egy zsoltárátirat ürügyén a papi hivatásról. Az „újoncok" bátortalanul mosolyogtak, majd a papnövendékek vették pártfogásukba őket, hogy a közös ebédig beszélgessenek.

Jó pap holtig tanul

Gyér a papi utánpótlás, ezért döntöttek a nyílt nap mellett – tudtuk meg Kovács József rektortól. 31 hallgató lakik most a szemináriumban, de a dupláját is fogadnák. A váci és kalocsai egyházmegyéből is jöttek. Öt év után szentelik fel a jelöltet, majd segédlelkész lesz két évre, mielőtt saját plébániát kap.

A szeged–csanádi egyházmegyében 358 ezer katolikust 109 plébánia lát el. 98 pap közül 73 aktív. Egészségi okból 75 évesen kérhetik nyugdíjazásukat, egyébként mindhalálig szolgálnak. A fizetés nagyjából középiskolai tanári, de ők nem köztisztviselők. Nem is állami normatívából, hanem a hívek adományaiból fizetik őket.

Olvasóink írták

  • 11. Gyuszibaby 2008. június 09. 05:29
    „azt a jó sunyi anyátokat mocskos buzik”
  • 10. Mese 2008. május 16. 19:19
    „Szerintem a cölibátus miatt nincs elég utánpótlás. A reformátusoknál bezzeg nincs ilyen hülyeség,van is sok gyerek és szívesebben választják a papságot.”
  • 9. Undertaker 2008. május 15. 20:01
    „Jó pap holtig tanul.... a sírkőre ezt írják: Tanulmányait befejezte.”
  • 8. muzulmán 2008. május 13. 20:54
    „O, de sok a tudatlan...el sem olvassa a cikket de neki van véleménye...és képes le írni...! Ki kergeti a vallást az életéből, az iskolákból, a jövöéböl, aztán ha meg öregszik és már a saját gyerekeinek sem kell...jól jön az egyház vagy az a vallásos egyén aki semmi pénzért tisztába teszi és meg eteti !!! Mindennapos dolog csak erröl nem nagyon írnak a médiák ez amolyan társadalmi szenny amit rejteni kell mint az igazi énemet a mindennapokban, álarc mőgé bujva meddig lehet tiszta lélekkel élni ?”
  • 7. Ful 2008. május 13. 18:34
    „G.O.!
    A pap addig nem temet, míg az egyházadót be nem fizeti a család visszamenőleg.
    Amúgy inkább az adómból temessenek, mint állandóan lenyuljanak ingatlanokkal, földekkel, egy-egy százalékokkal.
    Nézd meg a volt egészségügyi szakközép épületét! Addigdumáltak, míg meg nem kapták, aztán kitalálták, hogy sokba kerül rendbehozniés eladták az egyetemnek. Azok meg gyönyörűen rendbehozták.”
  • 6. Hné 2008. május 13. 10:50
    „Arra azért kíváncsi lennék, hogy a gyerekek szülei miért nem láthatják, hogy hol fog a gyerekük lakni, élni. Az újságíró dolga lenne, hogy ne csak burkolt reklámot, hanem teljeskörű ismeretet továbbítson az olvasónak.”
  • 5. G.O. 2008. május 13. 09:56
    „Nagy az Isten állatkerje Ti is bőven elfértek benne.

    Azért ha majd meghalsz Te is kedves nem egyháztag remélem nem egy PAPNAK kell eltemetnie Téged az én adómból....”
  • 4. Bocsesz de 2008. május 13. 08:23
    „A Nyolcasik utas, a KDNP.

    http://w.blog.hu/2008/05/13/a_nyolcadik_utas

    Miért csodálkoznak, hogy egészséges lelkülető fiatalemberek nem akarnak család, párkapcsolat, gyerekek, SZABADSÁG nélkül élni? A katonaság sem divat már, miért volna az a papság?”
  • 3. csonakos 2008. május 13. 07:02
    „Ne sajnáld mert nagy szükség van jó papokra! Nagyon sok ember társunk elfordult ma a katolikus egyháztól mert vannak papok, akik egyoldalúan politizálnak az oltárnál, ambónál. ebben elöl jár a püspök. Sajnos, tudok olyan egyházközséget ahol a "rossz" pap miatt csak egy hívő van délutánonként misén. De gondolj bele, mi lenne ha az az egy pap sem volna. Főtisztelendő Erdő Péter a világiakban látja a megoldást és részben igaza is van. Azonban a Szentgyónást csak felszentelt papnál lehet elvégezni. Tehát jóval több a hívő, mint akik valójában templomba járnak! Én bízok abban, eljön az idő amikor ismét ott lehet mindenki a templomban mert csak Isten, Jézus és a Szentháromság lesz a fő mondanivaló, nem pedig egyes emberek politikai kiszolgálása!
    Imádkozzunk otthonainkban papi szerzetesi hívatásokért!”
  • 2. na 2008. május 13. 06:53
    „pedofilnevelde”
  • 1. adófizető 2008. május 13. 06:12
    „Mi alapján és ki dönti el ki számít katolikusnak? Attól hogy valakit csecsemőként megkeresztetek, még nem biztos hogy most is a katolikus egyház híve. A papok "fizetése" egyértelműen az általuk pásztorolt hívek dolga összeadni, és nem az államé, a többi nem a katolikus egyházhoz tartozó emberé. Hogy nem az állami normatívából fizetik őket lehet hogy igaz, de hogy a katolikus egyház ennek ellenére több állami pénzt kap mint amennyit a valóban hozzájuk tartozó hívek alapján kaphatna, ebben biztos vagyok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OBI, Tesco: fairtás kérdőjelekkel

Szeged - Több mint két tucat, 15-20 méter magas fát vágtak ki a hétvégén Szegeden, az épülő Tesco és OBI Áruház, valamint a Vadaspark lakópark közötti, úgynevezett honvédségi szervizúton. Tovább olvasom