Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Ötször sújtott le a volt barát

Szeged - Hónapokig rettegésben tartotta volt barátnőjét a 26 éves szegedi B. Zoltán. Követte, zaklatta, zsarolta a lányt, egy idő után pedig már életveszélyesen fenyegette.
A makói hármas gyilkosság előtt egy nappal nem sok hiányzott ahhoz, hogy fenyegetését valóra váltsa. A 21 éves Anna életét mostani barátja mentette meg, a késszúrások őt, a 21 éves Danit érték.

– Nekem szerencsém volt, engem Zoli nem tudott megszúrni, mert Dani időben érkezett. Ha ő nincs, valószínűleg már nem beszélgetnénk. De ő megvédett. Helyettem őt szúrták meg. Csupa vér volt minden. Zoli a Dani vérétől véres kést még akkor sem engedte el, amikor a kiabálásunkra többen odarohantak és lefogták. Sőt! Azt üvöltötte felém: „úgyis kijövök, és meg foglak ölni!" – mondja Fekete Anna.

A fiatal, 21 éves szegedi lány még egy héttel megtámadása után is remegő hangon beszél a május 16-án történtekről és az előzményekről. Elmondja: januárban ért véget 18 hónapig tartó kapcsolata a 26 éves B. Zoltánnal. Anna úgy érezte, a férfinak ő már nem sokat vagy inkább már semmit nem jelent, ezért lett vége. Nem sokkal később megismerkedett Danival, és egymásba szerettek.

Fekete Anna: Azt üvöltötte, úgyis kijövök, és meg foglak ölni. Fotó: Segesvári Csaba
Fekete Anna: Azt üvöltötte, úgyis kijövök, és meg foglak ölni. Fotó: Segesvári Csaba

– Nehezen tudom megérteni, ami szakításunk után történt, hiszen Zolinak én egyáltalán nem voltam fontos. Szétválásunk után mégis fenyegetett. Mindenáron rá akart venni, hogy béküljünk ki. De én már nem akartam – mesél az előzményekről az egyik belvárosi kávézóban cukrászként dolgozó lány.

Szakításuk után B. Zoltán figyelte és figyeltette volt barátnőjét. Kiderítette, hol lakik, és addig zaklatta a lány főbérlőit, hogy azok felmondták az albérletet. Új címét is kiderítette. Sokszor hajnalban várta a munkahelye előtt. Februárban életveszélyesen megfenyegette a lányt, közölte vele, ha nem megy vissza hozzá, megöli. Bosszúból az egyik közösségi portálra intim fotókat is feltett róla. Fekete Anna azzal folytatja, hogy már alig mert kilépni az utcára. Rettegett! Félt, hogy a volt barátja megöli. Hiába tett ellene több feljelentést, semmi nem változott, sőt.

Bírósági indokolás

„A gyanúsított szabadlábon történő védekezése esetén lehet tartani attól, hogy az eljárás eredményességét megnehezíti, meghiúsítja, továbbá megalapozottan lehet tartani újabb bűncselekmény elkövetésétől is tekintettel jelen bűncselekmény elkövetésének körülményeire, továbbá arra is, hogy jelen ügy sértettjét, barátnőjét folyamatos fenyegetés alatt tartja, és a gyanúsított ellen éppen a barátnője sérelmére elkövetett korábbi bűncselekmény miatt a Szegedi Városi Bíróságon jelenleg könnyű testi sértés miatt már egy büntetőeljárás folyamatban van."

– Egyik hajnalban váratlanul mögöttem termett. Szúrást éreztem a tarkómon. Ez a Klauzál térnél történt. Azt mondta, beszélni akar velem, menjek vele a Tisza-partra. Mondtam, hogy nem megyek. Rángatott, akkor láttam meg, hogy kést tart a kezében, azzal szúrta meg a tarkómat. A kést odanyomta a nyakamhoz, ekkor már egy kapu alá akart belökdösni. Azt kiabálta: „Csak öt percet kérek, utána örökre eltűnök az életedből!". Féltem, hogy ott fog megölni, ezért tűnne el az életemből. Dulakodásunkat sokan látták, de nem segítettek. Úgy tudtam megszabadulni tőle, hogy megígértem, visszavonom a feljelentéseket – meséli tovább.

A lány már alig mert kilépni az utcára, napokig Dani és barátaik kísérték a munkahelyére és haza. A férfi ellen újabb feljelentést tett. B. Zoltán május 16-án ismét felhívta Annát, kérte, találkozzanak, beszéljenek meg mindent. A lány némi tanakodás után belement, a Gát utcai játszótérnél találkoztak. Anna közölte volt barátjával, hogy Dani a közelben várakozik. A beszélgetés egy idő után eldurvult, a férfi fenyegetőzött. B. rájött, hogy senki sem vigyáz volt barátnőjére. A lány SMS-ben segítséget tudott kérni Danitól. A 21 éves fiú még időben érkezett, meg tudta akadályozni, hogy B. Zoltán a lányra vesse magát.

– Négyszer szúrt. Az ötödiket Dani öve fogta fel. Saját életét kockáztatva mentette meg az enyémet. Szerencsére a kiabálásra, segélykiáltásra néhányan felfigyeltek, és segítettek Daninak, együtt teperték le Zolit, aki még akkor is fenyegetőzött – mondja Fekete Anna.

Danit a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba, B. Zoltánt őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta.

Védelem?

– Nem nyugodtam meg, még jobban félek, mint korábban. Ha Zoli kiszabadul, megtámadhat, megölhet. Nem tudom, mit tegyek. Arra még nem gondoltam, hogy kiszabadulása esetén védelmet kérjek a rendőrségtől. Most már tudom, hogy a fenyegetőzés nemcsak arról szólt, hogy rám ijesszen, hanem tényleg meg akart gyilkolni, csak az alkalomra várt – válaszolja a fiatal lány arra a kérdésre, megnyugtatta-e, hogy B. Zoltánt letartóztatták.

Olvasóink írták

  • 19. m.gabor 2008. május 28. 09:25
    „b@@@@zmeg... már bocsánat.
    még pár éve dolgoztam együtt ezzel a sráccal (két-három évig), akkoriban volt egy kis arca, de még egészséges mértékig, meg jószándékú volt, most meg nézünk ki a fejünkből döbbenten. végképp nem feltételeztük, hogy ekkora állat lakik benne. nem is az az alkat.
    a hülye barom állat...”
  • 18. joy 2008. május 28. 01:23
    „Mint minden más esetben itt is érvényes:
    A rendőrséget nem gyalázni, segíteni kellene a polgároknak, hogy azok meg tudják védeni a polgárokat a bűnözőkkel szemben!”
  • 17. 009 2008. május 27. 10:13
    „A rendőrség, a jogrendszer működésképtelen! Pszihopatáknak nevezhetők az ilyen birtoklásvágyú embereket, de nem tesznek ellenük semmit, ezért is mernek hencegni az ilyen gazemberek!
    Ha már az első zaklatásokért felelősségre vonnák őket, nem kapnának ennyire vérszemet, de a rendőrség szinte védi a zaklatási jogot!”
  • 16. orhiedának 2008. május 27. 09:00
    „orhideának
    Beszélj a történetedről, mások talán okulnak belőle.”
  • 15. mégilyet 2008. május 27. 08:39
    „érdemes megnézni az iwiw adatlapját a srácnak (bajtai zoli), rettenetesen beképzelt, a nagy semmire. százszor is megcsalta annát, dehát neki szabad..
    kancigányt mellé min 10 évre!”
  • 14. patron 2008. május 27. 00:27
    „Micsoda szülei lehetnek ennek az "embernek". Jóra nevelte az anyja...


    Az utolsó hozzászólás tragikus. Ennyire balkán lennénk?

    Az elmúlt 20 évben 16 éven keresztül uralkodó liberálbolsevik pártok miért nem hozzák meg végre a távoltartási törvényt? Morvai Krisztina mióta küzd már érte. Hány nőnek kell még meghalnia?



    Ez a tetű nem lesz más a 2 vagy 3 éves börtönév alatt, mint hule kocsog...



    Csak zárójelben kérdezem meg, de hogy tudja kinyomozni egy ilyen senki, hogy ki hol lakik?”
  • 13. orhidea 2008. május 26. 20:52
    „Az anyukám szólt olvassam el a cikket,,mintha rólam írták volna".Rengeted Anna sorsú nő él itt a városban. A rendőrség tudna erről mesélni mennyi feljelentés érkezik naponta. Sok nő élte már át a halálfélelem. Nem merünk tenni ellenük. Egy retegés az élet egy ilyen ember miat.Sanos betegek.”
  • 12. másik ismerős 2008. május 26. 15:13
    „Én ismertem Zolit ! munkatársak volltunk ! nem ilyen ember volt ! foggalmam sincs mi lett vele ! nem védeni akarom, persze azt kapta amit megérdemelt ! csak nem tudom mitől válltozott meg ! 5 éve nem ilyen volt !”
  • 11. sportoló 2008. május 26. 14:56
    „Nem tudom az ilyen típusu emberek helyébe még beleképzelni sem magam .Én is az életemben már kétszer szakítottam a barátnőimmel ,de ilyen dolog egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben.Találkoztam is az új barátjával de nem váltott ki belőlem ilyen gondolatokat egyszóval nem tudom mi vezérli ezeket az embereket.Majd a börtönben megtudja mit is tett remélem adnak neki elég időt a gondolkodásra.”
  • 10. 008 2008. május 26. 14:45
    „Már megint akár ketten is meghalhattak volna...Szörnyű
    ha ez így megy tovább ,mert annyi a szakítás..nem marad életbe senki?!”
  • 9. Egy Ismerős 2008. május 26. 14:34
    „Teljesen egyetértek Naca -val! Kb. nekem is ez a véleményem a dologról!”
  • 8. naca 2008. május 26. 14:15
    „Nagyon elcsépelt közhely, hogy rohanó világunk ezt hozta magával. Még sem tud az ember mit kezdeni azzal a sok szörnyűséggel, amit nap mint nap hall. Egyszerűen eltűnt az emberek konfliktus kezelő képessége, magánéletben éppúgy, mint a munkahelyeken. Az esetben szereplő férfi valószínűleg nem szerette a nőt, csupán birtoklási vágy élt benne és egy nagy adag féltékenység. És egyre több ilyet hallunk. A büntetés mellett kényszergyógykezelést is adnék neki, mert ilyet normális ember nem tesz. Mindenkinek van hibája, szemébe lehet mondani, lehet veszekedni, lehet szakítani. De verekedni, ne adj isten ölni...! Nem, erre semmi magyarázat és elfogadás nincs!!”
  • 7. Egy ismerős 2008. május 26. 13:16
    „Természetesen semmi nem érdekes az előzmények nélkül!
    F. Anna nem egy szende szűz ártatlan lány. És itt most nem a megcsalásról van szó. A feljelntgetősdi oda-vissza ment. Csak ezt az olvasók nem tudják.
    Ezzel szemben semmi nem indokolja, hogy ilyet tegyen valaki.
    Nagyot csalódtam B. Zoltánban. De lesz ideje végig gondolni, mit is tett és miért? És hogy megérte-e ez neki?! Butaság volt...”
  • 6. Porter! 2008. május 26. 13:10
    „Én inkább egy igazi magán zárkába zárnám, ahol teljesen egyedül van. Csak hogy tudja mi lenne ha tényleg megölte volna a "szerelmét" . Sőt úgy is vehetné, hogy megtörtént. kb 5 év után bizosan tudná mi a magány, és hogy valakinek a hiánya. Biztosan nem akarna többé semilyen szerettét bántani. Örülne, hogy beszélhet vele békében.”
  • 5. elképesztő 2008. május 26. 12:08
    „Elképesztő!!!!”
  • 4. mucika a céda 2008. május 26. 10:12
    „rakják be 3 évre egy kancigány mellé, mucikának. Majd ott megtudja, mi is az a ZAKLATÁS, minden nap többször, hátulról.”
  • 3. LoLLeR 2008. május 26. 09:50
    „"Dulakodásunkat sokan látták, de nem segítettek."
    Ezek vagyunk mi, emberek...”
  • 2. Kolompár Rómeó 2008. május 26. 07:31
    „Remélem, kapott a pofájára a hatóságtól és a segíto"kto"l is, esetleg véletlenül lezúgott a lépcso"n ez az állat. Elnézést kérek minden állattól, hogy ehhez a takonyhoz hasonlítottam o"ket.”
  • 1. §§§§§§§ 2008. május 26. 06:00
    „Őrület mi zajlik itt.Ha lenne elég szigorúság,kellőképpen büntetnék az ilyen cselekményeket biztos nem ilyen.Egyáltalán mikor dolgozott az ilyen(volt) barát?-Miből élt? Ha állandóan a lány után loholt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged-napi rendezvények: ezrek töltötték meg a belvárost

Szeged - Hídi vásár, borfesztivál, olimpiai karaván, gyermeknap, régiségvásár, folklórtalálkozó… Tovább olvasom