Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Pál Tamás karmester megerősítésként fogadta a Dömötör-életműdíjat

Szeged - Pál Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház első karmestere az első dirigens, aki Dömötör-életműdíjat kapott.
Gregor József sokszor mondta: egyetlen lényegi különbséget lát a Metropolitan világhírű zeneigazgatója, James Levine és Pál Tamás között: az egyik New Yorkban, a másik Szegeden dirigál. Felkészültségük, muzikalitásuk, amilyen mélyen értik, tudják, érzik a zenét – ugyanaz. Ha Pál Tamásnál a karmesteri pálca, nincs unalmas opera, megtáltosodik a zenekar. Szegedhez sok szállal kötődő, több évtizedes sikeres pályafutása elismeréseként Botka László polgármester a múlt heti gálán adta át neki a Dömötör-életműdíjat.

– A karmesternek van arra lehetősége, hogy megbolondítson maga körül mindenkit. Ha nekidurálja magát, akkor egy nagy csapat ugrándozik körülötte, és csinál valamit, amiről ő úgy gondolja, hogy jó. Úgy kell éreznie, nemcsak mozgatja a világot, hanem ő is teremti. Ha ez összejön, akkor nincs ennél szebb dolog. Ha valakiben nincs meg ez a vágy, akkor inkább ne is kezdjen neki – mondja Pál Tamás, aki a karmesterek közül elsőként kapott életműdíjat Szegeden. Nem véletlenül, hiszen a zenei minőségből sohasem enged. Kamarazenekarát, a legendás Salierit ma is etalonként emlegetik.

– A mai viszonyok között még súlyosabbá vált az idő problematikája. A zenei minőség ugyanis függ a művészek felkészültségétől, tehetségétől, a kiválasztott darab és a hangszerek minőségétől is, de ha a legnagyobb odaadással fognak is neki, akkor sem lehet egy művet bizonyos rászánt idő nélkül megérlelni. A napokban jöttem haza Bolognából, ahol egy nagyszerű zenekarral és kórussal, négy kitűnő szólistával egy nagy Liszt-emlékkoncerten eldirigáltam a Krisztus oratóriumból a Stabat Matert. A bolognai Scuola dell'Opera Italianában kiváló énekművészeket oktatnak, két kínai, egy grúz és egy japán szólistát készített elő a korrepetitor ragyogóan. Egyetlen probléma volt: mindössze három napot próbálhattam, és még a Faust-szimfónia és a Mefisztó-keringő is szerepelt a műsorban. Mindnyájan felkészültünk, tapsoltak, nagy sikerünk volt, én mégis úgy éreztem, ha lett volna még öt próbánk, akkor más minőségű koncertet adhattunk volna. Ma a minőség legnagyobb ellensége a fölösleges gyorsaság. A munkánk nem ülepszik le. Nem tudunk megállni, visszatekinteni és megállapítani, hogy milyen volt, amit csináltunk. A Salieri Kamarazenekarral annak idején két hónapig is készültünk egy koncertre, és ez meg is látszott a muzsikálásunk minőségén – hangsúlyozza Pál Tamás, aki úgy látja, a válság hatására az operatársulatok még Olaszországban is a túlélésünkért küzdenek.

Pál Tamást a marseille-i operaház is várja.  Fotó: Frank Yvette
Pál Tamást a marseille-i operaház is várja.
Fotó: Frank Yvette

– Úgy tűnik, megint hatalmas szerepe lesz a profi muzsikusok amatőr megközelítésű művészetének. Azoknak az előadóknak lesz perspektívájuk, akik beletörődnek, hogy művészetükből nem tudnak olyan jól megélni, ahogy eddig a nagy muzsikusok megéltek, ezért azt mondják: ezt választottam, ennek élek akármi áron is. Ez azért is jó, mert ha egy karmester ilyen művészekből szervez egy csapatot, akkor az időprobléma is megszűnik. Érdekes, mélybe nyúló probléma a finanszírozás kérdése. Felvetődik, kinek mit jelent a művészet, ki mit hajlandó megtenni érte, és mit vár tőle.

Pál Tamás szerint az, hogy a szegedi operaegyüttes évadonként még három bemutatót tud tartani, nem is olyan rossz. – Az „aranyidőkben" persze öt-hat premierünk is volt, a tájolással együtt száz előadást is tartottunk szezononként, de akkoriban duzzasztott közönségnek játszottunk. Komplikált kérdés, mit kellene tennünk ma az előadásaink iránti érdeklődés növelése érdekében. El szokták azzal intézni: ez is pénzkérdés. Ha van PR, akkor jönnek a nézők. Ez nem ilyen egyszerű. Vannak modern előadások, amelyeket imádnak, másokat pedig utálnak. Az is egy művészi feladat, hogy eldöntsük, hogyan kell egy darabot a közönség szívébe belopni. A rendezéseimben – különösen az Anyeginben – nem tudtam az elképzeléseimet profi rendezőként tűzzel-vassal megvalósítani. Jól dolgozott a társulat, a produkciót utólag visszanézve mégis úgy látom: ha a világításban, a színpadi megvalósításban jobban sikerül az elképzeléseim megjelenítése, akkor jobban hatott volna. El kell ismernem, nem vagyok profi rendező, valószínűleg nem is leszek az. A következő évadban nem rendezek, csak dirigálni szeretnék. Az a legfontosabb számomra, hogy legalább magamnak megadjam a felkészüléshez, ráhangolódáshoz saját mércém szerint szükséges időt. A következő évadra, 2012 áprilisára a marseille-i operaház hívott meg A trubadúr-produkcióját dirigálni, Bolognával is tárgyalok egy előadásról.

Hajmeresztő ötlet

– Szegeden jól érzem magam, a Dömötör-életműdíjnak is nagyon örülök, mert az ember mindig teli van kétellyel azzal kapcsolatban, hogy mit ér, amit csinál. Egy ilyen elismerés jó megerősítés. Van bennem némi kalandor jellemvonás, a díj újra előhozott bennem egy hajmeresztő ötletet. Arra gondoltam, csinálhatnánk egy igényes, jó zenei alapot a Rigolettóból, és fiatal énekesekkel bepróbálhatnánk rá az operát. Egy ilyen vállalható minőségű produkcióval el lehetne menni a legkisebb falu művelődési házába is operát játszani. Ezt az ötletemet szeretném kidolgozni, és támogatókat is keresve megvalósítani – beszél terveiről Pál Tamás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkéntes nyugdíjas tanítja az olvasást

Szeged - Önkéntes munkában korrepetálja olvasásból egy szegedi nyugdíjas pedagógus a Rókusi… Tovább olvasom