Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Polgári lakások készülnek Szegeden

Szeptember végére kell befejezni a fölújítást: a Kelemen utca 2. és 4., valamint a Somogyi utca 17. alatti, belvárosi házak leromlott lakásaiból a régi polgári világot idéző, nagyobb, összkomfortos lakásokat alakítanak ki. A bérleti jogra ősszel licitet hirdetnek.
A fölújított tömbökben már a szakiparosok dolgoznak. Fotó: Gyenes Kálmán
Mélyen a pénztárcájába kell majd nyúlnia, aki a szegedi Belvárosban most fölújított lakásban akar lakni. A Somogyi utca 17., valamint a Kelemen utca 2. és 4. számú épületek leromlott és részben komfort nélküli lakásait úgy alakítják ki, hogy azok a klasszikus polgári igényeknek is megfeleljenek. – A bérleti jogra licitet hirdetnek, a négyzetméterenkénti kikiáltási ár várhatóan 100 ezer forint lesz – tájékoztatta lapunkat Németh István, a Szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. elnök-vezérigazgatója.

A munkaterületet tavaly július 28-án adták át a pályázaton győztes Délépítő Rt.-nek. A 2005. szeptember 30-i határidőt egy hónappal meghosszabbították, tekintettel a menet közben adódó műszaki nehézségekre. Megírtuk, hogy alapozás nélküli falakat, a vártnál is rosszabb állapotú födémeket találtak. Az egyik lakásban szép mennyezeti díszítőfestés bukkant elő a levakart meszelés alól: a restaurálás is késleltette a befejezést.

A munkára 122 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat. A fölújítás bontással és födémcserével, valamint a fő szerkezeti részek megerősítésével kezdődött, most a szakipari munkáknál tartanak. Az építkezés a helyi és műemléki védettségre vonatkozó követelmények szerint zajlik. A jövő héten lebontják a Somogyi utca felőli állványokat.

A régi bérlők közül csupán egyvalaki költözik be korábbi lakásába – különbözetet kell fizetnie: a fölújított lakás térítési díja természetesen magasabb lesz, mint a régi bérleményé. Ezt az áldozatot más nem tudta vállalni. A többi lakó a kiürítés idején üresen álló önkormányzati bérlakásokból választhatott. Volt, aki a leadott lakásához hasonlót kapott, s olyan is, aki korábbi félkomfortos lakása helyett örömmel fogadta el a panelt.


Licit ősszel

Nagyobbra szabták a belvárosi II. tömb lakásainak alapterületét. A fölújítás előtti 25 lakásból 17, egyenként 40-110 négyzetméterest alakítanak ki. Könnyű kiszámolni, hogy például egy 80 négyzetméteres lakás bérleti jogát kikiáltási áron 8 millió forintért lehet megszerezni. A licitet várhatóan ősszel hirdeti meg az IKV. A régi üzletek bérlői szerkezetkészen kapják meg a bolthelyiségeket. Az udvar felől két új üzlet is nyílik, a bérleti jogra ugyancsak pályázatot hirdetnek. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Busszal mennek tüntetni Budapestre

Nem zsarolni akart a nyomdaigazgató, hanem garanciát kapni: nem lesz több sztrájk. Némi huzavona… Tovább olvasom