Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Putri lett a cigány közösségi házból

Putri lett a cigány közösségi házból

Szeged - Az Amaro Khert 2005 márciusában adták át. Színvonalas programokat terveztek, igazi roma közösségi házat álmodtak. A hely azonban finoman fogalmazva is alulmúlta a várakozásokat: igazi putri lett belőle néhány év alatt.

Bálint Csaba - 2009.09.24. 06:20
Video Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A Roma Információs Szolgáltató Központ és Közösségi Ház 2005 márciusában nyílt meg. A Délmagyarország pedig már augusztusban arról cikkezett, hogy üresen áll, nem használja senki. A CKÖ nem szavazta meg a gyerekek tanítását és nevelését vállaló szakemberek foglalkoztatását, a ház vezetője, Virág Zsolt pedig nélkülük nem akarta tovább vinni az ügyeket. Ráadásul a kerítés is dőlni kezdett, ezért bezárt a ház, amíg meg nem javítják – írtuk 2005 augusztusában.

Hogy a kerítést megjavították-e, arról nem szólnak a hírek, de ha meg is tették, úgy tűnik, hiába. Az épület, amelybe súlyos milliókat öltek annak idején, ma siralmas állapotban van. A kapu zárva, de így is könnyedén bejutunk az udvarra, hiszen valakik több alternatív bejáratot is vágtak a kerítésbe. A ház előtt halomban áll a szemét, szétvert mosdó, vécétartály hever a fűben. A falból vezetékek lógnak, illetve csak ami maradt belőlük. Eltűntek a kapcsolók, a csövek, még a rácsokat is kivéste valaki. Groteszk, de a riasztónak is lába kélt. Lehangoló látvány. Amíg az udvar szemétdombjai között botorkálunk, egy környékbeli férfi kerül elő. Körbevezet minket.

Putri lett a cigány közösségi házból. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– Mindent elloptak – tárja szét a kezét alkalmi idegenvezetőnk. – A konvektorokat, a csöveket, mindent. Itt meg cigányok laknak – mutat az egyik ablakra. Körbevisz, hátulról be lehet menni. Szemétkupacokon és emberi ürüléken lépünk át, amíg elérünk az ajtóig. Odabent háromágyas szoba, piszkos takarók és szemét. A többi szobában – a törött ablakokon belátni – szétvert bútorok, leszakadt ajtók, a bejárat felett száraz virág őrzi az egyik rendezvény emlékét. Nem lehet elégszer leírni: lehangoló.

Mi körülnéztünk, nézzen körül ön is! Ehhez csak el kell indítania az alábbi videót.

Amaro Kher - Videó: Bálint Csaba

Szenti Szabolcs, a CSMRFK sajtóreferense kérdésünkre elmondta, hogy összesen két alkalommal érkezett feljelentés a házzal kapcsolatos bűncselekmények miatt.  

2005 január 11-én érkezett az első. Befeszítették az ajtót, és a mobil színpad fém zárószelvényeit (90 darabot) és 3 darab vasajtót elloptak a raktárból összesen 800 ezer forint értékben. A három elkövetőt később elfogták.

2006 szeptember 8-án ismeretlenek levágták, a rácsot és elvittek egy számítógépet, két monitort és egy szétszerelt számítógépet. A kár 300 ezer forint volt. Az elkövető személyazonosságát akkor nem sikerült megállapítani - tájékoztatott Szenti Szabolcs.
Video Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123456789... következő >> végére >>> 168 hozzászólás
Moderálásra küldöm 168. nagysas 2009.09.29. 07:34

Úgy gondolom, hogy Magyarországon csak a cigányoknak van cigány kérdés. Én már rég óta az embert nézem. Aki rendes /sajnos nagyon kevesen/azt elfogadom es maximális tisztelettel fordulok feléje, aki nem sajnos csak az elítélésemre várhat.

Moderálásra küldöm 167. őrgróf 2009.09.28. 11:14

166: SOHA, DE SOHA NEM SZÓLOK BELE ORSZÁGHATÁRON TÚLI DOLGOKBA, mert nem vagyopk ott, mert nem értek hozzá, mert belügy, mert nem illik. Ezt ajánlom KEINERNEK ÉS MINDENKI MÁSNAK IS. Amit szintén ajánlanék? olvassuk el a leírtakat, inkább kétszer is, ( én is ezt teszem ) és az után írjunk véleményt.
Attól félek, Zákányban ( és másutt is, ahol új házakat adnak nekik ) ugyan ez fog történni, mint ezzel a közösségi házzal, vagyis kidobott pénz az ablakon. Persze fölháborítja azokat, akik egy élet munkájával érik el, hogy legyen egy házuk!!!

Moderálásra küldöm 166. keiner 2009.09.27. 18:17

165. hozzászólás őrgróf 2009.09.27. 16:54, azt híszem néha túl könnyü csináljatok magatoknak olyan kimondással. Nálunk is van egy ország rész, ahol szintén laposítottak cégeket sok sok munkáhélyekkel. Ott 20% a munkánélküliség. Na most, ha úgy gondolnánk, hogy ezzek keleten csak lusták, nem tanúlt (ami nem igaz) stb, húszunk fel megint egy falot, csak most nyugat részröl.
Nálatok tönkre mennt 90 után szintén sok minden, mindig a gyengeket húsznak a rövidebbet, úgy mint nálunk. Pérsze van mindig olyan, aki nem szeret dolgozni, de ez minden rétekben van.

Moderálásra küldöm 165. őrgróf 2009.09.27. 16:54

161 igazad van. A kérdés az, hogy miért? Mert nem tanult, mert nem ért semmihez, MERT NEM SZERET DOLGOZNI!!! Előtte sem volt munkája, csak munka-helye meg fizetése. Természetesen tisztelet a kivételnek, mert vannak , ők most is találtak munkát, mert AKARNAK DOLGOZNI! Nekik a kertjüket is megnézheted, művelik, virágágy van, szép pázsit, stb. Én tiszteletben tartanám az ő kultúrjukat, életvitelüket, ha ők is tiszteletben tartanák azt ami az enyém. Miután nem így van, miért nem mennek haza? Azt hiszem azért nem, mert , már Indiában is megdolgoztatnák őket...

Moderálásra küldöm 164. L3oN1o7 2009.09.26. 11:57

Nesztek nektek <moderálva> cigányok. De azért az önkormányzat bírt nekik lakást biztosítani újszegeden. Ezeknek nem lakás kell hanem sátortábor.

Moderálásra küldöm 163. Rosmary53 2009.09.25. 22:11

"Putri lett a cigány közösségi házból" - hiába, csak ott érzik otthon magukat. Mármint a putriban. Mi meg erőltetjük nekik a nemkívánt luxust, az integrációt, meg a színvonalas programokat. Megnéztem a videót, felháborító.

Moderálásra küldöm 162. Filctoll 2009.09.25. 20:39

Ez szégyen! Hogy adhadták oda nekik ! Ráadásul felújitva.
Majd a Jobbik rendet tesz!

Moderálásra küldöm 161. keiner 2009.09.25. 10:25

160. hozzászólás Agáta 2009.09.25. 09:51, úgy tudom, hogy ök voltak az elsö köszött, akik vesztetek a munkát rendszer váltás után. Elötte többen dolgoztak.

Moderálásra küldöm 160. Agáta 2009.09.25. 09:51

Sajnos a 80%-kuk lumpen, tanulatlan, lusta banda. Sikk mostanában őket védeni, USA-ból is hangoztak el dörgedelmek, bár inkább söpörjenek a saját portájukon. Na meg nálunk ugyanaz a cigánykérdés, mint náluk a néger - ja bocs, már ilyet nem szabad mondani, csak "african-american.
Nem kell a Tiszába vizet hordani, vagyis támogatni őket, hanem a gyerekeket kicsi korukban bentlekásos iskolába rakni. Egy év után hiába mennek haza,, vissza fognak vágyni, mert az otthoni koszos putrit már nem fogják szeretni. A felnőtteket meg nem segélyezni, hanem munkára fogni.

Moderálásra küldöm 159. maradando 2009.09.25. 01:23

4-év elteltével még megvannak a téglák ?


168 hozzászólás123456789... következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...