Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Rómeó és Júlia, másképp

Szeged - Hónapok óta készül Belovai Zoltán és csapata, a Notre Danse bemutatkozó darabja. A 18 éves, média tagozatos gimnazista fiú barátaival jelmezeket, kellékeket készít, és folyamatosan próbál. Szégyenszemre című zenés, táncos előadását szombaton a tápéi búcsún nézheti meg a közönség.
Egy ideje mindenki a próbák és a közelgő premier lázában ég Belovai Zoltánéknál. A Deák Ferenc Gimnázium végzős, 18 éves mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hallgatója gondolt egy nagyot – és írt egy musicalt, amelyet szombaton mutatnak be a publikumnak.

– Hatéves korom óta táncolok, ráadásul a zene is közel áll hozzám, mindig is vágytam arra, hogy saját darabot rendezhessek – meséli lelkesen Zoli, miközben a musicalben szintén szereplő Ábrahám Lili Leával büszkén elevenítik fel a mű keletkezésének körülményeit.

A fiatalokban egy tavaly év végi táncpróbán kezdtek el körvonalazódni a darab részletei, azóta az ugyancsak társrendező Kószó Dániellel folyamatosan tökéletesítették a szöveget, valamint a balett- és hiphopelemeket egyaránt felvonultató koreográfiát. Az ötlet mára egy húszfős produkcióvá érett, amihez szinte mindent ők maguk és segítőkész barátaik, ismerőseik készítettek el.

Belovai Zoltán és Ábrahám Lili Lea az előadás kellékeivel. Fotó: Segesvári Csaba
Belovai Zoltán és Ábrahám Lili Lea az előadás kellékeivel.
Fotó: Segesvári Csaba

– A jelmezek egy részét még próbálják a szereplők, a díszletek többsége már a szomszédos művelődési házban van, de akad néhány kellék a kocsiban, a garázsban és a szobámban is – mondja Zoli. A gimnazista rendezőt egész fiatalon megérintette a tánc és a színház: sokat járt a Szegedi Kortárs Balett előadásaira, ráadásul két évig koordinátorként dolgozott a szabadtéri játékokon.

– A másfél órás, Szégyenszemre című musical-tánc-show a klasszikus Rómeó és Júlia történetét egy romlott, ösztönök irányította, modern világba helyezi át, ahol a véget nem érő imádat és a mindent elsöprő szerelem útjai keresztezik egymást – magyarázza Belovai Zoltán. – Az előadás egy teljesen letisztult és egy túlzóan giccses képi világot állít egymással szembe, zeneileg a Moulin Rouge-tól az ABBA-n át Fatboy Slimig több műfajból válogattunk.

Tűzijáték után: tánc

Eredetileg a tápéi művelődési ház adott volna otthont az ősbemutatónak, ám a Búcsú tér felújításával nem mindennapi lehetőség adatott meg az ifjú táncosoknak. A Notre Danse szombat este, a tűzijáték után lép színpadra.

Olvasóink írták

  • 3. toxi-2 2009. október 02. 21:06
    „mármint aki nem értené, a szentesi hírek között (is) van ez a cikk :)))”
  • 2. toxi-2 2009. október 02. 10:51
    „Szentesi hír????”
  • 1. KolompárRómeó 2009. szeptember 30. 20:46
    „Ehhez kénytelen vagyok hozzászólni, már csak a névválasztás miatt is :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Paprikasó Szegeden

Szeged - Néhány járókelőt felpaprikázott ugyan József Attila Dugonics téri szobrának felpaprikázása,… Tovább olvasom