Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Soha ne spórolj a gumin!

Soha ne spórolj a gumin! – állítják a legnagyobb kerékpáros túrázók. Ez az alap. A másik a nyereg. Már kapható olyan bőrülés, igaz, nem kevés pénzért, amely idomul az ember ülepéhez.
Tekerés a nyugágyban

Egyre többen használnak Magyarországon is rekumbenst, azaz fekvőkerékpárt. A szó az angol recumbent, azaz fekvő vagy hátratámaszkodó szóból ered, és azokat a kerékpárokat hívják így, amelyeknél a biciklis nem álló helyzetben és előregörnyedve, hanem éppen ellenkezőleg, egy nyugágyban elfoglalt testhelyzethez hasonlóan, kényelmesen hátradőlve, lábával maga előtt teker.

Miért jó? Mert királyi komfortja révén mentesül az ember a kerékpározás árnyoldalaitól, és úgy kerékpározhat, mintha ismét tizenéves lenne; nagyobb sebességet tud vele elérni a fekvő testhelyzetből fakadó kisebb légellenállás miatt, így könnyen lehagyhatja az edzettebb bringásokat is. A Kerékpár-szigetben dolgozó Szijjártó László két és fél éve hajtja a rekumbensét. Elmondta, saját maga építette a fekvőkerékpárját, ami így feleannyiba került, mint ha készen vette volna. Szerinte pár óra alatt könnyen meg lehet tanulni rekuzni. Állította, hosszú távon, jó úton sokkal kényelmesebb, mint a hagyományos bicikli.

– Hosszú útra csak megbízható kerékpárral induljunk el! És itt nem méregdrága, minden kütyüvel felszerelt gépre, hanem üzembiztos járgányra gondolok. A hiperszuper kerékpárok alkatrész-utánpótlása ugyanis sokkal nehezebb, és ugye, tudjuk, minél bonyolultabb valami, annál könnyebben romlik el – mondta lapunknak Böde László.

Északtól délig
A 62 éves szegedi férfi már bejárta Tolnát-Baranyát. Négy éve közel 9000 kilométert tekert le 151 nap alatt a skandináv túráján. A tizenkét országon át vezető kalandban egészen az Északi-sarkkörig jutott. Majd tavalyelőtt körbekerékpározta Izlandot, 40 nap alatt 2026 kilométert tett meg. 210 nap alatt – tavaly októbertől idén áprilisig – pedig bejárta a görög szigetvilágot, ahol mintegy 1600 kilométert kerekezett. Augusztusban megint célba veszi a görög szigetvilágot.

Cucc, Víz, vitamin
– Nagyon fontos, hogy a gumikon ne spóroljunk! Mindenképpen a legjobb minőségű, defekttűrő külsőt és profi belsőt vásároljunk – hangsúlyozta Böde László, aki elmondása szerint a kilencezer kilométeres skandináv túráját defekt és szerelés nélkül úszta meg. Szerinte a túrakerékpározás másik fontos eleme az ülés. A nyeregből is érdemes minőségit venni.

– Nagyon alaposan tervezzük meg az útvonalat. Kerüljük a nemzetközi tranzitutakat. Sajnos még így is belefuthatunk kamionokba, teherautókba, mert néha azok is az olcsóbb mellékutakat használják. Ne akarjunk mindent magunkkal vinni! Gondoljuk át, milyen alkatrészek, szerszámok, ruhák kellenek, mert nagy részét még így sem fogjuk használni – mondta Böde László, aki szerint egy hosszabb túrán rendkívül fontos a kalóriabevitel, az étel és az ital. Szerinte például C-vitaminból akár napi 10 ezer milligrammot is be lehet venni, de hasznos a protein is. Vízből is jó, ha van az embernél 2-3 liter tartalék. Mindez persze függ az útvonaltól, az éjszakázások helyétől, a vidék infrastruktúrájától – figyelmeztetett a 62 éves szegedi kerékpáros.

Böde László a kompon, útban egy görög sziget felé. Hét hónap alatt 1600 kilométert kerekezett a görög szigetvilágban. Fotó: DM
Böde László a kompon, útban egy görög sziget felé. Hét hónap alatt 1600 kilométert kerekezett a görög szigetvilágban. Fotó: DM

Körbe-karikába
Hol biciklizik Böde László, amikor éppen nem az Északi-sarkkörön vagy a görög szigeteken jár? – Vannak a környékben kedvenc túraútvonalaim. Többször tettem meg a Szeged–Kiskunmajsa–Kiskunhalas–Üllés–
Szeged távot. Igaz, ez száz kilométer fölött van, de lehet rövidíteni, Kiskunmajsa–Pusztamérges–Ruzsa–Üllés–Szeged. Ez nagyon szép útvonal. Sokszor tettem meg a Szeged–Sándorfalva–Szatymaz–Zsombó–
Szeged kört, ami közel 50 kilométeres túra. Szép még a mintegy 60 kilométeres Szeged–Szentmihály–Röszke–Nagyszék-
sóstó–Mórahalom–Domaszék–Szeged túra is. Ezt lehet variálni a Mórahalom–Zákányszék–Bordány–Szeged, vagy a nagyobb, Mórahalom–Ásotthalom–Kissor–Mórahalom–Röszke–Szeged útvonallal. Itt is már többször tekertem, sok helyen van kerékpárút, de műúton is menni kell. Szeretem a Homokhátságot – mondta a világjáró szegedi kerékpáros, Böde László.

Túrák a töltésen: kiépített szépség
Nyugat-Európában számos helyen használják kerékpáros túraútvonalnak az árvízvédelmi töltéseket. Nálunk egyelőre csak Tiszaszigetnél és Csongrádnál van a töltésen kiépített kerékpárút.

Milyen Csongrád megye kerékpárút-hálózata? Van-e elegendő bicikliút, amelyen biztonsággal lehet túrázni? – kérdeztük a szak-
értőt. – Az, hogy mennyire kiépített a túrabiciklis hálózat, az attól függ, milyen igényeket támasztunk, mennyire vagyunk rutinosak, mennyire tűrjük például a földutakat. Más egy kisgyermekes család igénye, és más egy túrázó felnőtt baráti társaságé – mondta ifj. Csüllög Imre, a szegedbicaj.blog.hu szerzője.

– Csongrád megyében nagyon jók a földrajzi adottságok a kerékpáros turizmushoz, de ez még szerintem nincs teljes mértékben kihasználva. Bár egyre több helyen épül ki külterületen kerékpárút, és jelzik is itt-ott táblákkal az ajánlott útvonalakat, a hálózat még eléggé szakadozott, hézagos. Aki hozzászokott az országúti tekeréshez, azt ez annyira nem izgatja, de a kisebb gyermekekkel biciklizőket, vagy a rutintalanul túrázókat ez zavarhatja. Csongrád megyén és Szegeden halad keresztül az EruoVelo 11, a nemzetközi kerékpáros túraútvonal, amely Sándorfalva felől érkezik és Röszke felé hagyja el a várost, de ezt nem jelzik táblák, Sándorfalva és Röszke felé még nem épült meg a kerékpárút, így hiába keresné, aki követni szeretné. Reméljük, az újabb uniós költségvetési ciklusban erre találnak megoldást – magyarázta ifj. Csüllög Imre.

Szusszanásnyi pihenő. Böde László szegedi világjáró kerékpáros és járgánya. Fotó: DM
Szusszanásnyi pihenő. Böde László szegedi világjáró kerékpáros és járgánya. Fotó: DM

– Aki Szegedről szeretne folytonos, kis forgalmú úton
és kerékpárúton tekerni, annak a tiszaszigeti kört (Szeged-Szőreg–Újszentiván–Tiszasziget, majd vissza a Tisza töltésén, aszfaltúton) ajánlom. Tápéról a Mol útjain kellemesen csekély forgalom mellett, de nem biztos, hogy túl legálisan, lehet eltekerni Algyőre. Kisebb kört lehet tenni a medencés kikötőhöz. Sajnos a többi irányban Szeged körül elég rossz a kerékpárút, vagy egyáltalán nincs, de ebben várható javulás például Mórahalom irányába. Mórahalomról egészen jók a külterületi kerékpárutak. A volt kisvasút nyomvonalán aszfaltos kerékpárúton lehet kitekerni a nagyszéksósi vasútállomásig és a bivalyrezervátumig. Lassan kész Zákányszék felé is a kerékpárút, és az 55-ös főút mellett is épül bicikliút. Nagy lehetőségek rejlenének az árvízvédelmi töltésekben. Nyugat-Európában számos helyen használják ezeket kerékpáros útvonalnak, nálunk egyelőre csak itt-ott – például Tiszasziget felé vagy Csongrádnál – van ilyen kiépítve – mondta ifj. Csüllög Imre.

Sokak szerint a töltéseken a legjobb biciklizni a megyében, mert gyönyörű helyeken teker az ember, főként ősszel, amikor tarkállik az ártéri erdő. A lapunk által megkérdezett bicajosok szerint sokkal több helyen kellene kiépíteni, leaszfaltozni az utat az árvízvédelmi töltéseken.

Útban Tiszasziget felé. Csongrád megyében nagyon jók a földrajzi adottságok a kerékpáros turizmushoz. Fotó: Schmidt Andrea
Útban Tiszasziget felé. Csongrád megyében nagyon jók a földrajzi adottságok a kerékpáros turizmushoz. Fotó: Schmidt Andrea

Egy bar nem bar
Elhanyagolják a kerékpárosok a fékcserét, pedig az nem egy tehén ára. Benéztünk egy szegedi szervizbe, ahol rögtön egy rózsaszín Cruisert simogató lányba botlottunk. Szép volt.

– De ez a fekete nyereg biztosan illik hozzá? Nem lenne jobb fehér? – kérdezte a csinos fiatal lány a Szilléri sugárúti Kerékpár-sziget kerékpárüzletben, miközben a vadonatúj, rózsaszín Cruiser biciklijét simogatta. Láthatóan nem tudott betelni vele. Szép is volt. Végül maradt a fekete nyereg. A boltban nem csupán kerékpárokat és egyéb felszereléseket árulnak, de szervizelik is a járgányokat. Bőven van munkájuk, mert gyorsan, megbízhatóan és korrekt áron dolgoznak. Itt egy hagyományos kerékpár generálja 6000 forintba kerül. Mit jár ezért?

– Az összes forgóalkatrészt megtisztítjuk, újrakenjük, centírozzuk a kerekeket, és beállítjuk a féket – mondta a tulajdonos. Turi Zoltán szerint évente legalább a kerékpár árának 10 százalékát rá kell, kellene költeni a járgány karbantartására. Sokan ezt nem veszik komolyan, és már csak akkor viszik szervizbe a cangát, amikor már szét akar esni alattuk. Olyankor persze mindenki azt szeretné, ha ezer forintért csinálnák meg neki a biciklit. Hogy mik a leggyakoribb hibák? Amit mindenki azonnal észrevesz: nyolcas, defekt. A fékeket viszont elhanyagolják a kerékpárosok a tulaj szerint. – Ezt leginkább akkor szokták megcsináltatni, amikor valami gikszer történik. Azért is érdemes cserélni a féket, valamint a kopóalkatrészeket, láncot és racsnit, mert így meg lehet növelni a bicaj élettartamát. Hogy mindez mennyibe kerül? Az függ a kerékpár állapotától – mondta Turi Zoltán. Lánc- és racsnicsere 1100 forintba, a fékbetétcsere és fékállítás pedig kerekenként 550 forintba kerül a Kerékpár-szigetben.

A tulajdonos szerint egy hosszabb túra előtt érdemes cserélni vagy utánaállítani a fékeket és a váltókat. Ennél is fontosabb, hogy minőségi gumik legyenek a kerékpáron. – A guminyomás pedig legyen megfelelő, mert bárki úgy járhat, mint egy lányismerősöm, aki túrázni indult 1 bar nyomású kerekekkel, és csodálkozott, hogy nem is mentek gyorsan, mégis mennyire elfáradt. Az ideális guminyomás 3,5-4,5 bar között van. Ajánlom mindenkinek a defekttűrő gumikat, amelyek 5000-től 13 ezer forintig kaphatók. Fontos még a kényelmes nyereg is. Jó nyerget lehet már venni pár ezer forintért is, de kapható 35 ezer forinttól a Brooks bőrülés, amit egy lószerszámgyártó férfi kezdett el gyártani. Ezt időnként olajjal kell megkenni, és be kell törni, meg kell puhítani, mint egy cipőt – később viszont teljesen az ember csontozatához idomul – mondta Turi Zoltán, a Kerékpár-sziget tulajdonosa.

Suhan. Szijjártó László maga építette a fekvőkerékpárját. Fotó: Schmidt Andrea
Suhan. Szijjártó László maga építette a fekvőkerékpárját. Fotó: Schmidt Andrea

Elszállnak a súllyal
Levesszük a padlásról a 30 éves biciklit, lecsupaszítjuk, és elkezdünk gondolkodni. Itt kezdődik az egyedi tuning Szakál Attila, a Bike Szaki kerékpárszaküzlet vezetője szerint. Határt csak a kuncsaft meglódult, valóságtól elrugaszkodott fantáziája vagy az apadó pénztárcája szab.
– Van, hogy a vendég nagyjából tudja, mit akar, és amikor bejön, rábök, hogy azt kérem, de zöldben. Utána jön a legózás. Dolgoztam mostanában ötvenes évekbeli női biciklin agyváltóval, agydinamóval, szíjhajtással. Csak a bőrnyereg, bőrfogantyú volt 60 ezer forint. Ebben négy hónapi munkám volt, olyan 350 ezer forintba került – mondta Szakál Attila, a szegedi Szűcs utcai Bike Szaki kerékpárszaküzlet vezetője, aki 15 éve foglalkozik kerékpárépítéssel.

Egy normális gumi 10 ezer forint, és abból mindjárt kettő kell, így gyorsan összejön a 100 ezer forint fölötti összeg. Határ a csillagos ég.
Szakál Attila szerint a váz a legnagyobb kihívást jelentő része a munkának.
– Az a baj, hogy a legtöbb kuncsaftnak nincs elképzelése. Ha van, akkor a zsebéhez kell alkalmazkodni – mondta.

Szerviz. Turi Zoltán szerint sokan elhanyagolják a fékcserét. Fotó: Schmidt Andrea
Szerviz. Turi Zoltán szerint sokan elhanyagolják a fékcserét. Fotó: Schmidt Andrea

A Bike Szakinál havonta egy-két megrendelés érkezik egyedi építésű kerékpárra. Ha nem sikerül egy kétkerekű, szétszedik, és újratervezik. A legnagyobb gondot a túl sokat gondolkodó kuncsaftok okozzák. – A nagy tervezésben elszállnak a súllyal, és túl nehéz lesz. Volt tavaly egy megrendelőm, akinek egy tandem delta trike-ot csináltam. Két kerék hátul, egy elöl, de hátul az asszony is tudjon tekerni. Ugyanakkor kérése volt, hogy szét is lehessen szedni, ha csak ő akar egyedül menni. Az öreg gépészmérnök volt – mondta Szakál Attila.

A műhely leghátsó helyiségében sorakoznak az elkészült kerékpárok. Egyik sem fog szembejönni tulajdonosával az utcán. A jaguár szériavázát 60 óra alatt gyártották le: az első villában van egy ív. A harmincas években versenyeztek ilyen villákkal. A kerékpár váza oldalról nézve ugró jaguárra hasonlít. Mellette egy átépített női, urban Cruiser áll, amott egy matt fekete fat boy, vastag kerekekkel és épített vázzal.

Tetőn, vonóhorgon, hátsó ajtón

Sokan visznek magukkal biciklit nyaraláskor. Szegeden a Bocskai utcai kölcsönzőben nemcsak sífelszereléseket, de kerékpártartókat is lehet bérelni. A tetőre szerelhető kerékpártartó bérlési díja biciklinként 1500 forint hetente, a vonóhorogra szerelhető bringatartóval, valamint a hátsó ajtóra szerelhető tartóval három kerékpárt is el lehet vinni. Ennek a bérlési díja heti 4000 forint. Az árban benne van a kerékpártartó fel- és leszerelése is.


hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megrázó! Videóra vették a megvert Tímeát és barátját

Szerkesztőségünkbe is elküldte olvasónk azt a videót, amelyen jól látszik, amint egy kopasz fiatal támad egy társaságra. Akkor már két ember feküdt a földön. Tovább olvasom