Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Sokba fog kerülni idén az otthon melege

Sokba fog kerülni idén az otthon melegeEgy szál pólóban készíti az ebédet Gábor – szigeteletlen lakásában sem fázik. Fotó: Török János
Már tavaly év végéig 15 százalékkal többet fűtöttünk a szegedi panelekben, mint egy évvel korábban. Azóta pedig rekordhideg van, aminek hatása a nyári elszámolószámlán jól látszik majd a 28 ezer lakás nagy részében.
– Csak azért megy maximumon a radiátor, mert éppen most szellőztettem. Huszonnégy fok van itthon – mutatta lakását Hódi Gábor.

Az egyetemista fiatalember elégedett a távfűtéssel: mint mondta, hiába tombolnak odakint a mínuszok, szerencsére ezt otthon nem érzi, annak ellenére sem, hogy a ház nincs szigetelve.
Nem a hideg miatt törnek a csövek

Egy hét alatt két csőtörés is volt a városban, amely a fűtés időszakos leállítását eredményezte az érintett területen. Ez azonban nem a hidegnek köszönhető, a vezetékek ugyanis nem tudnak elfagyni. A kazánok és a lakások radiátorai is –13 fokos külső hőmérsékletre vannak méretezve, így a távfűtésben nem okozhat fennakadást a mostani extrém hideg időjárás sem.


Tegnap végigjártuk a várost Makkosháztól Felsővároson át Újszegedig. Többtucatnyi távfűtéses lakásba csöngettünk be, arról érdeklődve, fáznak-e. Mindenhol ugyanazt a választ kaptuk: nem. Volt, aki azt mondta, a meleg szinte már elviselhetetlen. Ugyanakkor közösségi oldalakon vannak, akik panaszkodnak, és azt mondják, alig 20 fokig melegszik fel a lakásuk, hiába van minden radiátor feltekerve. Megkérdeztük tehát a SZETÁV-ot, mi lehet az oka, hogy egyesek nem kapnak elég meleget az otthonukba.

– A probléma elsősorban a szigeteletlen panelekkel lehet, de sokat számít az is, ha a nyílászárók régiek, vagy ha a szomszédos lakásokban nem megy a fűtés. Ezekben az esetekben mindig rosszabb a hőérzet – magyarázta Medgyes Tamás, a SZETÁV Kft. operatív igazgatója. Mint elmondta, a fűtést mindig a szigeteletlen házak igényeihez állítják be, a kazánok ennek megfelelően most maximális álláson dolgoznak. Ez viszont a panelprogramos épületekben túlfűtést eredményezhet. – Lényegében egyetlen olyan fűtési kör sincs a városban, ahol minden ház szigetelt lenne, így mindenhol a teljes kapacitással kell fűteni.
 
Hódi Gábornál nem kell maximumra állítani a fűtést, mert kellemes a hőmérséklet. Fotó: Török János
Hódi Gábornál nem kell maximumra állítani a fűtést, mert kellemes a hőmérséklet. Fotó: Török János


Mindez azt is jelenti, hogy valószínűleg a tavalyinál magasabb számlákra számíthatnak majd a panelekben élők.

– Az őszi időszak, december 31-éig 2 fokkal volt hidegebb az elmúlt két fűtési idény azonos időszakánál. Ez nagyjából 15 százalékkal drágítja az érintett 28 ezer távfűtéses szegedi lakás hőfelhasználási díját – mondta el Medgyes Tamás. Az elmúlt, közel 2 hétben rekordhidegek voltak, vélhetően ezek sem javították a statisztikát. Szeged lakosságának felét érinti ez a probléma – ők már csak egy enyhe tavaszban reménykedhetnek, ami még módosíthatja a nyáron érkező elszámolószámlán lévő összeget.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szúnyoghék révbe értek Ópusztaszeren

A munkanélküliség elől menekül a Szúnyogh család a Nyírségből Csongrád megyébe. Most úgy tűnik, hogy Ópusztaszeren igazi otthonra találtak. Tovább olvasom