Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Százezren dolgoznak az üzletekben vasárnap

Szeged - A vásárló örül a vasárnapi nyitva tartásnak, a dolgozók megosztottak. Ők is szívesen maradnának otthon, ha ez nem menne a bérük rovására. A szakszervezet szerint bezárás helyett magasabb pótlék kellene a vasárnap dolgozóknak.
– Nekünk jó, ha vasárnap is nyitva vannak. A kórházba sietünk, de még előtte be tudtunk vásárolni. Hétköznap este ez már macerásabb, most sokkal kényelmesebb – mondta egy idős nő tegnap egy szegedi hipermarket parkolójában.

Arra kértük a vásárlókat és a dolgozókat, érveljenek a hétvégi munkavégzés ellen vagy éppen mellett. Körutunkat az egyik hipermarketnél kezdtük, majd az Árkádban folytattuk: mindkét helyet érintené a KDNP vasárnapi zárva tartásról szóló tervezete.

– A vásárlás zömét hétköznap elintézem, tőlem bezárhatnak vasárnap – válaszolt kérdésünkre Horváth Beatrix. Herkai István azt mondta, csütörtökön és pénteken este zsúfoltak az áruházak, vasárnap minden egyszerűbb. – Támogatjuk, hogy maradjon a jelenlegi nyitva tartás – tette hozzá a férfi.

A vásárlók zöme a hétvégi nyitva tartás mellett érvelt, de mit gondolnak a pult mögött állók? – Már hozzászoktam, hogy vasárnap is dolgozom. Enélkül kevesebb lenne a pénzünk – mondta egy több mint 10 éve hipermarketben dolgozó nő. Kérte, a nevét ne írjuk le. Elmondta, rotációban dolgoznak vasárnap, a „lehetőségért" nincs tülekedés. – De azért sokan elvállalják, mert 50 százalékos pótlék jár érte – tette hozzá a pénztáros.

Üzletek és vásárlók vasárnap az Árkádban. A szerző felvétele
Üzletek és vásárlók vasárnap az Árkádban. A szerző felvétele

Az Árkád egyik drogériájában pedig azt mondták, szívesen otthon maradnak hétvégén is, ha nem csökken a bérük.

 250 milliárdos kiesés

A piacesprofit.hu számításai szerint a zárva tartásból eredő általános forgalmi adó elmaradása, valamint a turizmusra gyakorolt negatív hatás együttesen mintegy 250 milliárd forint – az államháztartást közvetlenül érintő – bevételkiesést okozhat. Ez több, mint amit a kormány 2013-ban az energiaellátók jövedelemadójából, a pénzügyi szervezetek különadójából, a távközlési adóból, a biztosítási adóból összesen beszedett.

– Legyen a családé a vasárnap, de ne az óraszámunk rovására – mondta a neve mellőzését kérő nő. Megjegyezte, a parlamentben csak beszélnek, de nem tudják, a vasárnapi zárva tartás hogyan hat a dolgozókra. Arra a kérdésünkre, hogy kollégái önkéntesen jelentkeznek-e a hétvégi munkára, csak nevetett. Ugyanakkor az általunk megkérdezett dolgozók hangsúlyozták, a kötelező bezárás nem mehet a munkabér rovására. A hatályos jogszabályok szerint egy bruttó 150 ezer forintot kereső dolgozó – ez alig 30 ezer forinttal több, mint a garantált bérminimum – egyetlen 8 órás vasárnapi műszakért bruttó 3488 forintot kap az alapbérén felül. Akadt olyan dolgozó, aki azt mondta, egy hónapban akár két vasárnap is jut rá, de ezt a pénz miatt nem bánja.

– Közel 100 ezer dolgozót érint a vasárnapi munkavégzés, radikális lépés lenne a bezárás – mondta lapunknak Sáling József. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke hozzátette, az áruházakra kivetett eddigi és újabb különadók a dolgozókon is lecsapódnak. Mint fogalmazott, a növekvő költségek miatt a menedzsmentek kisebb állománnyal dolgoztatnak, több túlmunka jut a dolgozóra.

– A dohányforgalom kiesése, az online kasszák költsége mind a kereskedelmet sújtotta. El kell gondolkozni azon, hogy egy általános boltbezárás nagyobb zavart okoz-e, mint amit ezzel nyerni lehet – mondta Sáling József. Hangsúlyozta, a zárva tartás vagy mindenkire vonatkozzon, vagy senkire.

– A vasárnapot védjük, ha mégis dolgozni kell, adjanak tisztességes pótlékot és másik szabadnapot – tette hozzá a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

771 határsértő 72 óra alatt

Pénteken 292, szombaton 281, míg vasárnap 198 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és a polgárőrök Csongrád megye déli részén. Tovább olvasom