Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Szénszünet a szegedi egyetemen

Szeged - „Zárolás miatt: szénszünet". Akár ilyen felirat is jelezheti majd decemberben, hogy a karácsony és szilveszter közötti 4 munkanapon ugyanúgy zárva maradnak a Szegedi Tudományegyetem épületei, mint a mostani hosszú hétvégén. Ezzel a spórolós megoldással kényszerül az universitas előteremteni az intézmény állami támogatásából idén zárolt több mint 2 milliárd forint egy részét.
40–60 millió forintot próbál úgy megspórolni energiaköltségeiből a Szegedi Tudományegyetem, hogy szénszünetet rendel el a decemberi ünnepek közötti négy munkanapon, és lakatot tesz az épületeire. A háborús időszakot idéző megoldásra azért kényszerül a nagyvárosnyi méretű költségvetéssel rendelkező Tisza-parti universitas, mert – lapunkban már megírtuk – kormánydöntés nyomán az intézmény állami támogatásából idén több mint 2 milliárd forintot zárolt a fenntartó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Az így elvont pénz előteremtésének egyik „bársonyos módszere" az energiatakarékosság – tudtuk meg Majó Zoltántól, az SZTE gazdasági főigazgatójától.

Kényszerszabadságon télen-nyáron?

Előrehozható decemberben a karácsony és szilveszter közé tervezett vizsga a szénszünet miatt. Az SZTE oktatói körlevélből értesültek a decemberi kényszerszabadságról. Ugyanakkor nem egyedi az eset, hiszen például a Debreceni Egyetem két hétre „bezár" a felvételi időszak lezárultával, augusztusban. Sok előnyét látja a nyári egyetemi szünetnek a szegedi gazdasági főigazgató, Majó Zoltán is, de még nincs döntés ilyen előtakarékossági intézkedésről.

– Főpróbát tartunk a mostani hosszú hétvégén: pénteken 14 órától nem fűtünk, leállnak az energiaigényes berendezések, a portaszolgálatot minimalizáljuk az egyetemi épületekben, kivéve a betegellátást szolgáló 60 ingatlant – mondja a gazdasági főigazgató. A most kezdődő őszi szünetben takarékoskodnak a 290 oktatási épület, sportcentrum, konferenciaközpont, raktár üzemeltetésével. Úgy számol a főigazgató, hogy így az utóbb zárolt összegnek 15–20 százalékát teremtik elő.

1 milliárd 704 milliót tavasszal, 317 millió forintot nyáron zárolt a kormány az SZTE költségvetésének azon részeiből, amelyeket az állami támogatás táplál. Úgy tudjuk, további 500 millió forintot „kötelező maradványként" kell tartalékolni az intézménynek.

– Az érdekképviseletekkel egyeztetve például bizonyos jövedelemhatár fölött a 6000 forint étkezési hozzájárulást korlátoztuk, mondván: e kedvezmény jár, de nem jut. Az eddig foglalkoztatott több mint 300 nyugdíjasunkat is kivezettük a rendszerből, és a közel 100 emeritus professzor juttatását a minimálbér nagyságrendjére korlátoztuk – sorolja a gazdasági főigazgató, hogyan faragták le a bérjellegű és a dologi kiadásokat. A takarékoskodást az energiaköltségek kurtításával folytatják. De Majó főigazgató kijelenti: már nincs hova hátrálni. Ha az SZTE költségvetéséből további összegeket vonna el az állam, nem lenne képes ellátni feladatai egy részét vidék-Magyarország legnépszerűbb egyeteme.

Olvasóink írták

  • 13. LukSzusz 2011. október 30. 10:55
    „Ne sírjatok lányok!
    Régen is volt ilyen,bezártak az iskolák,mentünk csúszkálni,nem pedig tüntetni,az év végére mindenki elvégezete a sulit,igaz nem vertünk tanárt,nem panaszkodtunk a pártitkárnak,nem ittunk,nem füveztünk,nem buliztunk éjjel-nappal,csak tanultunk.”
  • 12. Dushbag 2011. október 30. 07:44
    „Roppant jó ötlet, csak javasolni tudom, hogy a közigazgatás
    más területein is vegyenek példát - most nem a több milliós
    padlószőnyegre gondoltam, de netezni vagy újságot olvasni
    a Parl-be se kellene bejárni...”
  • 11. joy 2011. október 30. 06:25
    „Az előző ormánykormány csak nem tartotta be ígéreteti, a mostani pontosan ellenkezőjét csinálja!
    - Mennyibe kerül az ingyenes fölsőoktatás, ha csökkentik a központi pénzt?
    - Folyamatosan rontják a nyögdíjasok helyzetét, ellopták a MANYUP-ba fizetett alaptőkét, sőt föl akarják számolni a nyugdíjrendszert.
    - Az egészségügy egyre rosszabb, a körorvosokat gyatra de "olcsó" gyogyószerek fölírására kényszerítik.
    - Rohasztják a Forintot.
    - Ronták az adósok életét.
    - Munkahelyek szűnnek meg, jottányit sem szaporodnak.
    - Durván korlátozzák a szólásszabadságot, a sajtót.
    - Keményebben sarcolják a még dolgzó, adózó réteget...”
  • 10. DobóI 2011. október 30. 05:06
    „3. tom_peris 2011.10.29. 12:58

    Ez a 2002-es MSZP-s jelszó volt: Csak az nem árulták el, hogy a szakadékba is lendületbe lehet jutni, hát ők oda juttatták. Aki őket választotta magát okolja a történtekért...”
  • 9. DobóI 2011. október 30. 05:00
    „8. Beroesz 2011.10.29. 17:31

    A hallgatók nem fognak örülni. ...

    A hallgatók okolják ezért a szüleiket, akik 2002-ben a beválasztották a szocikat, akik aztán megtették amihez értettek: elszabadították az energia árakat, adósságba fojtották az országot, no meg eladtak, szétvertek minden termelő magyar üzemágat...”
  • 8. Beroesz 2011. október 29. 17:31
    „A hallgatók nem fognak örülni. Ez a gyakorlatban egy héttel rövidebb vizsgaidőszakot jelent. Mindenesetre támogatom a takarékoskodást. Az egyetemnek túl kell élnie ezt az időszakot a vidék, az Alföld érdekében.”
  • 7. klj_54 2011. október 29. 15:39
    „Én a hatelemis parasztgyerek valamit nem értek!
    Azt nem értem, hogy ha Orbán és csapata az én és a többi melós pénzén lediplomázhatott, mont miért veszi el a jövőt az őket követő generációtól?
    Köztudott, hogy a csődből lehetőleg képzett koponyákkal lehet könnyebben kilábalni. Miért a tanulás lehetőségét veszik el a jövő generációtól?
    Miért kell a nemzet Golyós Tollának 300 milla?
    Miért a népet nyúzzák ahelyett, hogy önmaguk mutatnának példát?”
  • 6. realtime 2011. október 29. 15:19
    „Szénszünet... Köszönjük Orbán elvtárs, örülünk hogy egy ilyen hietetlen sebességgel haladó gyorsnaszádon ülhetünk.”
  • 5. TrombiFrédi 2011. október 29. 14:36
    „Szénszünet eddig is volt...bő másfél évtizeddel ezelőtt is!”
  • 4. Jeti00 2011. október 29. 13:29
    „1. fűtésre nem de a Royal Hotelre van pénz?
    2. aki dolgozik 24-én vagy a két ünnep között? Nálunk speciel minden nap menni kell a munkának, nem számít az ünnep..”
  • 3. tom_peris 2011. október 29. 12:58
    „Ismét lendületben az ország...”
  • 2. kalkutta 2011. október 29. 10:28
    „Ezt kell tenni ha ez tényleg ennyi megtakarítást hoz. Azért szomorú, hogy az egyetemektől is ilyen sok pénzt vonnak el.”
  • 1. kukachuszar 2011. október 29. 10:22
    „Tisztelt Majó főigazgató Úr!
    Nagyon dicséretes ez a spórolás az egyetemen, de azt hiszem kicsit túlzásba esett ez alkalommal. Olyan pénzeket is zárolni tetszett amiért a dolgozók munkaidőn felül megdolgoztak. Ezek a dolgozók azért vállaltak plusz munkát hogy ősszel iskolakezdéskor legyen pénzük a gyerekeket elindítani az iskolába, legyen pénzük a fűtési szezonra. Tudom Önnek nem nagy összeg az alkalmanként nettó 20-30-40 ezer forint de ezeknek az embereknek az élet, és ami a legfontosabb keményen megdolgoztak érte. Ezen emberek nettó 70-80 ezer forintot keresnek. Plusz kifizetés de nem az egyetem részéről hiszen ezeket a pénzeket az egyetem már megkapta a külsős cégektől a nyáron.
    A dolgozók már régen beletörődtek abba, hogy minden plusz vállalásaiból az egyetem elvon 30%-ot na de hogy mindet ez azért vérlázító.
    Tudatom Önnel hogy nagy népvándorlás indul meg nem is olyan soká az egyetemről minél messzebbre, és ha netalán nem lesz fizikai munkás, akkor nem kell vezetés sem.
    Lehet Ön a médiából tájékozódik és ezek a fórumok nem igazán szólaltatják meg az ápolókat, de az ápolók ugyan olyan népvándorlásba kezdtek mint az orvosok, van olyan klinika ami a működés végső határán mozog, mert hiányzik a humán erőforrása. Szégyenletes bérért dolgozunk, 20 éves munkaviszony után délutáni és éjszakai pótlékkal, túlórával nem keresünk többet mint nettó 90-100 ezer forint. 40 betegre jut egy szakképzett és egy szakképzetlen ápoló 8-12 órában. Nincs hétvégénk, nincs ünnepnapunk, nincs karácsonyunk, de ezek után már kenyérre sem nagyon fog telleni. Na ezen emberektől tetszett elvenni azt a 20-30-40 ezer forintot amiért pluszban megdolgozott.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romák - diploma előtt

A roma származású egyetemisták egy csoportja elhatározta, hogy megpróbálja összegyűjteni az összes cigány diákot a szegedi egyetemen. Tovább olvasom