Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Tamás, a pályázatkirály

Szeged - Több mint egymillió forintot gyűjtött össze különböző pályázatokon Rekötye Tamás. A szegedi Kőrösy József szakközépiskola végzős, az itteni egyetemre készülő diákja szeret versenyezni: 2007 ősze óta közel kéttucat megmérettetésen szerepelt sikerrel. A tanév közben megszerzett könyvjutalmak, pályadíjak mellett nyáron is munkát vállal – keresetével kiegészíti a családi költségvetést.
– Újságkihordás, paradicsomszedés, árufeltöltés. Ilyen és ehhez hasonló nyári diákmunkára a 29 fős osztályunkból legalább húszan vállalkoznak – véli Rekötye Tamás. A szegedi Kőrösy József szakközépiskola végzőse nem is ezzel az erőfeszítéssel került többször is a suli dicsőségtáblájára. Tamás specialitása, hogy tanév közben is kész és képes pénzkeresetre – tanulmányi versenyeken.

– Ha érdekel a téma, akkor nem számít, hogy mennyi időt vesz el a pályamű elkészítése: ha kell, késő estig vagy a hét végén is dolgozom – utal motiváltságára a Kőrösy angol–német nyelvi előkészítős osztályának diákja. Elárulja: az első pályázati lehetőségre az üzleti gazdaságtant oktató tanára, Oláh Zsanett hívta föl a figyelmét.

Az iskolai csapat tagjaként Tamás is ötletelt: a Kawasaki és a Túró Rudi gyártóinak és forgalmazóinak közös pályázati fölhívására a reklám újszerű elemeit varázsolták elő, jutalomképpen pedig, második helyezettként, 250 ezer forintot nyertek a kőrösysek. Első komoly pályázati díjából Tamás egy laptopot vásárolt. E szerkentyű pedig hozzájárul az újabb és újabb tanulmányi versenyeken besöpört sikereihez: így tervezett például újszerű könyvesboltarculatot, de saját honlapot is készített.

Rekötye Tamás szeret versenyezni, pályázatokon indulni Fotó: Segesvári Csaba
Rekötye Tamás szeret versenyezni, pályázatokon indulni
Fotó: Segesvári Csaba

2007 ősze óta közel kéttucat pályázaton, vetélkedőn alapozta meg saját, öregbítette iskolája hírnevét Rekötye Tamás. A tanév közbeni megmérettetések egy részéről – például a Gordiusz matematikai, vagy a Krúdy Gyula német fordítóversenyről – könyvjutalommal tért vissza az osztályterembe. De a pályázatok többségén pénzjutalmat is besöpörhet – például a Cyber-generáció informatikai ötletversenyen akár 300 ezer forintot is. Eddig összesen több mint egymillió forintot könyvelhet el bevételként. A pályadíjakból, illetve azzal, hogy előrehozott nyelvi érettségikkel, és nem drága különórákkal, illetve vizsgákkal szerezte meg a felvételin többletpontokat érő eredményeket németből és angolból, vagy a Szeged várostól elnyert ösztöndíjjal hozzájárult a taníttatásával járó kiadásokhoz, a vele együtt négy gyereket nevelő család költségvetéséhez.

– Matektagozatos osztályba jártam általánosban, ezért tűnt logikusnak, hogy a Kőrösybe jelentkezzem. De csak utólag, már itt, az iskolában derült ki számomra, mit is csinál egy közgazdász – ismeri el Tamás. Otthon azonban annyira érdekesek lehettek iskolai beszámolói, hogy két fiútestvére közül az egyik öccse is közgazdásznak készül, igaz, ő a Vasváriban tanul. Az érettségi előtt álló Tamást a kereskedelem és a marketing érdekli – a Szegedi Tudományegyetem gazdaságtudományi karára pályázik.

Tőzsdézett is

Az OTP diákriporter pályázatán a fényképezőgép mellé nyert díj tette lehetővé, hogy nagykorúvá válásakor tőzsdézni kezdett Rekötye Tamás. Igaz, tőzsdei próbálkozásának pénzügyi egyenlege nulla, ellenben a fiatalember rengeteg tapasztalattal gazdagodott.
A több mint egymillió forintnyi díjesőt tanulmányaira költi a tanuló

Olvasóink írták

  • 3. E! 2009. február 18. 16:49
    „"Szegedi Tudományegyetem gazdaságtudományi karára"
    Kérem, nézzék meg a Kar honlapját:
    http://www.eco.u-szeged.hu/index/intezetek.html
    És láthatják: a tulajdonneveket még mindig nagy betűvel szokás írni.

    A srácnak viszont gratulálok, csak így tovább!”
  • 2. ReCult 2009. február 18. 14:27
    „Csatlakozom az előttem szólóhoz!
    További sok sikert Tamás! Az országnak még sok ilyen szorgalmas, jóeszü emberre van szüksége mint amilyennek te is tűnsz ebből a cikkből. Csak soha ne add fel! :)”
  • 1. nemmindegy... 2009. február 17. 22:19
    „Gratula Rekő, nagyon ügyi lettél! Csak így tovább! ^_^”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Paprika 1000-ért, paradicsom 800-ért

Szeged - Nemcsak az import gyümölcsöket drágította meg a forint gyengülése, az utóbbi hetekben számos itthon termett zöldségféle ára is jelentősen megugrott. Tovább olvasom