Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Testépítő üthetett a baseballütővel

Sándorfalva - Még most is a hétvégén történt brutális ütlegről beszélnek az emberek a sándorfalvi Dózsa György utcában.
Ahogy arról lapunk is beszámolt: egy motorját a hajnali órákban bőgető 39 éves férfinak szólt oda szomszédja; erre ő ahelyett, hogy elnézést kért volna, hátrament az udvarába, egy baseballütőt vett magához, amivel előbb a kerítésre, majd az őt figyelmeztető férfi oldalára sújtott. A megsérült férfi elfutott, hívta a rendőröket és a mentőket, akik életveszélyes sérülésekkel vitték a kórházba.

A támadó férfi házának ajtaját csengetésünkre senki nem nyitotta ki: az udvar teljesen kihalt volt. A kapun „harapós kutya" feliratot láttunk, de még az eb sem sertepertélt a kertben. Az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítottnak az egyik szomszédja elmondta: a férfi előszeretettel bőgette a motorját, de ők a támadás hajnalán nem ébredtek fel rá; néhány 10 méterrel feljebb diszkó üzemel, megszokták már a szombat esti dáridót.

„Rosszkor voltak rossz helyen" – ezt a támadóról és a sértettről a 39 éves motoros házával szemben mondta egy lakó. A támadó – információnk szerint – egy egykori testépítő és fekve nyomó magyar bajnok. A traumatológiai klinikán megtaláltuk az ütleg áldozatát is, de nem akart beszélni lapunknak az ominózus éjszakáról.

Olvasóink írták

  • 18. jeeee 2011. augusztus 11. 17:28
    „na azért annyira nem volt BRUTÁLIS...

    a cikknek fele sem igaz, hiszen a rendőrség az esetet követően adott ki infót, amikor még semmit sem tudtak.

    Az a bizonyos helyi lakos soha nem volt bajnok és nem volt fekvenyomó versenyző sose, ez is egy hablaty...
    Az a bizonyos helyi lakos otthona mellett egy kocsma üzemel, szombatonként kisebb zenebonával, ami egy ilyen helyből kihozható, de semmiképp sem diszkóval, ahonnét az a másik bizonyos illető támolygott hazafelé, vagy épp odafelé ébredezni, ki tudja... mert szondázás az nem történt ugyebár...
    A rendőrségi tudósítók azt bezzeg elfelejtették elmondani, hogy az a bizonyos sértettel többször is volt már dolguk...
    A helyi lakos nyilván hajnalban indult dolgozni, beröffentette a motort, az ott támolygó meg beszólt neki, felpakolt, a helyi lakos meg lecsapta. Nincs szemtanú, csak ketten voltak.

    Ha a szomszéd sem ébredt fel rá, nyilván mégsem volt olyan hangos az a motor...

    Nyilván egy tockos is elég lett volna, de ez már az ő dolga nem?”
  • 17. csiperke73 2011. augusztus 11. 01:58
    „Hol vannak a rendőrök a decibelmérőkkel?
    Ha kell rendszámot le!
    Én is a jó...... <moderálva> kívánom a panelok között kipufogó nélküli motorosokat.
    Kapott egyet majd máskor meggondolja, mindegy ki ütött!!!”
  • 16. +36 2011. augusztus 10. 16:23
    „aki hajnalban bőgeti a motort az is kimerített valamit....
    ha nem eszközzel támad rá a vadállat akkor mi van?”
  • 15. Grabowsky 2011. augusztus 10. 14:24
    „Diszkrimináció! A testépítő üthetett? Én miért nem?”
  • 14. Wacky 2011. augusztus 10. 13:39
    „7. deszkás 2011.08.10. 09:11

    az nem összeegyeztethető... vagy-vagy!! xD”
  • 13. Nórikám 2011. augusztus 10. 13:08
    „Az a szomorú, hogy egyre többen vannak köztünk ilyen emberek. Utcán, járműveken gyakran találkozni magukkal nem bíró, agresszi és kötekedő egyénekkel.”
  • 12. bigroy 2011. augusztus 10. 12:33
    „Az ilyen "bátor" ember egy hatalmas nulla...az ilyet nem lehetne szabadon engedni az utcára....csak akkor volt merész amikor egy eszköz volt a kezében???”
  • 11. bigroy 2011. augusztus 10. 12:27
    „Na remélhetőleg leültetik... ott bent legyen olyan nagyfiú....túráztathatja magát miközben Jancsi és Juliskát játszanak majd vele:-)))”
  • 10. Együgyű 2011. augusztus 10. 09:56
    „Na mármost, vannak ugyé, hasznos embörök és haszontalanok.
    A hasznosakat nem köll megbüntetni! A nem hasznosakat meg példásan, és gyorsan.
    Ez az uj rönd, a törvényközésben is!
    Baseballütővel fog a vélelmezött elkövető valoszínüleg kampányolni. Ez már enyhítő
    körülmény, sőt dícséretös!

    Csak az áldozatot sajnálom, és mihamarabbi felépülést kívánok!!!”
  • 9. pardon 2011. augusztus 10. 09:38
    „csopperos”
  • 8. Stevvve 2011. augusztus 10. 09:13
    „annyira primitív az ilyen "ember", el tudom képzelni, a motorosoknak mely kategóriájába tartozik”
  • 7. deszkás 2011. augusztus 10. 09:11
    „Magyar bajnok.Ez igen., büszkék lehetünk rá. Vagy a testépités nem sport? Mert ha nem akkor agyra (is) kellet volna gyúrni”
  • 6. nanemaaa 2011. augusztus 10. 09:09
    „Jó a cím! Gratula!
    Mi ez a feltételes mód? A testépítő, vagy az ütés megtörténte a kétséges?”
  • 5. Ebgondolat 2011. augusztus 10. 09:05
    „3. jq 2011.08.10. 08:48
    Hajszál pontosan ezt akartam írni!
    Amúgy miféle testépítő, fekvenyomó az, aki nem bízik a testi erejében és egy bézbólütőt hív segítségül?
    Ennek az alaknak nem csak agya nincs, ne még tisztesség se szorult bele! Hitvány senkiházi az ilyen!
    És valóban nagyon remélem, hogy előzetesben ül!!!”
  • 4. Alsóváros 2011. augusztus 10. 08:57
    „Arról miért nem lehet írni, hogy hogy van a sérült? Csak a bulvár-balhé...”
  • 3. jq 2011. augusztus 10. 08:48
    „Remélem, azért nem találták otthon, mert már előzetesben volt...”
  • 2. macusnéni 2011. augusztus 10. 08:27
    „El vannak szállva azok a kigyúrt alakok,nem veszik figyelembe,hogy éjszaka alvásra való,nem pedig a motor bőgetésére.Remélem pár évre kivonják a forgalomból,s a klinikai költségeket is megfizettetik vele.Előtte gondolkodjon,mielőtt üt.”
  • 1. Tshabalala 2011. augusztus 10. 07:28
    „Agyra is gyúrhatott volna, legalább a 8 általános szintjéig! Hajnalban nem akarok nagy fiúnak látszani bőgő motorral.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olasz Anna az ifi után a felnőtt Eb-n is úszik

A Toyota-Tmax SZUE gyorsúszója, a 17 esztendős Olasz Anna ma repülőre ül, a gépmadár Spanyolországba repíti a a hosszútávúszók ifjúsági Európa-bajnokságára. Tovább olvasom