Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Több a gólya - a békaalagutaknál is

Ópusztaszer - 6 erős kisgólyát számolt egy Tisza melletti fészekben a Kiskunsági Nemzeti Park természetőre, de másutt is több fióka nevelődik. Ez a csapadékos tavasznak, nyárelőnek köszönhető. Az Ópusztaszer és Baks közötti út mellett sűrűn állnak a fészkek, de nem a két éve itt megépített békaalagutak miatt.
Az autósok megjegyezték, hol húzódnak a békaalagutak a főút alatt Ópusztaszer és Baks között, mert amikor a 460 milliós uniós beruházás zajlott, gyakran volt félpályás útlezárás ezen a szakaszon. Most viszont arra figyelnek föl, hogy az út melletti villanypóznákon itt sűrűn sorakoznak a gólyafészkek, mindegyik lakott, és most mindegyikben több a kisgólya.

– Ez nem véletlen, de az alagút helye és a fészkek sűrűsége nem így függ össze – magyarázta felvetésünkre Puskás József, a Kiskunsági Nemzeti Park természetőre.

A békában gazdag környéken  a gólyaszaporulat  is nagyobb, mint másutt. Fotó: Segesvári Csaba
A békában gazdag környéken a gólyaszaporulat is nagyobb, mint másutt.
Fotó: Segesvári Csaba

– A fészkek már a kétéltűterelő rendszer megépítése előtt is itt voltak, mégpedig azért, mert a közelben több olyan vizes élőhely található – mint a baksi puszták –, ahol nagyon sok a táplálék. Több ezer hektáron találhatnak maguknak a madarak megfelelő zsákmányt, békát, sáskát, rágcsálót, mindent, amit el bírnak kapni. Az út mellett húzódó póznasor miatt fészkeltek ide. A karókon nagyobb biztonságban érzik magukat, mint a kéményeken.

A szaporulat itt is és a többi fészekben is nagyobb a megszokottnál. – A Tisza hullámterében számon tartunk olyan fészket, amelyben most 6 erős, röpképes fiókát láttam. Más években is van elég tojás a fészkekben, de ha kevesebb a táplálék, a fiókák közül a gyöngébbek nem jutnak elég ennivalóhoz, és elpusztulnak.

Békaátjáró, a háttérben gólyafészekkel.  A baksi puszták vizes élőhelyei miatt járnak, fészkelnek sűrűn errefelé. Fotó: Segesvári Csaba
Békaátjáró, a háttérben gólyafészekkel. A baksi puszták vizes élőhelyei miatt járnak, fészkelnek sűrűn errefelé. Fotó: Segesvári Csaba

A baksi puszták táplálékbőségéhez viszont vitathatatlanul hozzájárulnak a békaalagutak. – Jó néhány békafaj él a pusztákon, de télre egy közeli magasabb, homokos részre vonulnak, ahol beássák magukat. Tavasszal pedig, amint enyhül az idő, előjönnek, visszavándorolnak a vizes helyre. Ezt a régi vonulási útvonalat keresztezte a főút. Az alatta átvezető terelők és alagutak hasznát úgy lehet érzékeltetni, ha elmondom: a legutóbbi vonulás alkalmával néhány nap alatt 15 ezer békát, gőtét jelzett az itt fölállított számláló. Ez tehát forgalmas útvonal.

Olvasóink írták

  • 2. Minibusz 2013. július 11. 13:24
    „Természetesen nem kérdezték, de ugye a 2/3 az 2/3.
    De csak hülyéskedek, és ebbe tényleg nem kellene a politikát belevinnem.
    Bocsi”
  • 1. zsozso64 2013. július 11. 10:27
    „460 milliót költeni a békák "érdekében" hogy ne az autók tizedeljék őket hanem a gólyák negyedeljék?
    És erről a békákat kérdezték?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több sáv a határon

Befejeződött a röszkei határátkelőhely uniós támogatással megvalósult bővítése, a belépő- és a kilépőoldalon egyaránt kilenc-kilenc sáv várja az autósokat. Tovább olvasom