Délmagyar logó

2016. 06. 30. csütörtök - Pál 18°C | 29°C

Török Márk HÖK elnöknek jelöli Török Márkot, aki ezt elfogadja

Korábban a Népszabadság és a HírTV is feldolgozta az SZTE HÖK képviselőválasztásai és milliárdos pénzügyei fölötti diszponálás átláthatatlanságát.

Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem EHÖK (egyetemi hallgatói önkormányzat) elnöke és egyben a szegedi bölcsészkar Hallgatói Önkormányzatának ex-elnöke sok mendemonda szereplője a helyi egyetemisták körében.

Korábban a Népszabadság és a HírTV is feldolgozta az SZTE HÖK képviselőválasztásai és milliárdos pénzügyei fölötti diszponálás átláthatatlanságát.

Az atlatszo.hu Török Márkról szóló írását itt érhetik el.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. tucat 2013. január 26. 20:27
    „20. GondaIstván
    Ha ez a szemlélet világszerte eluralkodna, azzal, mint mondtam, (nem szeretném aprólékosan elmagyarázni, hinni szeretném, hogy nem kell), lefagyna, majd megszűnne az, amit ma (emberi) civilizációnak nevezünk e bolygón. Ha csak hazai jelenségként futtatjuk le az ajánlott programot, akkor csak a hazai szellemi élet és csatolmányai (minden) fagy le. E folyamat pedig, "kipaterolás, szabadságharc, elrugaszkodás, felemelkedés..." fedőnevű, trójai szoftverekkel máris fut a gépen, így hát, panaszra - egyelőre - semmi oka. Dőljön hátra kényelmesen, és várja meg, amíg a program lefut! Az eredmény garantáltan tündérmesés lesz, vadvirágos lipótmezői háttérrel.
    Akkor hát, >enter<!”
  • 21. Cillit_bang 2013. január 25. 17:18
    „12.harcsabajusz
    BOTKÁNAK! Addig még ő is átváltozik!”
  • 20. GondaIstván 2013. január 25. 16:18
    „17. tucat: "Az önfenntartó egyetem teljes képtelenség, és az is marad az idők végezetéig". Azért ez szerintem túlzó, hiszen vannak magánegyetemek profitorientált vállalkozásként működő képző intézmények szerte a világban.
    Én nem keverném össze a közoktatást, ami 100 %-ban állami feladat (és nem önkormányzati!), és a felsőoktatást-felnőttoktatást. Ez utóbbiban igenis feketén-fehéren tudnunk kellene, hogy mi mennyibe kerül. Így összehasonlíthatóvá, mérhetővé, megmérettethetővé válnának az egyetemek, verseny alakulna ki közöttük itthon és az egész európai oktatási térben is el tudnák magukat helyezni pl. hatékonyság szempontjából. És egy teljesen más kérdés, hogy az ezt a szolgáltatást igénybe vevők (hallgatók, munkavállalók, hiszen itt az élethossziglan való tanulásról is szó van), miből és hogyan fizetik ki a képzésük árát. Ez szociális és/vagy munkaerőpiaci kérdés, aminek semmi köze a felsőoktatás finanszírozásához. Az államnak az emberek életprogramja megvalósításának finaszírozásában kell segíteni, de azt majd ők döntik el, hogy hol, milyen és mennyibe kerülő képzést vesznek ebből.
    A tudományos kutatás finanszírozását is leválasztanám a felsőoktatásról és azt is részben üzleti alapúra fordítanám, és csak célzott és időleges állami beavatkozást tennék, ahol az üzleti alapú finanszírozás akadozik.”
  • 19. Horthyszobor 2013. január 25. 15:53
    „16. Saját magának irt Freud:)”
  • 18. rókus1 2013. január 25. 15:20
    „....így kell ezt csinálni !!!!!demokrácia magyar módra a Vezír után szabadon....”
  • 17. tucat 2013. január 25. 14:47
    „15. GondaIstván
    Ez ugyan nem tartozik szorosan a témához, és ezerszer beszéltünk már róla vagy tízezer helyen - többnyire hiába, mert folyvást átpolitizálódott és indulatokkal telítődött minden, ilyen érdemű polémia, ahogy ez már mifelénk szokás -, de annyit mindenképpen jó lenne belátnunk, hogy a felsőoktatás és intézményei, akár, ha a közoktatási rendszer részeként (helytelenül) vizsgáljuk, akár a társadalom szellemi elitképző műhelyeként (helyesen), mindig is az állam által összegyűjtött és újraelosztott erőforrásokból működött, és ez nem is lehet másként; nincs is sehol a világon olyan egyetem, amely a saját produktumainak a közvetlen piaci értékesítéséből származó bevételéből képes lenne megélni, azaz, ahogyan a demagóg dallamok refrénje mantrázza: "önfenntartó" lenne. Ez teljes képtelenség, és az is marad az idők végezetéig.
    A felsőoktatási intézmények között is sok különbség van, de többé-kevésbé mindegyikre elmondható, hogy nemcsak szakembereket képeznek, hanem egy sor, a gazdaság és a társadalom fennmaradása és fejlődése szempontjából létfontosságú, tudományos kutatást is szerveznek és végeznek, amelyeket szintén külső, főleg állami erőforrásokból kell és lehet támogatni, még akkor is, ha némely kutatási irányokban egyes vállalatok és befektetői körök közvetlenül is érdekeltek lévén, komoly céltámogatásokkal segítik az eredmények megszületését, beleértve a kutatói bázis humán erőforrása utánpótlásának a biztosítását is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az egyetemek kizárólag beruházói megrendelések teljesítés céljából végeznek saját, vagy más intézményekkel összehangolt kutatásokat, mert az egyes tudományokban felbukkanó kérdések és kihívások inspirációi... De ilyen mélyre ne ássunk most a tudományos világ működésében, elégedjünk meg azzal, hogy a tudományok igyekeznek a korábbi eredményeikkel, minden kérdésre újabb tízet provokálva, előre haladni, s ha e folyamat leállna, az végső fokon a civilizációnk végét jelentené.
    Azt, hogy a felsőoktatási rendszer (mára az egész oktatási-köznevelési szisztéma) elviselné az átgondolt, ésszerűen lépcsőzve, fokozatosan bevezetett reformokat, nem vitatom, ellenkezőleg, de ha figyelmesen elolvassa e mondatom előző részét, akkor már nincs is mit megmagyaráznom, mert érteni fogja, mit tartok súlyos bajnak jelenleg e folyamat kapcsán. Meg a hallgatók is. Az egyetemeken dolgozó oktatók és kutatók? Persze, ők is, de hát miért lennének éppen ők ütődöttebbek, mint bárki, mint mondjuk a hallgatók, akiket azzal próbált nemrég nyíró százhantás leszerelni, hogy nem érdekeltek az átalakulásban? Ön is, és mindenki, aki itt szeretne még élni-vegetálni, erősen érintettje és érdekeltje minden, a közös jövőnket közvetlenül, vagy közvetve, de annál mélyebben érintő folyamatnak akkor is, ha nem érti, és helyette is kell, látszólag ellene harcolva, de valójában érte is küzdeni. Ahogy a matekdogától irtózó kölyköt is el kell valahogyan kényszeríteni a suliba, ahelyett, hogy robbantással fenyegetve az alma matert, próbálja elkerülni a rettegett megmérettetést: ő úgy érzi ellene harcolok, amikor a sarkamra állva ágyba kényszerítem tízkor, majd kitépem az ágyból hajnalban álmatag őkamaszságát, hogy elhajszoljam a suliba, de én tudom, hogy nem ellene, hanem érte teszem. Még nem érti, de bíznom kell benne, hogy meg fogja érteni. Ha mégsem, akkor, bizony, hiába éltem, legalábbis érte semmit se tettem, hiába izzadtam-szakadtam.
    Remélem, a Kölykök nem járnak így velünk. Önzőnek, rövidlátónak, hülyének nézzük őket (mi több, felpofoztatnánk velük az apjukat a nevelésbeli mulasztásáért), miközben mi vagyunk azok, akik az orrunkon lévő pattanást is csak elmosódó, piros pöttynek látjuk, pedig megmondatott már: mi azt nem ott viseljük...

    Szép délutánt! :)”
  • 16. Logaritmus 2013. január 25. 14:23
    „16: szólj a jobbikos ismerőseidnek, hogy ők is cuppanjanak le az önkormányzati, állami, stb emlőkről.”
  • 15. GondaIstván 2013. január 25. 13:50
    „14. tucat
    - Jó nem volt idejük az elzavarásra, mert hirtelen jött minden. De most már jó lenne látni, hogy elzavarják.
    - "messze nemcsak magukért, hanem drága, kedves, aranyos (édes)mindnyájunkért küzdenek" Azt nem tudom, hogy a "Kölykök" elhiszik-e ezt magukról, de én mindenesetre erősen kételkedem ebben a kijelentésben. Van egy olyan gyanúm, hogy bepalizták őket hangzatos jelszavakkal azok az egyetemi körök, akiknek nagyon nem jó a változás. Így a progresszivitásuk pont a konzerválást szolgálja. Szerintem alapvető, hogy egy piacgazdaságban ha valaki igénybe vesz egy szolgáltatást, akkor annak meg kell fizetnie a piaci értékét/árat. Le kell végre válni az állami emlőkről.”
  • 14. tucat 2013. január 25. 13:19
    „Gratula! Abszolút siker! Nem kétharmados, még csak nem is elsöprő többséggel, hanem egybehangzóan, száz százalékban elfogadva! Így kell ezt csinálni! Hiába, volt kitől tanulni, tán még saját alaptör..., izé, szabályzata is lesz, amelyet úgyszintén csuvas, vagy köztörök felkiáltással, szerény tartózkodást mímelve elfogad, földrengésbiztos betonalapokra csavarozva a trónusát. Hiába, volt kitől..., ja, ezt már mondtam.

    Nem alaptalan, és teljesen logikus első nekifutásból a hozzászólásokban felbukkanó kérdés: miért nem tették rendbe a szervezeteiket a hallgatók, mielőtt széles körű protestálásba kezdtek. Szerintem főképp azért, mert erre nem volt idejük, annyira meglepetésszerűen érte őket a szaktárca decemberi bejelentése, miként az azóta is zajló cikcakkmenet minden újabb hajtűkanyarjában is ki-kizuhannak-zuhanunk az ülésekből. Ezért dönthettek úgy, hogy nem fecsérlik az idejüket ilyesmire, hanem igyekeznek egységesen, közös erővel, minden hallgatói szervezet bevonásával fellépni. Ez nem mindenben sikerült, mert pl. a HaHa-t a tárca nem ismeri el akkreditált, tárgyalóképes képviseleti szervezetként (sajnos de jure igaza van), s úgy tűnik, a HÖOK vezetőivel készül megállapodni, akikben azonban nem bízik száz százalékban a többi hallgatói szervezet. E feszültséget is ügyesen használja ki az egyezkedést imitáló folyamatban a Balog képviselte tárca, és félő, hogy nem születik meg a megnyugvást eredményező megállapodás, amelynek a lényege a felsőoktatás kapkodó-romboló átszervezésének az elhalasztása lenne (a részleteket hagyjuk most).
    Hogy miként gondolkodnak e belső megtisztulásról és annak módszereiről a hallgatók, azt éppen itt, ezen a lapon is lehetett olvasni (http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/nem_hallgattak_medvegyek/2311886/) egy online interjúban, amely Medvegy Gáborral és Czeglédi Ambrus Mátéval készült. Utóbbi egy olvasói kérdésre azt válaszolta, hogy senki lejáratása nem céljuk, ők a rendszer átláthatóságáért küzdenek (a részleteket ismét hagyjuk, azok elolvashatók több helyen, részben az említett interjúban is). Ezek a Kölykök akkor még nyilván bíztak Török józan ítélőképességében, és abban, hogy felfogja, mekkora a tét (nem kisebb, mint az ország jövője, messze túlmutatva pár tízezer középiskolás "önös" érdekein), s legalább átmenetileg, míg a mozgalom célt nem ér, nem fogja az egyéni akcióival veszélyeztetni a közös és közérdekű célkitűzések megvalósítását.
    De azt hiszem, Török már valóban nem jelent veszélyt, mert nemcsak a Kölykök, hanem a szélesebb közvélemény szemében is hiteltelenné vált, ezért, ha ennyire akarja, bízvást felteheti a saját fejére az alufóliával borított papírkoronát...
    A Kölykök pedig küzdenek tovább, s aki érti, mit és miért csinálnak, az tudja, hogy messze nemcsak magukért, hanem drága, kedves, aranyos (édes)mindnyájunkért. Mondjuk, talán azért is, hogy ne boruljon Róma belvárosa túl hosszú ideig sötétségbe, és itt, Fél-Ázsiában is pislákoljon még legalább némi irányfény, s ha lehet, ne csak a vészkijárat fölött.”
  • 13. nauset 2013. január 25. 12:58
    „12. harcsabajusz 2013.01.25. 12:27
    Utolsó kérdés: hogy fogják a fidesz elnökét hívni tíz (húsz?) év múlva?

    Az a baj ezzel, hogy Márk barátunk a Fiatal Baloldal veszprémi szervezetének volt az egyik üdvöskéje úgy 10 évvel ezelőtt. A kapcsolatai azóta is teljesen rendben vannak....”
  • 12. harcsabajusz 2013. január 25. 12:27
    „Pár kérdés:
    A diákok miért nem zavarják el ezt az alakot melegebb (hidegebb) éghajlatra?
    Az egyetem miért tűri, hogy egy maffia vezesse az orránál fogva?
    A PSZÁF miért nem néz utána az török féle káefték, béték, HÖK, EHÖK, stb. pénzügyi viszonyainak?

    Utolsó kérdés: hogy fogják a fidesz elnökét hívni tíz (húsz?) év múlva?”
  • 11. hrdflr 2013. január 25. 11:34
    „A jegyzőkönyv elején megnevezett brigád biztos tudna mesélni ezt-azt. Elég sokszor találkozni bizonyos nevekkel bizonyos környezetben. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy ezek a balekok havi pár tízezer forintért és egy kis ingyen piálásért mindenféle disznósághoz adják a nevüket. De én persze nem tudhatok semmit biztosan, csak ez állt össze az összegyűjtött információ morzsákból ;) ;)”
  • 10. Kozol 2013. január 25. 11:27
    „Nem akarnátok tudni hogy akire szavaztatok, azok valójában Észak-koreai-Magyar állampolgárságú képviselők és Észak-Korea döntései szerint kormányozzák az országot? Gondolom azt nem szeretnétek. Ezért csak annyi lenne a teendő hogy mikor szavazni kell a papírra írják oda a neve mellé ha kettős állampolgár az illető és melyik kettő az. Aztán majd eldönti Mariska néni hogy a Kazah-ra vagy Zimbabweire akar szavazni.”
  • 9. Mozimasiniszta 2013. január 25. 11:25
    „Nna...ha fentebb megnézitek a cikk címet, nem csípi a szemeteket hogy csak az 1#-es kommentje érinti a témát ? a többi csak perfekt zsidózás körül veri a nyálát.....egyébiránt tényleges nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a
    magyar izraeli kettős állampolgárság a parlamentben ! legjobb bizonyíték hogy a Jeruzsálemben tiltva van...”
  • 8. NP1 2013. január 25. 10:14
    „GondaIstván 2013.01.25. 08:51

    1, Nem kettős állampolgárokról, hanem konkrétan zsidókról volt szó - ahogy "csonakos" is írta.
    2, Mielőtt permanensen zsidóztok tényleg szét kellene nézni a saját portátokon és mielőtt szapuljátok az EU-t nézzétek már meg, hogy kik nyalják fel a Jobbikból az EU-s pénzeket.”
  • 7. vélemény 2013. január 25. 09:49
    „Lehet, hogy a szerkesztők olvassák a fórumot? :))
    http://www.delmagyar.hu/forum/mirol_irjon_a_dm/19/2002529/?action=kifejt”
  • 6. csonakos 2013. január 25. 09:48
    „3. GondaIstván 2013.01.25. 09:17
    Ne csúsztass! Ez nem hozzád méltó! Az összeírás kérése nem a kettős állampolgárságúakra vonatkozott a parlamentben ezt te is nagyon jól tudod én meg hallottam a közvetítésben! Azt, hogy utána próbáltak ezt a védhetetlent magyarázni más lapra tartozik!”
  • 5. Léni 2013. január 25. 09:32
    „ORBÁN TAKTIKÁJA: OSZD MEG ÉS URALKODJ !
    Ezt nem ő találta ki, már sok szemét ember használta ezt a trükköt, azt kell mondanom, hogy sikerrel.”
  • 4. X_Y 2013. január 25. 09:25
    „3. GondaIstván 2013.01.25. 09:17

    A saját jobbikos söpredéked háza táján sepregess, tovaris...”
  • 3. GondaIstván 2013. január 25. 09:17
    „2. dondongó: Nem véletlenül írtam bele a "saját sarukat" kifejezést. Mert ez sajna visszahullik mindenkire.
    A Colosseumos dologban egyébként azt hiszem nem értünk egyet. Csak szeretnénk felnőni az USA és Izrael fejlett demokráciájához, ahol a nemzetbiztonsági kockázatok miatt szintén listázzák a kettős állampolgárságú képviselőket.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Siklósi Gábor: Csalánba nem üt a mennykő

A Szegeden született Siklósi Gábor mentőrobogós orvos Kis Adri újságíró navigátoraként vesz részt a versenyen: nem félnek a terroristákról. Tovább olvasom