Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Uniós milliárdok Szegeden

Szeged - Több tízmilliárd forintnyi uniós pénz érkezett Csongrád megyébe az elmúlt években. Különböző cégek és intézmények ezeket az összegeket főleg fejlesztésekre használták fel. A Délmagyarország sorozatot indít, amelyben az uniós pénzek nyomába eredünk, hogy Szegeden és a megyében jól gazdálkodnak-e a támogatásokkal.
A Szentmihályi Új Élet MG. Szövetkezet uniós forrásból 90 millió forintot kapott silótornyos tároló építésére. Az összesen 15 ezer tonnás gabonatároló nettó értéke 200 millió forint volt, ebből 90 millió – csaknem a fele – uniós forrásból származott.

A szövetkezet telephelyén Horváth Árpád növénytermesztési ágazatvezető mutatta meg a hat darab, 2500 tonnás, Cordoba típusú gabonatárolót.

A Szentmihályi Új Élet MG. Szövetkezet 90 millió forintot kapott silótornyos tároló építésére.
Fotó: Schmidt Andrea

– Ezekben a silótartályokban akár évekig is tárolni lehet a búzát vagy a kukoricát. Általában azonban fél év után eladják a gabonát – magyarázta Horváth Árpád. Mint mondta: nagy problémát jelenthetnek a kártevők. Ilyenkor egyik tartályból a másikba helyezik át a gabonát, amelyet közben vegyszeresen kezelnek.

Baromfivágó

Az 1960-ban létrejött szövetkezet mellett az értékesítéssel a Szentmihályi Új Élet Kft. foglalkozik. Az évi egymilliárdos forgalmat bonyolító cég baromfivágó üzemet is működtet. A cég saját bolttal is rendelkezik a szegedi Mars téren, de főképp bolthálózatoknak szállítanak baromfihúst.

A silótornyos tárolót 2005 szeptemberében kezdték el építeni és a következő év márciusában már gabonát tartottak benne. Abban az időben a hazai gabonatermés meglehetősen bőséges volt. Az országban, ahol lehetett, ott gabonát tároltak. Így fordult elő, hogy a szovjet gépjárművek – hosszú idő óta üresen álló – egykori garázsaiban is búza- és kukoricahegyek tornyosultak. A gabonabiznisz nagyon jó üzlet, csak ki kell várni, hogy a búza vagy a kukorica világpiaci ára emelkedni kezdjen.

– Az intervenció beindulásával biztosítani kellett a gabona elhelyezéséhez a megfelelő tároló hátteret – mondta el Tóth Imréné, a szövetkezet elnöke. Éppen ezért kapcsolódtak be egy országos beruházási programba, amelynek keretében összesen negyven ilyen gabonatároló-helyet építettek fel.

Az elnök elmondta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) 2+2 éves szerződést írtak alá a tárolókapacitás lekötésére. Ez azt jelenti, hogy az MVH két év tárolást garantált, és ugyancsak két évre rendelkezésre tartási díjat biztosítottak, ami akkor is jár, ha a tároló teljesen üresen áll. Vagyis havonta bruttó 1,6 millió forint rendelkezésre tartási díjat kapott a szövetkezet. Ezt az összeget pedig teljes egészében hiteltörlesztésre fordították.

Horváth Árpád növénytermesztési ágazatvezető és a Cordoba típusú gabonatárolók.
Fotó: Schmidt Andrea

– A szövetkezet 64 millió forintos nyitó hitelállománnyal kezdte az idei évet – avatott be bennünket az elnök a 150 millió forintos éves forgalmat bonyolító cég gazdasági titkaiba. Mint hozzátette: idén februártól azonban az MVH felmondta a szerződést, így a szövetkezet elesett a havi bruttó 1,6 milliós díjtól. Az elnök elmondta: a két évből csupán egy volt, amikor 40-50 százalékos kapacitással használták a tárolót. Ezekben a hónapokban jelentősebb volt a bevétel. – A hiteltörlesztés másként lesz, mint ahogy a beruházás indításakor elképzeltük – mondta el a tizenhárom főt foglalkoztató szövetkezet elnöke, aki hozzátette: ahhoz, hogy vissza tudják fizetni a hitelt, komoly saját erőt kell bevonniuk.

Bajnai az uniós milliárdokról

Az I. Nemzeti fejlesztési terv keretében 2600 önkormányzat 174 milliárd forintot kapott – közölte az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon elmondta, hogy Magyarország uniós viszonylatban az élen jár. A 41 ezer projektből majdnem minden második, 19 ezer 900 projekt nyert.

Olvasóink írták

  • 14. anonym 2008. február 11. 21:50
    „mugri !
    Azt hiszed ,hogy ezzel a he-hés ,butának tettetett nyelvezettel nagy okos fejet csinálsz magadnak ! Magadnak tetszelegsz ? Elég bárgyú , együgyű szöveged van .Engem nem zavar ,de nem veszed észre ,semmi hatást nem érsz el vele?”
  • 13. sestavy 2008. február 11. 21:40
    „és kedves Mugri!
    a hozzászólásod alapján pont u.ez mondható el rólad (rólatok) is.”
  • 12. mugri 2008. február 11. 21:00
    „anonim 2008.02.11 19:39
    A beteg, rosszindulatú emberek véleményeit nem lehetne megszűrni???

    Dehonnem. 40 évvig eggész fajintossan mexűrték. A hatalom csuppa pszihijáterbűl állot, a dijagnozis eccerű vót: aki nem aztat gondujja, amit mink, az őrűtt ellensíg, le véle.
    Hijába, a nossztalgija csak fötörexik a ejrópaji értelömbe vött szocdemmé vedlött vót muksáőrbül, he-he”
  • 11. anonym 2008. február 11. 20:54
    „Ellenzéki !
    Az ilyen stílusu írásról rátok lehet ismerni .Gyűlölködő, másokat letaposó !Ki szeretne hatalmon látni benneteket ?Csak a ti fazonúak.”
  • 10. anonym 2008. február 11. 20:10
    „anonim !
    Találj ki magadnak " nick " -et ,ne használd a másét ! /jelige /,hogy jobban megértsd !”
  • 9. Megsemmisitő.... 2008. február 11. 19:58
    „Nana csak lassan a testel !!!!
    Mindenki megnyugodhat,hogy ez a pénz is mint mindig a hazug csalók,és törvénytelen maf....zok zsebébe fog kerülni.Senkinek nem tünt fel,hogy újszegeden mennyi újgazdag van ?????
    Azoknak is kell alamizsna meg jólfízető bujtatott állás ! Naná,hogy B.L keze benne van ! Mocsadékok !!!!!”
  • 8. VCrash 2008. február 11. 19:39
    „Oké, rendben, figyelemmel kisérjük, csak ne hogy a ´feledés homályába kerüljön a ´sorozat´, és ellenőrizhetetlen lesz, akkor pedig elgondolkodhatunk, hogy csak a ´sorozat´ tűnt el nyomtalanul?”
  • 7. anonim 2008. február 11. 19:39
    „A beteg, rosszindulatú emberek véleményeit nem lehetne megszűrni???”
  • 6. czegus 2008. február 11. 15:41
    „A cikk úgy indul, hogy a Délmagyarország sorozatot indít...., tehát kedves VCrash, holnap jön a folytatás egy másik 90 milliós tételről. Majd a végén összeadjuk. Lehet hogy meglesz, lehet hogy nem, az is lehet, hogy az újságíró elfárad a kutatásban. Szép napot.”
  • 5. VCrash 2008. február 11. 15:24
    „A bemutatott ´csak´ 90 millió forint! A 10 milliárdnak az 1 % -át sem éri el, hol van a többi, ki(k)nek fejlesztette a ´megtakarításait´ ?”
  • 4. hát 2008. február 11. 12:40
    „bajnainak van vaj a füle mögött! mégis zsíros székbe csücsülhet ....
    mig ilyenek osztják a pénzt addig ne várjunk csodát. gyf meg elmehet a pi...ba!!!!”
  • 3. imre 2008. február 11. 09:23
    „Örülök annak, hogy a Szerkesztőség felébred csipkerózsika álmából, hogy a politikán túl gazdasági dolgaink is vannak. Azonban nem kellene minden írás végére odaírni a záradékot, hogy mindezt Bajnai Gordonnak köszönhetjük.”
  • 2. Ellenzéki 2008. február 11. 08:43
    „Szemét kommunisták, rohadék Gyurcsány - eek mindent ellopnak, az eus pénzek csak Bajnai laptopján vannak rajta. Botka Bigfoot hazudik.”
  • 1. Gábor 2008. február 11. 07:15
    „"Dehogy kapott, nem kapot senki semmit, hanem ellopták. Ezek a képek hamisak, aki nyilatkozik, az meg hazudik, vagy valakinek a rokona"

    :DD”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Csongrád megyei képviselők nem kértek rendőri védelmet

Szeged - A rendőrség és a titkosszolgálatok hajtóvadászatot indítottak az országgyűlési képviselőket Molotov-koktéllal, fehér porral vagy más módon fenyegetők kézre kerítésére. Tovább olvasom