Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Úszómester vagy pizzasütő?

Szeged - Tízszer annyi diák szeretne munkát vállalni idén nyáron, mint ahány állás van. A cégek leginkább könnyű fizikai munkát kínálnak a fiataloknak, de a szerencsésebbek bulifotósként vagy úszómesterként is elhelyezkedhetnek.
Ügyesnek kell lennie annak a diáknak, aki munkát vállalna a nyáron: nagyjából tízszeres a túljelentkezés minden helyre. Aki konkrét elképzelésekkel érkezik az iskolaszövetkezetekhez, valószínűleg csalódnia kell: nemhogy a „jól fizető", népszerű állások, de még a fizikai, betanított munkák is csak szerencsével és kellő rugalmassággal szerezhetők meg.

– Érződik a válság, az elmúlt években már közel sincs szükség annyi diákmunkásra, mint régen – számolt be tapasztalatairól Oláh Gyula Csongor, a Meló-Diák szegedi irodavezetője. Mint elmondta: náluk előnyt élveznek azok a főiskolások és egyetemisták, akik nemcsak a nyári szünetben, hanem év közben is tudnak dolgozni.

Sokat jelenthet az is, ha egy diák bármit elvállal, hiszen a munkaközvetítők is jobban szeretnek olyanokat foglalkoztatni, akikre mindig lehet számítani. A bérek évek óta nagyjából ugyanazok: bruttó 423 forint a minimum, de lehet találni akár 700-ért is állást. Csongrád megyén kívül pedig még ennél is többet kereshetnek a diákok: a fővárosban kínálnak 1300 forintos órabért is. – A szakmunkát – például a programozást – jól megfizetik, illetve sokat gyűjthet össze az is, aki teljesítménybérben rengeteget dolgozik, vagy három műszakos állást vállal – mondta el Anka Norbert, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet területi képviseletvezetője.

Szerencse és rugalmasság kell a diákmunkához. Fotó: Frank Yvette
Szerencse és rugalmasság kell a diákmunkához.
Fotó: Frank Yvette

Csongrád megyében a legtöbb lehetőség a könnyű fizikai munkára adódik: címerezés, paprikaszedés, csomagolás. Keresnek azonban reggeliztető hoszteszt, reklámszervezőt, bulifotóst és úszómestert is. Utóbbi kettő természetesen szakképzettséghez kötött. Asztalos Barbara pizzasütőként tudott elhelyezkedni az egyik szegedi pizzériában. Az egyetemista lány évek óta kapcsolatban áll egy iskolaszövetkezettel. – Az eddigiek alapján megbízhatónak találtak, általában ez a feltétele annak, hogy ilyen helyre kiajánljanak – mondta. Főnöke elégedett a lány munkájával, ráadásul több előnye is van annak, hogy diákot alkalmaz.

– Nem olcsóbb, mint a felnőtt munkaerő, mégis megéri tanulót alkalmazni, mert nincs annyi papírmunkám, azt a diákszövetkezet intézi – mondta el Gera Tamás üzletvezető. – Ráadásul azonnal küldtek valakit, amikor szükségem volt rá, és teljes értékű munkát végez.

Olvasóink írták

  • 5. allegro 2010. június 26. 00:11
    „Régebben rendes munkát végeztek 17-18 évesen már a fiatalok, főállásban. Amikor még nem volt tömegképzés.
    És legfeljebb munka mellett tanultunk, nem tanulás mellett dolgoztunk.

    Tehát a többség nem a felnőttektől veszi el a munkát, hanem ennek kell a normálisnak lenni. Sőt, nem is diákmunkaként kellene számontartani, hanem rendes munkaviszonyként. persze attól mégis kevesebb.”
  • 4. csíkos_sál 2010. június 24. 20:50
    „könnyű fizikai munka: címerezés? hát nem tudom h a kedves újságíró vállalt-e már címerezést, de ha ő azt könnyű fizikai munkának tekinti...”
  • 3. Strat-n 2010. június 24. 18:21
    „Kedvetlen Délmagyar! Ha már sikerült még egy rakás gané cikket összehozni, akkor legalább diákmunkában írhatnák nálatok a cikkeket. Egyrészt egy lelkes amatőr túlszárnyalja az amúgy nem magasan lévő lécet, másrészt időt szakított volna arra, hogy leírja a diákmunka közvetítők mennyit vesznek le a majdnem semmiért... Béna ez így nem de?”
  • 2. CID 2010. június 24. 17:42
    „Persze diákmunka kell. De, én nem szeretnék sem úszómestert, sem pizzasütőt diákmunkásként, persze leginkább úszómestert, ha szar a pizza az egy dolog, na de ha fuldoklok.......”
  • 1. pandababa 2010. június 24. 17:01
    „Ügyesnek kell lennie annak a diáknak, aki munkát vállalna a nyáron: nagyjából tízszeres a túljelentkezés minden helyre. Nem csoda,a felnőttek meg hónapok óta nem találnak állást,mert mindenhol az olcsó munkaerőt keresik.. EZ UNDORÍTÓ!!!!!

    - Érződik a válság, az elmúlt években már közel sincs szükség annyi diákmunkásra, mint régen ..
    Jól fejbe rugnám azt,aki ilyet kimerészel állítani azon a hazug pofáján!!! Mindenhol csak diákokat látok,ezért nem találunk mi felnőttek munkát..pedig nekünk sokaknak gyerekünk van,vagy egyedülállóak vagyunk.. Miért nem lehet korlátozni a diákok számát??Ha ezt a rengeteg diákmunkát a felnőtteknek adnák.. na ez is a munkahelyteremtés egy kisebb lépése lehetne!!Apropó! Hol vannak az ígéretek???

    A bérek évek óta nagyjából ugyanazok: bruttó 423 forint a minimum, de lehet találni akár 700-ért is állást.
    Mi meg felnőttek sokszor a belünket kidolgozzuk szaros 350-400ft-os órabérért..és muszály tűrni,csak tűrni,mert más munka nincs.. a 30éven felülieknek pedig esélyük sincs...a diákok jól keresek,csak ők meg elbulizzák,stb..de azért tisztelet a kivételeknek!

    Én jelenleg felnőttként munkanélküli vagyok!
    Járok esti levelezőre érettségizni.Próbáltam volna diákmunkát( legalább) vállalni,de estiseknek sehol nem adnak munkát!!! :-(:-(:-( Pedig csak 25vagyok,és úgy tudom,26,27éves korig lehet diákmunkát vállalni! Szomorú...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Épül az új iskola Sándorfalván

Sándorfalva - Befejeződött a szerkezetépítés, jelenleg a szakipari munkák zajlanak az új sándorfalvi… Tovább olvasom