Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Várják a beígért uszodát

Fogadóóra címmel sorozatot indítottunk, hogy pontosabb képet alkothassunk arról, mi történik Szegeden. Ezen a héten a 17-es körzet Hajós utca–Szilléri sugárút–Kereszttöltés utca–Csaba utca és körtöltés által határolt részt járjuk be. Csütörtökön Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármestert, a körzet önkormányzati képviselőjét faggatjuk. Kérdezzen Ön is!


– Én voltam az első lakó a házban, 1984 óta élek itt – mondta a Molnár utca 10. előtt Kovács József. Büszkén újságolta, ő ültette az utcában a fákat az azóta már elhunyt Torma Józsi bácsival. Ma már húszméteresek a fák. – Szépek a fák, árnyat adnak, de már akad köztük beteg is. Az a kettő már teljesen kiszáradt, nagyobb szélben leszakadnak róluk a gallyak, ami balesetveszélyes – mutatta a beteg fákat Kovács József. Elmondása szerint jelentették a problémát az illetékeseknek, akik megállapították, ki kell vágni a fákat, de semmi sem történt az ügyben már hónapok óta.

A férfi a házuk előtti padot is problémaként említi. Tudja, padvitában lehetetlen igazságot tenni, hiszen vannak, akik legszívesebben eltüntetnék a padokat az épületek elől, mert azok a fiatalok bandázási helyévé is válhatnak. – A mi házunkban sok idős ember él. Esténként szeretnek ide kiülni, de ez már szétesik, elkorhadtak a lécek – magyarázta a férfi, akitől megtudtuk, jó ideig ők festették le a padot, hogy védjék az időjárás viszontagságaitól, de ez már nem segít. – Ha kapnánk léceket, megcsinálnánk. Ugyanígy a házak előtti virágoskertek földjét is ki kellene már cserélni, mert hiába locsoljuk a növényeket, elpusztulnak, ami nem csoda, harminc éve nem volt földcsere – mondta Kovács József, aki a végén dicsért is. Nagyon szeret Felsővároson élni, mert csendesek az utcák, jó a közösség, sok embert ismer a környező utcákból is.

Csak a helye van meg. Nemcsak a felsővárosiaknak hiányzik nagyon az Etelka sorra ígért uszoda. Fotó: Frank Yvette
Csak a helye van meg. Nemcsak a felsővárosiaknak hiányzik nagyon az Etelka sorra ígért uszoda. Fotó: Frank Yvette

– Gyerekkoromban nem Felsővároson laktam, de már akkor eldöntöttem, egyszer itt élek majd. Nagyon jó itt lakni. Ha gyerekkel vagy otthon, vagy otthon dolgozol, nem kell a Belvárosba szaladgálnod, hogy elintézz olyan alapvető dolgokat, mint a posta vagy a vásárlás. Sok a zöld terület, általában csendes a városrész. Vannak jó játszóterek is, bár ezen a téren bőven volna még mit fejleszteni – mondta a Tápai utcában élő Sermann Eszter, aki szerint jó lenne már az uszoda az Etelka soron, amit többször is megígértek a politikusok.

A beígért uszodát hiányolta egy, a Kereszttöltés utcán sétáló fiatal pár is,
akik szívesen úsznának reggelente az új létesítményben, főleg ilyen melegben. Egy középkorú asszony pedig a Tápai utcai Spar mellől a szelektív hulladékgyűjtőt hiányolta, amelyet gyakran használt, de hónapokkal ezelőtt elszállították. Egy kisgyermekes család arról panaszkodott, régebben gyakrabban nyírták a füvet a zöld területeken, most viszont vannak olyan helyek, ahol már térdig ér a fű.

– Normalizálódott a helyzet – mondta az a középkorú nő, aki a drótkerítéssel körülvett Vajda utcai focipálya tőszomszédságában él. Három éve ezt az aszfaltozott dühöngőt szerette volna lebontatni néhány itt lakó. Lakossági fórumot is tartottak az ügyben, ahol végül abban egyeztek meg, csak korlátozzák a focipálya használatát. – Ez bevált. Fociznak még a pályán, de már nincs éjszakai üvöltözés. Mindenki tudomásul vette, csak este kilencig lehet a pályát használni – mondta a középkorú nő.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trükkös ˝fakereskedők˝ verik át az időseket

Trükkös tolvajok magukat fakereskedőnek kiadva károsítanak meg főként egyedül élő idős embereket a megyében. Tovább olvasom