Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Verekedés a BL-meccs előtt - garázdasággal vádolnak egy szerbet

Szeged – Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indított a rendőrség a vasárnapi A-Híd Szeged Beton VE–Partizan Beograd vízilabda Bajnokok Ligája-meccsen történt szurkolói rendbontás miatt. Egy szerb állampolgár ellen garázdaság miatt büntetőeljárás indult.
Garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki a Szegedi Rendőrkapitányság egy 26 éves szerbiai állampolgárt a szombati vízilabda mérkőzést követően. A megalapozott gyanú szerint a szerbiai férfi volt az, aki előzetes szóváltást követően megütötte a Szeged Beton egyik vezérszurkolóját, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai a határátkelőről állították elő, miután a sértett felismerte benne támadóját. A szurkoló könnyű testi sértés miatt magánindítványt nem terjesztett elő, így a szerbiai férfi ellen garázdaság miatt indult büntetőeljárás.

Korábban írtuk:

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére közölte, a körülmények pontos tisztázása jelenleg is folyik.

Ott vagyunk, ahol a helyünk van! A-Híd Szeged Beton-Partizan Beograd 9-8. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

A BL főcsoportos zárókörének utolsó mérkőzése előtt a belgrádi csapat ultrái, a „Grobarik" rátámadtak a szegedi drukkerekre, és sikerült az egyik Tisza-parti szurkolói csoport zászlóját is megszerezniük. Az összecsapásban az egyik szegedi törzsszurkoló megsérült, s orvosi ellátásra is szorult.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Kircsi 2012. február 27. 18:48
    „Ez egy felfújt ügy. A szerb szurkolókat mindenki jól ismeri, borítékolható volt, hogy nem tojást jönnek patkolni. Természetesen a mi rendőreink nem készültek rájuk. Cattaninál nem az első eset, hogy ugat és pofánverik, valószínűleg nem is az utolsó. Simán elájul magától is hetente vagy 2x. Sosem volt ultravezér és nem is lesz..<moderálva> Aki ugat az viselje a következményeit, ha pedig ennyire menő akkor nincs is rászorulva az államtól kapott rokkantnyugdíjra és segélyekre sem. A nyugdíjasok legyilkolásáról és kirablásáról kellene ennyit írni, sajnos van miről.”
  • 24. ráérő 2012. február 27. 16:35
    „Nemzeti Sport online:
    "A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettesek ellen garázdaság miatt eljárást indított. Mindez a szombati Arad-Bp. Honvéd mérkőzésen történtek miatt vált szükségessé."
    A meccs után 48 orával?
    Ennek a részeg hordának akkor a helyszinen vagy előtte a kocsmában miért nem állta utját a rendőrség?
    Voltak közöttük olyan részegek akiket a horda tagok szó szerint ugy vonszoltak be pályára.
    Bőven lett volna lehetőségük "ismert" tettest is elő állitani,csak nem 100 méterröl kelett volna figyelni az eseményeket.
    A meccs végére kerültek elő elegendő létszámban,de ekkora már annyira elfáradtak a horda tagjai hogy (szerencsére) azt sem tudták hogy vereséget szenvedtek.”
  • 23. rambla 2012. február 27. 16:05
    „A lényeg az, hogy Cattani jól van és kiengedték a kórházból!
    :-)”
  • 22. laca74 2012. február 27. 15:13
    „Nem volt nagy cucc kiütni ezt a szegény gyereket,de szerintem ö sem fogta fel hogy ki az akikkel szócsatába keveredett. Ha tényleg egy oldalon volt a 2 tábor akkor a felelösnek el kellene gondolkoznia hogy ért e a munkájához.”
  • 21. pbg 2012. február 27. 13:22
    „ha már így tudjátok a helyzetet a Fradival, voltatok már kint akár egy meccsen is az Albert-stadionban? a 94-es slovan bratislava elleni pozsonyi meccs részleteire emlékeztek(a szurkolók szemszögéből)? ott is biztos a fradisták voltak a hibásak... persze, jogosan írjátok, de a Veszprém és a Pick szurkolók is eléggé vadak tudnak lenni... nem egyszer hallottam már a meccseken, hogy: "cigányok!cigányok!cigányok..."”
  • 20. kontrapista 2012. február 27. 12:44
    „Rendőr valójában volt minden gyalogátkelőhelyen vagy három , de két ultrás csoport között egy sem , ami a szervezők hibája, meg az is, hogy a két ultrás tábor egymás mellé került műszaki akadály nélkül.
    A mérkőzés után a rendőrség nem engedte a szerb szurkolóknak a városnézést, kék-fénnyel díszkisértet biztosítottak a határig a szerbiai buszoknak.”
  • 19. deszkás 2012. február 27. 12:22
    „Kicsi bogár:istálló? Hámbeli vagy?”
  • 18. Mustang 2012. február 27. 11:46
    „sajna az uszoda totál alkalmatlan nemzetközi meccs lebonyolítására...
    nem kell feltétlen nemzeti síkra terelni a balhét, elég kimenni egy fradi focimeccsre :)
    de legalább a meccs után rendőrök kisérhették volna őket a buszig, ilyesztő hangulatban tipegtek az uszodától a forrásig...”
  • 17. eldorádó 2012. február 27. 11:33
    „a következő BL csatát a hómezőlázárhelyi Gyarmati Dezső uszodában kellene rendezni, a MÁV akciósan átvontatna rókusról egy villamost is a szurkolókkal (tramtrain)!”
  • 16. info 2012. február 27. 11:07
    „14. acidrain 2012.02.27. 08:35 -ők is szurkoltak ....a verekedőknek”
  • 15. Prmcsk 2012. február 27. 08:50
    „Hozzá kell tenni,hogy vagy a biztonsági őr,vagy a bíró.Mert egymás mellett nyugodtan nem tudnának elmenni a szurkolói sáv előtt,és könnyen előfordulhatna,hogy az őr úszkál a vízben.”
  • 14. acidrain 2012. február 27. 08:35
    „Ne röhögtessenek már, több rendőr volt kint, mint szerb szurkoló!!!!!!”
  • 13. zehn 2012. február 27. 06:54
    „Bántalmaztak egy szurkolót. Egy zárt térben. Nyilván a helyszínen volt a tettes.Ott volt a rendőrség,a biztonságiak. MEG TALÁLTÁK A BŰNÖS? ELFOGTÁK? Ha nem,miről beszélünk? Ez lenne a dolguk,ezért kapják a fizetésüket. Ja, hogy nincsenek kamerák és a feltételek nem alkalmasak? Ja kérem, ha egy istállóban rendezünk európai kupa meccset.....”
  • 12. rambla 2012. február 27. 06:30
    „Az újszegedi uszoda infrastruktúra helyzete teljesen alkalmatlan ilyen szintű események megrendezésére.
    A Grobarik, Európa legvadabb szurkolótábora. Ezeket beengedni az újszegedi uszodába, több mint vétek! Bűn!
    Tcs!
    Nézd a rögbit! És élvezz együtt a nézőkkel!
    :-)
    Ez vízilabda és kevésbé kemény mint a rögbi. Nem a játékkal és a játékosokkal volt a baj, hanem a Partizan szurkolóival! Ha érted, amire gondolok!”
  • 11. surjana 2012. február 27. 06:18
    „Nem kell mutogatni. Ilyen "bunkók" sajnos kis hazánkban is szép számmal vannak! Közöttük is rendet lehetne már tenni!!!”
  • 10. NP1 2012. február 27. 01:51
    „geronimo007 2012.02.26. 21:39

    "Ezek után nem engedném többé a szurkolóikat az ország területére." - nem védem őket, de akkor a Fradi "B" középet is ki kellene tiltani Európából.....”
  • 9. tcs 2012. február 26. 23:19
    „Ezert szeretem sokkal jobban a rogbit, igaz, h a sport kemeny, de a szurkolok egyutt elvezik a jatekot. Ahogy errefele mondjak "az eroszak a palyan marad". Voltam olyan meccsen ahol 74000 ember volt es lattam rengeteget ittak, de megsem volt semmi rendbontas....”
  • 8. reader 2012. február 26. 23:09
    „És ezek készülnek az ejrópai únióba.”
  • 7. Yucca 2012. február 26. 22:21
    „Barbár bunkók! Ilyeneket be se kéne engedni!”
  • 6. csizmadialaszlo@c2.hu 2012. február 26. 21:44
    „A biztonsági szolgálat remekelt: volt akitől elvették az ásványvizet, üdítőt, volt, akitől nem. A ,,molinóháború" már a meccs előtt egy órával elkezdődött, de nem volt ember - szervező -, aki rendelkezett volna: nem lehet kiaggatni semmit, mert zavarja az eredményjelző tisztán látását, zavarja a szurkolók egy részét, mert kitakarja a medencét. No meg az, hogy a belgrádi (első blikkre részeg) drukkerek és a szegedi ,,B közép" egymás mellé került úgy, hogy közéjük odaállt 2-3 biztonsági őr, kész röhej. Pár évvel ezelőtt még NB II-es kézilabdameccsen is rendőrök jelenlétével vették elejét az atrocitásoknak. Most meg...miután megvolt a balhé, került elő a ,,szerv". Jó, hát ezt is tanulni kell, de talán megelőzhető lett volna, hogy az örömteli esemény mellé egy ilyen folt is társuljon. Jah, azt már nem is írom le, hogy ha lenne épkézláb uszoda, akkor,,,”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy napos Toros Pálinkafesztivál a szegedi Széchenyi téren

Négy napig tart az eszem-iszom, dínomdánom a III. Toros Pálinkafesztiválon a szegedi Széchenyi téren. Tovább olvasom