Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Violetta, a playgirl: Traviata – nem csak operakedvelőknek

Szeged - Juronics Tamás napjainkban játszódó, közönségdíjas Traviata-produkcióját azoknak is bátran lehet ajánlani, akik nem szeretik az operát, vagy csak most ismerkednek a műfajjal.
Nem is igazán modern Juronics Tamás Traviata-rendezése, hiszen nem értelmezte át, nem helyezte új összefüggésrendszerbe Verdi egyik legnépszerűbb operáját, csupán mai környezetben, mai gesztusokkal, ugyanakkor hagyományos módon meséli el a történetet. Az immár állandó alkotótársnak tekinthető Kentaur a felvonások között gyorsan átalakítható, lakberendezési magazinba illő, kétszintes luxuslakást tervezett fürdő- és hálószobával, hatalmas lépcsővel, nappalival, amit egy pesti szalon szponzorálásával drága bútorokkal, kiegészítőkkel tettek még vonzóbbá.

Versenyprodukciónak készült, ezért a döntőbe jutott énekesekkel mutatták be az operát az Armel-fesztiválon. A Moszkvából érkezett kitűnő szoprán, Maria Pakhar énekelte először Violettát – varázslatosan. Talpig babarózsaszínben ugrándozó mai playgirlként tűnt fel először; jól érzékeltette, milyen hosszú út vezet innen a halállal való szembenézésig. Ha úgy sikerült volna a nagyária a premieren is, ahogy a próbákon hallottam tőle – azaz gikszer nélkül kiénekli a záró futamot, és nem csúszik be pár hamis hang –, akkor akár a verseny győztese is lehetett volna. Csodás pianissimóit, a szerephez illő drámai erővel rendelkező szopránját élmény volt hallani. Megérdemelten kapott második díjat az Alfredóként debütáló Balczó Péter, aki a tavalyi döntő óta hihetetlenül sokat fejlődött. Végre egy lírai tenor, aki nem szeretett bele a saját hangjába, muzikálisan és intelligensen frazeál. A versenyzők közül a Georges Germont-ként bemutatkozó olasz basszbariton, Sergio Foresti tűnt legkevésbé átütőnek, kicsit el is fáradt a második felvonás végére.

A Nemzeti Premier bérletben pénteken Keszei Borbála lépett színpadra Violettaként: az ő alakítása volt a legerősebb, ráadásul úgy összpontosított, mint egy profi sportoló: szinte hiba nélkül vette az akadályokat, énekelte ki a nagyária nehéz koloratúráit. Megérdemelten aratott sikert, de nekem hiányzott a hangjából az az átütő drámai erő és intenzitás, ami a második felvonás duettjéhez elengedhetetlen. Vadász Dánielnek (Alfredo) szép a hangja, de nem tud tökéletesen bánni vele – neki sem futott a komolyabb kihívást jelentő csúcspontoknak. Kelemen Zoltán hangban és karakterben is meggyőző Georges Germont.

Balczó Péter (Alfredo), Maria Pakhar (Violetta) és Sergio Foresti (Georges Germont) a negyedik felvonásban. Fotó: Veréb Simon
Balczó Péter (Alfredo), Maria Pakhar (Violetta) és Sergio Foresti (Georges Germont) a negyedik felvonásban. Fotó: Veréb Simon

Szombaton Kónya Krisztina is bemutatkozott Violettaként: ő sem koloratúrprimadonna, de érzékeny, pontos alakítást nyújtott, a drámai részekben kifejezően énekelt. A kisebb szerepekben tetszett Szonda Éva melegszívű Florája – váltótársa, Tóth Judit Földi Andrea arany jelmezében dögös bombázóra vette a figurát, így rá terelődött a figyelem a dolce vitás házibuliképben.

Jó rendezői ötlet, hogy a negyedik felvonás kezdetén Violetta lázálmában megjelenik Alfredo. Didaktikusnak éreztem viszont, hogy a címszereplő Prévost Manon Lescaut-regényét mutogatja a közönségnek. A melltartószaggató duhajkodástól kezdve végig erős az erotikus vonulat az előadásban, Violetta orálszexet kezdeményező mozdulatát partnere szerencsére finoman elhárítja – ennyit még elbír az opera.

A produkció legnagyobb értéke a zenei megvalósítás – Pál Tamás a klasszikus előadásmód híve, szenvedélyes vezényletével mesésen játszottak a szimfonikusok. És dicséret a kiváló kórusnak is.
Ellentmondásai ellenére összességében hatásos és meggyőző Juronics Tamás rendezése, ami hosszú évekre a szegedi operatársulat alaprepertoárjának biztos pillére lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felavatták az újszentiváni közösségi házat

A csecsemőtől a nyugdíjasig mindenki használhatja majd az újszentiváni közösségi házat, amelyet pénteken avattak fel. Tovább olvasom