Délmagyar logó

2018. 11. 13. kedd - Szilvia 8°C | 17°C Még több cikk.

Vita 6650 milliárd forintról

Hét éven át 6650 milliárd forint jut az unió költségvetéséből Magyarországnak: ez azt jelenti, hogy minden magyar állampolgárra évente 80 ezer forint jut.
Hét éven át 6650 milliárd forint jut az unió költségvetéséből Magyarországnak: ez azt jelenti, hogy minden magyar állampolgárra évente 80 ezer forint jut. Ezt a pénzt építkezésre, fejlesztésre, az elmaradott vidékek fölzárkóztatására lehet elkölteni, fölhasználásához olyan tervekre, programokra van szükség, amelyeket az unió is elfogad. A cél a versenyképes Magyarország megteremtése, és a Nemzeti fejlesztési terv most fontos szerepet szán az úgynevezett fejlesztési központoknak: a főváros mellett Szegednek, Miskolcnak, Debrecennek, Pécsnek, Győrnek, valamint Székesfehérvárnak és Veszprémnek.

A 2007-től 2013-ig terjedő időszak tervei most készülnek, a kormány és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal most bocsátotta társadalmi vitára az ezzel kapcsolatos szöveget, amelyhez egy elektronikus kérdőívet készítettek. Ez a kérdőív és minden, a témával kapcsolatos érdekes információ letölthető a hivatal www.nfh.hu címéről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb pénz jut a szociális otthonokba

Csökkent az idősgondozás állami normatív támogatása az idén. Szegeden a működési költségek kieső… Tovább olvasom