Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Csúszik a szentesi templomfelújítás

Módosították a vállalkozói szerződést a szentesi református nagytemplom felújításával kapcsolatban. Eredetileg október végére kellett volna elkészülnie a kivitelezőnek, az új határidő viszont 2007. január 31.
Óriásgerendák között. Karácsonykor még nem lesz istentisztelet a főtéri református nagytemplomban. Fotó: Tésik Attila
A renoválási munkák miatt régóta áll a szentesi református nagytemplom toronyórája. Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy mikor indíthatja újra Vidovics Ferenc helybeli órásmester. Most még állványok veszik körül a műemléki épületet, amely tetőszerkezetének egy részéről még a cserepek is hiányoznak. Ezért találgatják a járókelők, hogy nem ázik-e be a templom, ha beköszönt a csapadékos időjárás.

Eredetileg a közbeszerzési eljárást megnyert Polydom Zrt.-nek október végére kellett volna befejeznie a renoválást. Ennek megfelelően azt tervezte a református nagytemplomi egyházközség, hogy karácsonykor már Isten teljesen megújult házában lesz az ünnepi szertartás. Legutóbb egy nyilvános rendezvényen azt mondta Szirbik Imre polgármester: csak húsvétkor vehetik majd birtokba a templomot a szentesiek.

A felmerült kérdésekkel kapcsolatban megkerestük Kovách Péter lelkipásztort, a beruházás projektmenedzserét, aki arról tájékoztatta lapunkat: a kivitelezővel a napokban írták alá a vállalkozói szerződés módosítását. Ennek értelmében 2007. január 31-éig kell teljesen befejeződnie a renoválásnak. A munkák egyébként a tavasszal kezdődtek annak eredményeként, hogy az egyház az önkormányzattal egymilliárd forintnyi összeget nyert pályázaton az Alföld leghosszabb hajójú műemlékének rendbehozatalára, a szemközti épületben az idősek otthonának kialakítására, valamint e kettő közötti Kiss Bálint utca korhű helyreállítására. Az utóbbi bruttó összege 110 millió forint, és a Hódút Kft. végzi. Itt is van némi csúszás, mert a Polydom későn adta át a munkaterületet az útépítő cégnek. Előreláthatólag november közepére vagy a hónap végére átadják a közlekedőknek a megújult Kiss Bálint utcát.

A nagytemplomi beruházás több minden miatt csúszik. Eleve késve kezdhettek a munkához a kivitelezők, mert az építési engedélyre hónapokat kellett várni. Közrejátszott továbbá az is, hogy az építkezési területet 37 munkanapos késéssel kapta meg a cég. A még hiányzó tetőszerkezettel kapcsolatos kérdésünkre azt mondta Kovách Péter: a módosított szerződésben az szerepel, hogy csak azt a részt hagyhatják nyitva az építők, ahol éppen munkavégzés folyik. A kedvezőtlen időjárás esetén pedig a kivitelező köteles gondoskodni a tető befedéséről, hogy ne károsodjon az épület. Eddig a cserepezési munkák mintegy negyvenöt százalékával végeztek a szakiparosok. A lelkipásztor nem tudott arra a kérdésünkre válaszolni, hogy mikor lesz az ünnepi istentisztelet a 318 millió forintért kívül-belül helyreállított főtéri nagytemplomban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fromanné elfogadta az eredményt

Nem fordul bírósághoz Fromanné Setényi Erzsébet miután a területi választási bizottság határozatban… Tovább olvasom