Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Elfogták a szentesi símaszkos rablót

Elfogták a rendőrök a szentesi símaszkos rablót. A huszonéves férfit azzal gyanúsítják, hogy január 24-én bement egy házba, és fegyverrel fenyegetőzve elvett ötezer forintot a háziasszonytól. A rendőrök egy benzinkúton figyeltek fel rá a minap, és igazoltatták. Egyik zsebéből símaszk, a másikból gázpisztoly került elő.
Visszavonta a megyei rendőr-főkapitányság azt a százezer forintos díjat, amelyet a szentesi símaszkos rabló nyomravezetőjének szántak.
A pénzt az után ajánlotta fel a rendőrség, miután kiderült: Szentesen egy elöl kivágott símaszkot viselő, pisztollyal fenyegetőző férfi január 24-én délután behatolt egy lakásba, és arra kényszerítette az ott lakó asszonyt, hogy adja át az otthon tartott pénzét. A nő ötezer forintot adott a rablónak, aki ezután elmenekült.

A rendőrök tanúkat kerestek, többfelé vizsgálódtak, és fantomkép is készült egy huszonéves férfiról. A kriminalisztikai körülményekből arra következtettek a nyomozók, hogy a rabló helybeli lehet, ezért a rendőrök többször is végigjárták azokat a helyeket, ahol sok ember fordul meg. A munka végül eredménnyel járt: péntek éjjel a szentesi nyomozók egy benzinkúton felfigyeltek egy zavartan viselkedő fiatalemberre.

Igazoltatták, és ő nem tudott logikus válaszokat adni a rendőrök kérdéseire. Az is gyanús volt, hogy a kezét folyamatosan zsebében tartotta. Később kiderült, hogy egyik zsebében a símaszk volt, míg a másikban a riasztófegyver, egy gázpisztoly.

A 26 esztendős szentesi férfit őrizetbe vették, rablás megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellene. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásba vételét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszalépett a Petőfi bérlőjelöltje

Mégsem kezdődik el tavasszal a szentesi Petőfi Szálló felújítása: visszavonta ajánlatát a… Tovább olvasom