Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

˝Enyveskezű˝ István - több százezer forintnyi kár, 3300 oldal nyomozati irat a termése

Szentes – A szentesi H. István éjszakánként átváltozott – akadt, ahová a mennyezeten át tört be. A többszörösen visszaeső férfi több mint 50 helyen lopott, nem kímélte sem a szaloncukrot sem a pálinkát. Még, hogy nincs megélhetési bűnözés...
Még a szentesi Városi Bíróságot is meglepte az az iratanyag, ami H. István ügyét kíséri. A harmincas éveiben járó fehér, mondhatni megnyerő külsejű férfi komoly bűnlajstrommal bír: 2007 és 2010 között közel 50 alkalommal lopott, néhány száz forintos fogástól a majd 800 ezresig alaposan végigjárta Szentest.

Az 52 tanút felvonultató tárgyalás keddi napján több helyi kocsmárost is megidéztek, hogy tisztázzák, milyen kár érte őket. A HB és Koccintó söröző tulajdonosa Berkes Tamás bírónak elmondta, hogy H. „Enyveskezű" István elfogása óta megszűntek a betörések – a tettes a kocsmájából cigit, italt és a játékgépekben található pénzt vitte el. Utóbbi nem a kocsmáros kára, hanem a gépeket üzemeltető vállalkozóé. A tanú szerint „brutálisan, szanaszét verve" találta a játékgépeket.

A tárgyalás során látszólag unatkozott a vádlott. Mint megtudtuk, a rendőrségen minden terhére kirótt cselekményt elismert, azonban a bíróság előtt néhányat már tagadott. Az ügyésznél összegyűlt 60 centi magas irathalom jól jelzi ténykedését. Az elmúlt években lopásból és betörésből tartotta el magát – a számok tükrében inkább kevesebb, mint több sikerrel. A tárgyaláson kiderült, a vádlott férfi olykor több kárt okozott a betöréssel, mint amennyit eltulajdonított. A több mint 3 órás keddi tárgyaláson arra is fény derült, hogy a szótlan – mondhatni, „róla senki sem gondolná, hogy éjszakánként Mr. Hyde módjára átváltozó" – vádlott néhány helyre visszajárt. Bízva az újabb sikerben.

Az általa kifosztott Kék Angyal sörözőben is rendes vendégként ismerték. Kétszer törtek be a szentesi poharazóba, egyszer a plafonon át. A tulajdonos elmesélte, hogy a tetőtérbe az elkövetők az oldalsó ajtón át hatoltak be, majd a tusoló álmennyezetét lebontva cigiért és piáért indultak. – Csak azt tudnám, hogy kerülték ki a riasztót? – kérdezte a tulajdonosnő értetlenül a vádlottól.

A szentesi enyveskezű elmúlt 3 éves pályafutása sok bosszúságot okozott a környékbeli lakóknak, étterem- és kisbolttulajdonosokban. A tárgyalás szünetében védője a delmagyar.hu kérdésre elmondta, hogy ügyfele többszörös visszaeső, a terhére rótt közel 50 bűncselekmény többségét elismerte. Magyarázatot tettére nem adott az egyébként kőműves végzettségű férfi. Mint megtudtuk, H. István a bűnözésből tartotta fent magát – életvitelszerűen lopott. „Jutalma" biztos szabadságvesztés, az elkövetés értékhatárától is függ a kiszabható büntetés hossza.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. csillogás 2011. június 09. 17:39
    „szegény bíró úr, legalább annyira unhatta, mint én olvasni ezt, pláne mikor nekiállt hogy megmagyarázza a tettét. :D”
  • 35. maros50 2011. június 08. 20:49
    „Kedves szélsőségesek a budaházi ügynél ne tolongjatok ennyire!”
  • 34. maros50 2011. június 08. 20:47
    „..Hát kérdezem,hogy miért született meg a média törvény,hogy lehessen rasszistázni? te sem gondolod komolyan?”
  • 33. maros50 2011. június 08. 20:30
    „dodó! Tán a kuruc-infó kiklpzést tartott,hogy már a böszín sem számít? Miről beszélsz a dóci özvegy magyarról?”
  • 32. catroot 2011. június 08. 20:05
    „http://hvg.hu/itthon/20110608_buszvarot_akartak_lopni

    Dolgos nép, na.”
  • 31. queenmargareth 2011. június 08. 19:54
    „a fehér itt mit jelent? :)albínó
    fehér ember ne lopj, mert ütöd a nem fehéret anyagiakban!”
  • 30. kalkutta 2011. június 08. 19:33
    „No akkor még egyszer:
    Pityu, Pityu! Tudhattad volna, hogy vezetőink nem szeretik a konkurenciát. Ráadásul ilyen fapados módszerekkel? Csak úgy besurransz, betörsz. Se egy elegáns törvény vagy legalább egy nyavalyás kormányrendelet? Esetleg egy helyi adóhatározat? Vagy egy zsíros szerződés amit tizedéből megvalósíthattál volna mint amennyi a papíron van. Ezekkel pedig sokkal többet lehetett volna kaszálni.
    Az ilyen pancserek meg is érdemlik a sorsukat.”
  • 29. kalkutta 2011. június 08. 19:28
    „Csak egy sört de az nálam nem nagy dolog.
    Igazából nem értem a kérdést.”
  • 28. lepkehalo 2011. június 08. 19:27
    „Kalkutta, te is nyomtál egyet ;)”
  • 27. kalkutta 2011. június 08. 19:13
    „Akkor most az egész és összes agyatokat kitölti, hogy valaki cigány vagy nem? Ha cigány vagy zsidó van a címben vagy szövegben akkor 1000 komment. No, ez is mond valamit.”
  • 26. lepkehalo 2011. június 08. 17:57
    „Én se azért nem szeretem a cigányokat (ez se igaz, mert nem nem szeretem, hanem félek tőlük, kerülöm őket), mert sötétebb a bőrük. Tőlem lehetne zöld vagy narancssárga, vagy hupilila, csak tartsa be a normákat.”
  • 25. dodó 2011. június 08. 17:05
    „A bőrszín nem jelent semmit. Attól még a neveltetés, származás, kulturális közeg ugyanaz marad. Lásd a legutóbbi bői gyilkos, vagy a dóci "ártatlanul megfélemlített" megílhetési esetét.

    Érdekes, a kifinomultabb módszerrel elkövetett csínytevést a "Hódmezővásárhely" rovatban nem lehet kommentálni.”
  • 24. Cipó99 2011. június 08. 16:56
    „23. maci52 2011.06.08. 16:15

    Csák óóóvátossan, mee kirekesztenek bennünket!”
  • 23. maci52 2011. június 08. 16:15
    „Ezek a rásszista magyarok má üdülni se hagyják a túlkoros romagyerekeket,áz is báj há sereznek dizsibe járnák?”
  • 22. ujpest111 2011. június 08. 16:05
    „a moderálás ellenére is igaz amit írtam, itt van rá a bizonyíték..................
    ez nem sértés seni számára, észre kellene venni a tényeket, itt nem a jogokról kellene beszélni, hanem tenni kellene az ellen amibe a "semmitt tevők" sodorják az országot, én havi 240 órát is lehúzok, ők meg tizede alatt ellpoják a betevőre valót, ha rajtakapják őket és felelősségre vonják, akkor jön az ombucccccccmannn, na adnék annak is........
    undorító, szégyenlem, hogy ilyen országba születtem............”
  • 21. kalkutta 2011. június 08. 16:05
    „Pityu, Pityu! Tudhattad volna, hogy vezetőink nem szeretik a konkurenciát. Ráadásul ilyen fapados módszerekkel? Csak úgy besurransz, betörsz. Se egy elegáns törvény vagy legalább egy nyavalyás kormányrendelet? Esetleg egy helyi adóhatározat? Vagy egy zsíros szerződés amit tizedéből megvalósíthattál volna mint amennyi a papíron van. Ezekkel pedig sokkal többet lehetett volna kaszálni.
    Az ilyen pancserek meg is érdemlik a sorsukat.”
  • 20. deszkás 2011. június 08. 12:52
    „Mint Balástyán fel se tűnik a nyomozóknak hogy egy helyen követik el ugyanazt a bűncselekményt és az helyi is lehet. Tanitják a főiskolán.”
  • 19. deszkás 2011. június 08. 12:45
    „"Wiszkis" után szabadon.”
  • 18. jozicsenko 2011. június 08. 12:42
    „a megélhetési bünözés fogalmát az szdsz találta ki, hogy elfogadtassák a bűnt: szerintük munka nélkül is megvan az ember - ennél meg jó, hogy oda írták, mi a bőrszíne, persze nem ártana a többinél is...”
  • 17. lukrecia 2011. június 08. 12:11
    „3300 oldal nyomozati irat---- na engem csak ez kesztet kommentre.
    Nem korbeirni kell a cselekmenyt , hanem a valos tenyallast rogziteni. Nem mast , csak a valost. Nem hozzatenni, nem megroviditeni.
    Kb elferhetett volna boven 300 oldal A4 en is .
    Az ugyeszseg meg majd mazsolazik belole, de nem a lenyeg marad meg `????”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

19 millió a tehetségekért Szentesen

Szentes - A Szentesi iskolák a tehetséggondozás megújításáért című projekt záró rendezvényén… Tovább olvasom