Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Eperjesi brikettgyár?

Eperjes - Megszüntette a mezőőri szolgálatot, és földművelésbe kezd az eperjesi önkormányzat, hogy javuljon az idei költségvetési mérleg, ami egyelőre 40 milliós hiányt mutat a mintegy 500 lelkes településen.
Nem kezdődött túl jól az idei esztendő Eperjesen: az önkormányzat kénytelen volt megszüntetni a mezőőri szolgálatot, és két embert elküldeni, mert a feladat ellátását már nem tudta finanszírozni. A falu idei költségvetésének főösszege 120 millió, a hiány viszont 40 millió forint. A szorult helyzetről azt mondta lapunknak Kiss Csaba, 10 százalékkal csökkent az állami normatíva, és ez nehezen kezelhető egy kistelepülés számára. A polgármester hozzátette, a hivatal és az óvoda maradt az önkormányzat intézménye, de ezeknél már képtelenség faragni a költségeken, a helyi adót meg nem lehet annyira megemelni, hogy betömjék vele a büdzsén tátongó lyukat. Központi támogatásra számítanak, de ha az sem lesz elegendő, maguknak kell növelni a bevételeket valahogyan.

Erre két elképzelése is van Eperjes első emberének. Az egyik ötlet arról szól, hogy – mivel lejárt a bérleti szerződés – az önkormányzat maga kezdene gazdálkodni 10 hektáros földjén. Így a művelésért földtámogatáshoz jutnának, a megtermelt kukoricát és lucernát pedig értékesítenék. A másik megoldás az lehet, hogy ágaprító gépet szereznek be, a falu területén kitermelt faanyagból pedig brikettet állítanak elő, és azt adják el, a község intézményeiben ugyanis gázzal fűtenek. Utóbbihoz pályázati lehetőséget keresnek, mert pusztán saját erőből nem tudják vállalni a kiadásokat.

Idén nemigen jut fejlesztésre. Tavaly támogatást nyert a falu rendezvénysátor vásárlására és 4 helyi rendezvény lebonyolítására, ezeket tudják csak kiegészíteni a szükséges önerővel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Interaktív táblák két iskolában

Fábiánsebestyén - Csütörtök délután 2 órakor ünnepélyes keretek között mutatják be a… Tovább olvasom